Az Együtt szerint ha semmi nem változik, akkor négy év múlva egymillió ember marad Magyarországon háziorvosi ellátás nélkül, mert a praxisokat nem tudják betölteni.
Szigetvári Viktor, a párt elnöke pénteki zalaegerszegi sajtótájékoztatóján azt mondta, már ma is több mint kétszáz körzetben nincs háziorvos.
- A német szövetségi bűnügyi hivatalhoz (BKA) is eljutottak nagy valószínűséggel eredeti dokumentumok a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet személyzeti nyilvántartásából - mondta csütörtökön a hivatal szóvivője.
- Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól (Ab) - áll az államfő nyilatkozatában, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán juttatott el az MTI-hez.
A migrációs válság kezelése során Európának el kell kerülnie az olyan megosztó válaszlépéseket, mint a határok önkényes lezárása, azok ugyanis azzal a kockázattal járnak, hogy hatalmas menekülttáborrá változtatják a Görögországhoz hasonló frontországokat - figyelmeztetett Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
A DK szerint nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinhead-es csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra.
Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét követően újságíróknak nyilatkozva a beszédet tragikusnak értékelte, amely szerinte a Horthy-rendszert dicsőítette és elvetette az Európai Unió értékeit.
Az elmúlt év végén 366 milliárd forintot tett ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfóliója, ami 14 százalékos növekedés éves összevetésben, a vállalkozások hiteleihez garanciát kínáló cég tevékenysége eredményeként 440 milliárd forint forráshoz jutottak a vállalkozások 2015-ben.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint lehetővé kellene tenni, hogy a jövőben az ügyfélkapun keresztül is lehessen népszavazási kezdeményezéseket benyújtani az irodához. Pálffy Ilona kedden azt követően beszélt erről, hogy délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, hogy a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelenők arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket.
- Fogyasztóvédelmi jogsértés miatt az E.On Energiaszolgáltató Kft-re 7,5 millió forint, az EDF Démász Zrt-re 8,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
- Az alapellátás népegészségügyi szempontú komplex fejlesztése, a minimumrendeletek felülvizsgálata, a kórházi kancellári rendszer kialakítása, az egészségügyi határterületi ellátások átadása a szociális ágazatnak, valamint a főváros és térsége ellátórendszerének fejlesztése szerepel az egészségügyi államtitkárság elkövetkező feladatainak sorában - mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy keddi konferencián, Budapesten.
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete továbbra sem tartja jó megoldásnak az új közfelügyeleti hatóság bevezetését, Zara László elnök szerint megalapozatlan elképzelésről van szó, létrehozása csak a bürokráciát növelné.
A dunaújvárosi önkormányzati egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján - írta az index.hu a Castellum.do portál értesülésére hivatkozva pénteken.
Az osztrák állam "megengedhetetlen állami finanszírozás miatt" kifogásolja a Paks II. beruházási terveket. Ausztria a hivatalos állásfoglalást szerdán küldte meg az Európai Bizottságnak.
A sejten belüli "szemételtakarítást" és az ezt okozó mutáns génváltozást vizsgálta egy magyar részvétellel folyt nemzetközi kutatás. Eredményeik a genetikai rendellenességek jobb megértését segítik - olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) MTI-nek küldött közleményében.
Miért adja drágán a felére csökkent árú gázt a Fidesz-kormány a magyar családoknak? Erre kell válaszolnia Németh Lászlónénak, a Miniszterelnökség államtitkárának, ha már az energiaszolgáltatás állami kézbe kerüléséről beszél. Ha olcsó az energia, miért nem adják azt olcsóbban? Miért nyerészkedik a Fidesz a magyar emberek rezsiszámláin?
- Magyarország és Mongólia a világ sikeres nemzeteihez tartozik, és mindkét országnak jó oka van arra, hogy fényes jövőt várjon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a mongóliai Ulánbátorban rendezett magyar-mongol üzleti fórumon, hétfőn.
Magyarország egymilliárd eurós államkötvény-kibocsátást tervez - jelentette ki Réz András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese az Euromoney elnevezésű konferencián kedden Bécsben.
A kibocsátás okai között említette, hogy ebben az évben 4,8 milliárd eurónyi devizakötvényt kell Magyarországnak törlesztenie.