- A Demokratikus Koalíció indokolatlannak tartja, hogy hektáronként 150 ezer forintos, összességében pedig milliárdos nagyságrendű kártérítést fizetnek ki azoknak, akik elveszítik a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által használt területén szerzett bérleti jogukat.
- Ausztria "fellélegzéséről", ugyanakkor Európa számára is figyelmeztető jelekről írt számos európai lap az ausztriai elnökválasztás tanulságait és következményeit latolgatva kedden, az eredmények ismertetésének másnapján.
Fehéríthetik az évi mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendű albérletpiacot és drágulást is hozhatnak a szektorban az új adójavaslatok, miközben a munkáltatók által adható támogatás miatt a bérlőknek nem feltétlenül kell többet fizetniük - tájékoztatta az ingatlan.com szerdán az MTI-t.
- Új korszakba lép a demenciakutatás Nagy-Britanniában: közhasznú szervezetek és a brit kormány negyedmilliárd fontos (99 milliárd forintos) beruházásával 2020-ra kezdheti meg működését az ország első Demenciakutató Intézete.
Két vezető, demenciával foglalkozó brit közhasznú szervezet egyenként 50 millió fontot (20 milliárd forintot) ajánlott fel az ország első Demenciakutató Intézetének létrehozására, amelyhez a brit kormány további 150 millió fonttal (59 milliárd forinttal) járul hozzá.
- Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves ellenőrzésének eredményéről pénteken kiadott és az MTI-hez eljuttatott jelentése.
Enyhén lassult a gazdasági növekedés üteme áprilisban az euróövezetben, de a stabilizálódás jelei is mutatkoznak, így például háromhavi csúcsra emelkedett az új megrendelések állománya, és tovább nőtt a foglalkoztatottak létszáma - ez derült ki a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek (BMI) áprilisi előzetes adataiból.
Magyarország kiáll Berlin mellett és további kezdeményezésekkel támogatja Angela Merkel német kancellárt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Bild című német lapnak Helmut Kohl volt kancellárnál tett látogatása során.
A világgazdaság túl hosszú ideje tartó gyengélkedésének fokozódó kockázataira figyelmeztetve lassuló növekedést jelez és összehangolt, proaktív növekedésösztönző gazdaságpolitikát sürget a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi világgazdasági prognózisában.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Orbán Viktor miniszterelnök kérésére elrendelte a magyarországi offshore-szálak azonnali, egyenkénti kivizsgálását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) - jelentette be a szaktárca pénteken.
- A cukorbetegség "fékevesztett" előretörésével kell szembenéznie a világnak, ma már ugyanis majdnem minden 11. embert érint a betegség - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A WHO jelentése szerint 1980 és 2014 között 108 millióról 422 millióra nőtt a diabétesszel élők száma a világban.
A védett magyarországi erdőterületek felén ma is folyik fakitermelés - derült ki a WWF Magyarország friss adataiból.
A szervezet közleménye szerint az ország erdőterületének alig két százalékát (37500 hektárt) teszik ki az élővilág megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, 120 évnél idősebb erdők, amelyek harmada nem áll semmiféle természetvédelmi oltalom alatt.
- Oktatási konzultációs fórum összehívását kezdeményezi április 15-re a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), amely továbbra is aggodalommal figyeli a közoktatás körül kialakult feszült helyzetet - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Azt követelte az Együtt kedden Székesfehérváron, hogy Orbán Viktor miniszterelnök álljon a nyilvánosság elé, és számoljon el vagyonával. A párt a földárveréseknek helyet adó épület elé szervezett demonstrációt, mert ott egy olyan alcsútdobozi ötszáz hektáros földszelvényt is értékesítettek később, amely Szigetvári Viktor pártelnök elmondása szerint "közvetlenül határos Orbán Viktor majorságával".
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Pintér Sándor belügyminiszter által bejelentett terrorizmus elleni intézkedéscsomag a maradék demokrácia felszámolása, az orbáni diktatúra kiépítésének újabb lépése, alapvető szabadságjogok lábbal tiprása.
- Andrej Kiska szlovák államfő csütörtökön március 23-ra tűzte ki az új pozsonyi törvényhozás alakuló ülésének időpontját. Robert Fico leköszönő és leendő új kormányfő közölte: bízik benne, hogy az új kormány még ugyanaznap vagy legkésőbb másnap megalakulhat.
- Orbán Viktor miniszterelnök nem tesz eleget a keddi oktatási demonstráción elhangzott felszólításnak és nem kér bocsánatot - írta szerdán a nol.hu.