Csodálatos aranytárgyakat, ékszereket, drágakővel kirakott hajtűket rejtett egy Ming-korabeli sír, amelyre a kelet-kínai Nanking városában építkezés közben találtak rá. Két sírkőfeliratból a szakemberek arra következtetnek, hogy a nő, akinek maradványait feltárták, egy ágyasból lett politikai, katonai stratéga.
A The Guardian című brit lap közölte pénteken Kovács Zoltán kormányszóvivő olvasói levelét, amely szerint az újság április 29-én megjelent, Magyar miniszterelnök: hozzuk vissza a halálbüntetést, és építsünk munkatáborokat a bevándorlóknak című cikke egy sor súlyos pontatlanságot és torzítást tartalmaz.
- Tízből kilenc étteremlátogató szerint egy étterem megítélésekor az ételek íze után a tisztaság a legfontosabb egy nemzetközi felmérés alapján. A Tork higiéniai termékgyártó megbízásából készült, több mint 3000 éttermi vendég megkérdezésével elvégzett kutatás szerint a vendégek 67 százalékának az is kiemelten fontos, hogy módja legyen megítélni az éttermi konyha tisztaságát. A válaszadók 61 százaléka szerint fontos, hogy láthassa, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában.
Postcards From Paradise címmel 18. szólóalbumát készítette el Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa. A kellemes lemez szövegeiben a zenész folytatja a nosztalgikus visszatekintést, amelyet a 2008-ban megjelent Liverpool 8 című anyagán kezdett.
Ringo Starr - kimondani is sok - négy és fél évtizede, a Beatles feloszlásának évétől készít szólólemezeket; az 1970-es Sentimental Journey mellesleg az első igazi Beatle-szólóanyag volt.
A baltimore-i zavargások azt mutatják, hogy a rendőrségnek meg kell erősítenie az iránta való bizalmat a fekete közösségekben - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán az Egyesült Államok-szerte több rádió által sugárzott The Steve Harvey Morning Showban.
Elfogadta kedden strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az Európai Unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült nejlonzacskók használatát.
Leminősítette Japán államadós-osztályzatát hétfőn a Fitch Ratings, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a japán kormány nem alkalmazott elégséges mértékű szerkezeti kiigazítást az idei pénzügyi év költségvetésében a fogyasztási adó tervezett emelésének elmaradásából eredő kiesések pótlására.
A Debreceni Járásbíróság szombaton elrendelte annak a két 18 éves debreceni férfinak az előzetes letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint egy dohányboltot raboltak ki - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Tetten értek a rendőrök két férfit, aki egy dohányboltot akart kirabolni Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A rablás során senki nem sérült meg.
Csütörtök késő este két maszkot viselő férfi ment be a debreceni Bem téren lévő egyik nemzeti dohányboltba. Egyikük az eladót egy késsel a földre kényszerítette, társa pedig a boltban lévő dohánytermékeket egy táskába pakolta.
23 országból 101 nevező jelezte indulását a Debrecenben augusztus 11. és 18. között megrendezendő XIX. hőlégballon Európa-bajnokságon - jelentette be Végh Sándor főszervező, a Debreceni Ballon Repülő Klub elnöke szerdán sajtótájékoztatón.
A nemzeti kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában, ám ezekre kizárólag a többséggel folytatandó párbeszéd hozhat megoldást - hangoztatta Klaus Iohannis román államfő a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) intézett üzenetében.
- A Demokratikus Koalíció szerint az egész magyar egészségügy a lejtőre került.Ebben a helyzetben a párt szolidáris az egészségügyi dolgozókkal - mondta László Imre, a párt egészségügyi kabinetjének vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Államtitkok kiszivárogtatásáért hét év börtönre ítélték pénteken a 71 éves másként gondolkodó kínai újságírót, Kao Jűt, aki fellebbezni fog az ítélet ellen - közölte fivére pénteken a South China Morning Post című lap szerint.
A fővárosi 3-as számú középfokú bíróság elsőfokú ítéletét megelőzően még tavaly novemberben folytatták le a tárgyalást Kao ügyében.
A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasz hetilappal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.
A második világháború idején a nácik által elrabolt középkori liturgikus könyvet, az úgynevezett Plocki pontifikálét adta át szerdán Varsóban Ludwig Spaenle bajor kulturális miniszter Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszternek és Piotr Liberának, Plock egyházmegye püspökének.
- Putyin a magyarokat hitellel vette meg, Görögországnak pedig olcsó gázt ígért címmel közölt írást a Jutarnji List horvát napilap hétfőn. Oroszország és az Európai Unió (EU) viszonya egyre rosszabb, ezért Moszkva „gyenge láncszemet keres” Délkelet-Európában, hogy gyengítse Brüsszel egységét és oroszellenes hozzáállását.
A balliberális francia lap szerint Janiczak Dávid, Ózd polgármestere "az a szélsőjobboldali aktivista, aki a közbiztonságról olyan beszédet tud tartani, amellyel kivívja honfitársai szimpátiáját. Még akkor is, ha azok romák, mint a helyi lakosság jó egyharmada" - hangsúlyozta a tudósító. Joelle Stolz szerint a 34 ezer lakosú város lett a felmérésekben a kormányzó jobboldal rovására fokozatosan javuló Jobbik politikai előtörésének szimbóluma.
Görög lapértesülés szerint az euróövezeti pénzügyminiszter-helyetteseket tömörítő munkacsoport hat munkanapot adott Görögországnak, hogy vizsgálja felül és dolgozza át reformjavaslatait olyan módon, hogy azok elfogadhatóak legyenek az április 24-én összeülő pénzügyminiszteri tanácsnak.