A miniszterelnök szerint "nyilvánvalóan lesz" alkotmánybírósági kontrollja az új választási eljárási törvénynek és ez "jól is van így". Orbán Viktor erről pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Az interjúban életszerűtlennek nevezte az Alkotmánybíróság hajléktalanokat érintő határozatát, az árfolyamgát lehetőségének kihasználására bíztatott és úgy értékelte: kormányának sikerült megfordítania a "rossz tendenciákat".
Befejeződött a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DETEK) két intézményének energetikai korszerűsítése: a zeneművészeti kar és a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési és felnőttképzési kar oktatási épületeinek energetikai felújítása 569,97 millió forintba került, amelyet csaknem 500 millió forinttal támogatott ez Európai Unió - közölte Gaál István rektorhelyettes, a TEK elnöke hétfőn a projektzáró rendezvényen.
Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a telekommunikációs és a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadók, valamint a cafeteria-utalványok piacának korlátozása miatt. Ezzel a második szakaszukba léptek a Magyarország ellen ezekben az ügyekben indított kötelezettségszegési eljárások - tudatta szerdán az Európai Bizottság.
A kormány szerdán megtárgyalja az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatot, amely a földdel kapcsolatos alapvető jogokra kétharmados jogszabály megalkotását írja elő, így lesz sarkalatos a földtörvény és néhány más jogszabály is - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, a kormányszóvivői tájékoztatón a Parlamentben.
Az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítószervezetei – a Milla Egyesület, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület – tudomásul veszik az LMP döntését, miszerint a párt nem kíván intézményesítetten részt venni a változást akaró erők együttműködésben.
- "A hazai média állapota inkább indokolná minőségi alkotómunkát végző kollégák bevonását, mint létszámcsökkentést" – hangsúlyozza közös közleményben hat hazai újságíró-szervezet. Álláspontjukat az "Összefogunk!" címmel, a rászoruló újságírók megsegítésére szervezett, a magyar könnyűzene sztárjait felvonultató jótékonysági koncerten ismertették november 15-én este, a SYMA Csarnokban.
A kajászói gazdák második, Őszi szántás elnevezésű akciója azt mutatja, hogy kezd betelni a pohár, mert az állami földek haszonbérbe adása kapcsán a kormány továbbra sem hajlandó kivizsgálni a nyilvánvaló visszaéléseket, és semmibe veszi az igazukért küzdő embereket. Az LMP nem fogja hagyni, hogy a miniszter a végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon.
A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. Orbán Viktor ezt az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki az MTI-nek adott interjúban.
A Magyar Szolidaritás Mozgalom, a bejegyzés alatt álló Milla, valamint a Haza és Haladás Egyesületek 2012. október 23-án létrehozták az Együtt 2014 Választói Mozgalmat.
A három szervezet annak érdekében lépett együttműködésre egymással, hogy a következő parlamenti választásokra létrejöjjön egy olyan széles választói szövetség, amely le tudja váltani a jelenlegi hatalmat, majd a választási győzelem után Magyarországot az alkotmányosság és a jó kormányzás útjára tudja vezetni.
A hazugság hazugság marad akkor is, ha ezerszer ismétlik el. Rogán Antal a mai parlamenti vitanapon leegyszerűsítő módon és lejárató szándékkal vádolta meg a Bajnai Gordon vezette kormányt az államadósság növelésével. A Fidesz frakcióvezetőjének állításával szemben azonban éppen a válságkezelő kormány állította meg 2010-re az államadósság GDP-arányos növekedését.
Az LMP arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert és Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy semmisítsék meg a Jeremie II. pályázat végeredményét és ahelyett írjanak ki újat, ahol a döntéshozatalba a szakmai szervezeteket is bevonják.
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.
A Színházi Kritikusok Céhének elnöksége aggódva figyeli a független előadó-művészeti terület működésének fokozatos ellehetetlenülését.
A DISZ képviselőiként abban a kétes értékű élményben lehetett részünk, hogy végighallgathattuk Kósa Lajos ünnepi szónoklatát, amely úgy tűnik követte azt a nem túl haladó, Kósa Lajos által teremtett „hagyományt”, hogy nem Debrecen város polgármestereként (akinek tudomásul kell vennie, hogy a városban, illetve a közös ünnepségeken különböző politikai irányzatok képviselői vannak jelen, akiket nem sérthet meg) szólt, hanem megosztó, indokolatlanul az egyik politikai irányzat ellen hangulatkeltő, pártpolitikusi beszédet mondott.
Az elmúlt napokban több információ látott napvilágot a kormányzati rendezvényekre történő iskolai mozgósításokról. A hírek abban megegyeznek, hogy a szervezők valamilyen jutalmat, többnyire "kis ötöst" ajánlanak fel részvételért. Egy hozzánk eljutott levél például ígéretet tesz az adott iskola diákjainak, hogy aki bármilyen megemlékezésen részt vesz, és "ezt fényképpel bizonyítja", az "két kis ötöst kaphat.".