Nem szeretnénk belpolitikai csatározások alanyai és célpontjai lenni, de most, egy számunkra jó rendszer mellett szeretnénk kiállni.
Nem hiszünk abban, hogy ha egy eredményes népszavazást követően a kormány eltörli a vizitdíjat, akkor az így kiesett jövedelmünket bármelyik politikai erő vissza fogja állítani. Ezt akkor sem kapjuk vissza, ha a mostani ellenzék kerül hatalomra.
Veszélybe került az idén 85 éves Nádudvari Sportegyesület működése: az egyesület több mint egy millió forintos hiánnyal kezdte meg 2008-ban működését, s egyelőre az önkormányzati támogatás is várat magára.
A magyar miniszterelnök kiemelte, hogy a szerb választópolgárok döntésükkel országuk európai integrációja iránti elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot. Gyurcsány Ferenc levelében emlékeztetett arra, hogy Borisz Tadics választási győzelmét elősegítették a vajdasági magyarok szavazatai is, akik kiálltak a demokratikus értékek és az Európához csatlakozni kívánó Szerbia mellett.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, mint a kedvezményes üdülési csekk kibocsátója és forgalmazója 2007-ben mintegy 30 milliárd Ft értékben, 1,7 millió személy pihenéséhez, üdüléséhez, kikapcsolódásához járult hozzá. Az előző évekhez képest több mint 100%-os növekedést az tette lehetővé, hogy a jogszabályok adó- és járulék kedvezménnyel ösztönzik a munkáltatókat arra, hogy munkavállalóik, volt munkavállalóik és ezen személyek közeli hozzátartozói részére üdülési csekket vásároljanak.
Nagy Erzsébet nemcsak azért érdemelte meg a kortársak figyelmét, mert a modern magyar történelem egyik legnagyobb személyiségének volt a lánya. Szellemi értelemben is örököse volt Nagy Imrének, és mint ilyen, a saját jogán is fontos személyisége közéletünknek.
2008. január 15-én a Debreceni Rendőrkapitányság körözési akciót szervezett, melynek célja minél több körözés alatt álló személy elfogása, valamint bűncselekmények elkövetőinek tettenérése, a potenciális elkövetők által elkövetendő bűncselekmények megszakítása, azok megelőzése.
Abból, ami Nápolyban és környékén történik, egész Európának le kell vonnia a tanulságot. A szemétválság nem egy elszigetelt, helyi probléma: ezzel a kupaccal a teljes kontinensnek kell – inkább előbb, mint utóbb – szembenéznie. A szemétgazdálkodás körüli kockázatokat kizárólag társadalmi felelősségvállalással, közös erőfeszítésekkel lehet kikerülni.
Mielőtt cikkemet bárki kezébe veszi, előre figyelmeztetem, hogy ez nem érték- és érdeksemleges iromány, hanem nagyon is pártos. Az adófizetők pártján állok. Nekik; a Magyar Köztársaság fogyatkozó számú adófizetőinek írok, akik ma a lakosság alig harmadát alkotják. Azt szeretném, hogy ők: a törvénytisztelő adófizetők legyenek holnapra az új többség.
Ünneplő gyülekezet!
Régi szép karácsonyi énekünk arra biztat bennünket: "Nyílj meg szívem, lásd meg jobban, ki fekszik ott a jászolban!" Ez az énekvers jutott az eszembe, mert úgy gondolom, erre van a legnagyobb szükségünk 2007 karácsonyán. A szemeinket és szívünket megnyitó, nyitogató józanságra, amelyet Isten Lelke adhat. Mert bizony sokban hasonlítunk a prófétai ítélet népére, amelynek megkövéredett a szíve, azaz eltompult, érzéketlenné vált. Bedugult a füle, azaz szinte már semmi mást nem hall meg és nem fogad el, csak a nagy rábeszélő-gép hazugságait. Elhomályosult a szeme és nem lát tovább az orránál.
A Magyar Iszlám Közösség 2007. évben végzett munkáiban a főbb jellemzők az ingyenes vallási és nyelvtanítási - oktatási projektek, valamint a bel- és külföldi segélyezések domináltak.Munkáink hazai földön kiterjedtek a tavalyihoz képest. Karitatív akcióinkat a gyermekek számára karácsony környékére időzítettük.
A schengeni határok megnyitása, a határok átjárhatósága nem jelenti automatikusan az európai uniós értékrendhez való betagozódást, mert ami az ország többsége számára ünnep, az a szélsőjobboldal számára újabb alkalom a rasszista uszításra!
A PSZÁF J-II/B-598/2007. számú határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt-vel szembeni, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási termék terjesztése során a biztosítottak, így különösen a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkező, valamint az ilyen szerződést kötni vagy váltani kívánó gépjármű-üzembentartók érdekeit sértő magatartás miatti intézkedés alkalmazásáról.
A Közgyűlés
Gadus István János önkormányzati képviselő előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § alapján:
Javasolja a Tulajdonosi Bizottságnak, hogy az autóbusszal végzett közösségi közlekedési közszolgáltatás elvégzése érdekében meghirdetésre kerülő közbeszerzési pályázat 10 éves időszakra kerüljön kiírásra még 2008.évben.
Az elmúlt napokban, XVII. kerület országgyűlési képviselőjeként,- más kormánypárti képviselőkhöz hasonlóan-, számtalan levelet kaptam annak érdekében, hogy december 17-én ne szavazzam meg a társadalombiztosítás átalakításáról szóló törvényt.
A kerület FIDESZ többségű önkormányzata határozatban, míg a "Kitartás" polgári kör a tüntetés formáját választva kívánt nyomást gyakorolni rám ebben a kérdésben. Tisztában vagyok azzal, hogy a levelek jelentős részének hátterében és az előbb említett események mögött, önző politikai érdekek állnak. Ezek képviselői számára nem tartozom magyarázattal.
Mozgalmunk is meghívót kapott más civil szervezetekkel egyetemben a BKV sajtófórumára.
A fórumon paraméterkönyvi elképzeléseit ismertette a BKV. Mint kiderült, a Főváros 8,15 milliárd Ft-ot von el a cég jövő évi költségvetéséből. A Főváros és a BKV elképzelése szerint járatritkítással, amit alig két hónapja még olyan intenzíven tagadtak, jegyáremeléssel, a nyugdíjas kedvezmény megszüntetésével ellensúlyoznák a kieső bevételt.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, az EP Mezőgazdasági Bizottság főtagjának értékelése szerint a december 12-i, szerdai plenáris szavazás a borreformról felemás eredménnyel zárult. Tabajdi szerint abban nem volt vita az Európai Bizottsággal, de itt az Európai Parlamentben sem, hogy a borszektor alapvető reformjára szükség van.
A Debreceni Ítélőtábla különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki és - két évre felfüggesztve - egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Virág Lászlót, a Debrecen-Airport Kft. vezetőjét, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat volt fideszes alelnökét. Virágot előzetes mentesítésben részesítették, ami azt jelenti, hogy nem lesz priusza.
A magyar politikai elit söpörjön a maga portáján, ahelyett hogy más népek kioktatásával, belügyeikbe történő beavatkozással igyekszik elterelni a figyelmet saját szociális érzéketlenségének és demokrácia-felfogásának tragikus következményeiről!
A Nácizmus Üldözöttei Országos Egyesülete 2007. november 26-i közgyűlésén döntött arról, hogy az alábbi levélben fordul Sólyom László köztársasági elnökhöz. A levelet december 3-án küldték el az államfőnek.