- A jövőt képviseli a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusa - mondta el a bruttó 21,4 milliárd forintból megvalósult épületegyüttes pénteki átadó ünnepségén Tarlós István főpolgármester.
A 2005 óta Moholy-Nagy László nevét viselő tudásműhely immár 135 éve a magyar formatervezés központjaként működik, és a beruházásnak köszönhetően Közép-Európa legkorszerűbb művészetoktatási intézményévé vált - hangsúlyozta a főpolgármester.
Tarlós István emlékeztetett arra, hogy az egyetemen 2010-ben jött létre az egyes szakterületeket átfogó új szervezeti struktúra, ugyanabban az évben pedig Budapest is új vezetést kapott, azóta pedig "emberöltőnyi" munkát sikerült itt elvégezni.
Térey-ősbemutató, Shakespeare-átirat, két regényadaptáció, valamint külföldi és magyar klasszikus színmű is - összesen nyolc bemutató - szerepel az Örkény István Színház 2019/2020-as évadának műsorában.
- Elkezdődött a közönségszavazás 2019 legjobb európai filmjéről, a filmrajongók az Európai Filmdíj honlapján adhatják le szavazatukat a kategória 12 filmjére.
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte el a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját csütörtök este. A szakmai programokon öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.
A fesztivál versenyprogramjában 16 dokumentumfilm indult, ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri a díjazásra érdemes alkotásokat.
Az egészestés dokumentumfilm a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben bemutatott, Sóvirág című táncszínházi előadásának próbafolyamatát követi végig. A dokumentumfilm a közelmúltban nagydíjat nyert a Kritikusok Hetén Locarnóban, a magyar mozikban pedig szeptember 12-étől lesz látható.
Kocsis András Sándort, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatóját díjazták Pekingben 14 másik külföldi szerző, fordító és könyvkiadó között a kínai könyvszakma legrangosabbnak számító, külföldieknek szánt elismerésével - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
- Új komplexum épül London közelében a British Museum raktárban elhelyezett kincseinek bemutatására. A 2023-ra elkészülő létesítményben világhírű antik szobrok és mozaikok is megtekinthetők lesznek.
Reisz Gábor Rossz versek című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába - derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) keddi közleményéből.
Szeptember 12-től vetítik a magyar mozik Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló, több nemzetközi fesztiválon díjazott magyar életrajzi filmet, CURTIZ - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében.
Életműdíjjal tünteti ki a Velencei Filmfesztivál Costa-Garvras görög filmrendezőt, aki 1982-ben az Eltűntnek nyilvánítva című politikai dráma forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat - írta szerdán a The Hollywood Reporter.
Szeptember elején harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek fő témája ebben az évben a film és a zene lesz.
Az előírások megfelelő, a határértéken belüli a Sziget fesztivál zajszintje, amelyet hétfő éjjel hangpróba keretében mértek meg a Duna mindkét oldalán, a szomszédos kerületekben - közölte a Sziget főszervezője.
Kádár Tamás elmondta, a hangpróba alatt négy helyszínen végeztek méréseket, és minden érték a határértéken belül volt. A teszt alatt a Sziget hat-hét helyszínét is megszólaltatták egyszerre - fűzte hozzá.
Kétszázezer művészetkedvelő látogatott el idén a Művészetek Völgyébe és több mint nyolcvanezren váltottak jegyet a vasárnap véget ért programokra, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - közölték a szervezők .
A Közel-Keleten eddig talált legősibb, négyezer éves, nagyméretű falfreskókat tártak fel a Bejrúti és a Tübingeni Egyetem kutatói. A felfedezést egy most megjelent kötetben dokumentálták.
A freskók egy részét 2005-ben fedezték fel Libanon déli részén, Szidón közelében a Földközi-tenger partján egy bronzkori épület romjai között. A következő években további freskókat sikerült feltárni és konzerválni nagy falfelületeken.
Jens Kamlah professzor, a Tübingeni Egyetem Bibliai Régészeti Intézetének tudósa elmondta, hogy a freskók Kr. e. 1900 táján készültek, az első bizonyítékai a Földközi-tenger térségében a freskótechnika kezdeteinek.
Nyolc további kulturális világörökségi helyszínt vett fel listájára vasárnap az UNESCO Világörökségi Bizottsága soros tanácskozásán, Bakuban.
Az új kulturális helyszínek Azerbajdzsánban, Portugáliában, Oroszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban vannak - ismertette a nemzetközi szervezet honlapja.
A listára került helyszínek között szerepel a Lisszabontól 30 kilométerre fekvő Mafra-palota. A 18. századi barokk épületegyüttes négy fő része a palota, a kolostor, a könyvtár és a székesegyház. Az észak-portugáliai Bragában a Bom Jesus do Monte szentély lett a világörökség része.
Több mint százezer látogató volt kíváncsi a vasárnap zárult Michelangelo kiállításra a Szépművészeti Múzeumban - közölte az intézmény kedden.Az április elején nyílt, A test diadala - Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlaton a reneszánsz mester csaknem harminc, a világ legrangosabb gyűjteményeiből, többek között a londoni British Museumból, a firenzei Uffiziből, a Casa Buonarrotiból, a párizsi Louvre-ból, a bécsi Albertinából és a haarlemi Teylers Museumból kölcsönzött alaktanulmányát láthatta a közönség.
Beválogatták a Három tánc című dokumentumfilmet a Dance on Camera Festival hivatalos versenyprogramjába; az alkotást július 14-én vetítik a New York-i Lincoln Centerben - áll az alkotók hétfői közleményében.
Életének 89. évében szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító.
Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett.
Elhunyt Bart István író, műfordító, könyvkiadó. A hazai irodalmi élet fontos alakja több hónapos kórházi ápolás után csütörtökön, 75. évében halt meg - közölte a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) pénteken.
Oscar-díjas színésznők, Meryl Streep és Nicole Kidman főszereplésével készít filmet a Netflix a The Prom című Broadway-musicalből - írta a The Hollywood Reporter.
- Láng Orsolya diplomafilmje, a Szezon után kapta a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nagydíját.A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült diplomamunka egy kis halászfalu lakosainak szezonvégi mindennapjait mutatja be lírai módon, fekete-fehér színvilággal.