Vélemény

Eredmények megjelenítése 2641-től 2660-ig 2991 találatból.

Tájkép csata előtt

Vélemény - 2008-01-06

Minden rendben. Kitört a pánik. A politikai elit zárt alakzatokat képez. Összezár az MSZP. Vezetői fogadkoznak, hogy minden változatlan, s 2009 őszéig a nyugodt, megfontolt aprómunka következik. Összezár a Fidesz. Egységesek vagyunk a célokban és az eszközökben, szeretjük vezérünket és választóinkat. A pártok boldogok. Magyarország boldog. Helyzete siralmas. Kilátásai sötétek. Kérdés: országot, népet, nemzetet vagy politikai szereplőket cseréljünk?

Betartás, éljen Éger!

Vélemény - 2007-12-31

Most mindenki azt a szegény Éger urat bántja, aki, amikor nem a kormánynak akar betartani, akkor a Magyar Orvosi Kamara elnöke. De erre az utóbbira mostanában eléggé kevés ideje marad, mert áldozatos tevékenységét nem a betegek gyógyítása, de még csak nem is az orvostársadalom élet-és munkakörülményeinek jobbítása érdekében terén fejti ki.

A kormányszóvivő szerint a miniszterelnök rendkívüli tempót diktál

Vélemény - 2007-12-28

A kormány idén is beletaposott a gázpedálba: a 2007. év összesített adataiból világosan látszik, hogy Gyurcsány Ferenc maga és a kormány számára is rendkívüli tempót diktál - mondta Daróczi Dávid. A kormány megdolgoztatta az Országgyűlés tagjait is, mivel a parlamentben elfogadott 185 javaslatból 160-at a kabinet terjesztett elő.

Az osztrákok a magyarokat kedvelik a legjobban az új schengeniek közül

Vélemény - 2007-12-23

Az új schengeni szomszédok közül az osztrákok egy közvélemény-kutatás szerint a magyarokat kedvelik a legjobban. A Profil osztrák hírmagazin hétfői számában megjelenő, de már előzetesen a hét végén ismertetett felmérésből kitűnik, hogy a megkérdezettek 71 százaléka mondta rokonszenvesnek a magyarokat, és csupán egytizedüknek akadt kifogásuk velük szemben.

Markó: Precedenst jelenthet a koszovói szerbek esetleges autonómiája

Vélemény - 2007-12-20

Ha a nemzetközi közösség valamilyen autonómiát biztosít a koszovói szerbeknek, akkor az Európai Unió által elfogadott modellnek tekinthető az, és precedenst jelenthet más etnikai közösségek számára is - jelentette ki szerdán bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Liga: nem folytatódik a sztrájk

Vélemény - 2007-12-18

Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - mondta el a Liga Szakszervezetek elnöke, hétfőn, Budapesten, miután az Országgyűlés megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot.

Simor: 7,7 százalékos bérnövekedés lenne kívánatos 2008-ban

Vélemény - 2007-12-17

A Magyar Nemzeti Bank inflációs szempontból jövőre 7,7 százalékos béremelkedést tart kívánatosnak a versenyszférában - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Ez a 7,7 százalékos béremelkedés 5 százalékos jövő évi átlagos infláció és 2,7 százalékos termelékenység növekedés mellett indokolt - magyarázta az MNB álláspontját az elnök.

Gárdamentes övezet

Vélemény - 2007-12-14

Végre valahára megszólalt a mi köztársasági elnökünk. Jó, hogy megszólalt, és jó, hogy jókat mondott.

Persze, mondhatta volna előbb, kis lovag! - idézhetnénk most Cyranó-t szabadon. De ne legyünk telhetetlenek - vannak országok, amelyeknek a köztársasági elnöke még késve sem szólal meg, és olyan államokról is hallhattunk már, ahol egyáltalán nincs is köztársasági elnök.

Sólyom László: a Duna TV értéket és minőséget közvetít

Vélemény - 2007-12-13

A Duna Televízió kitartott eredeti küldetése mellett: értéket és minőséget közvetít - hangsúlyozta a közszolgálati médium fennállásának 15. évfordulója alkalmából, a Nemzeti Színházban rendezett szerdai gálaesten Sólyom László köztársasági elnök.

Az Autonómok nem vesznek részt a december 17-i sztrájkban

Vélemény - 2007-12-05

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége nem vesz részt a december 17-i sztrájkban, bár számukra is elfogadhatatlan, hogy az egészségbiztosításba üzleti alapú biztosítókat is bevonnak - közölte Borsik János, a szövetség újra megválasztott elnöke

Index: Sólyom László szerint megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére

Vélemény - 2007-12-04

A köztársasági elnök szerint még mindig lehet más a magyar politika; Sólyom László az Index hírportálnak kedden adott interjújában arra is kitért, hogy talán megérett a helyzet egy harmadik erő megjelenésére.

Fidesz: a gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságát mutatja

Vélemény - 2007-12-03

A január 1-re bejelentett újabb gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságát mutatja - mondta Fónagy János fideszes képviselő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kóka János bejelentése a gázáremelésről nem korrekt, hiszen a dollár-forint árfolyam lehetővé tenné, hogy a kisebb-nagyobb mértékben növekvő világpiaci ár hatását a kormány kivédje - közölte Fónagy János.

Dávid Ibolya rossz ajtón kopogtat

Vélemény - 2007-11-30

Az SZDSZ érti, de nem fogadja el Dávid Ibolya kezdeményezését, mellyel az igazságügyi minisztersége alatt hozott kormányzati döntéshez a liberálisok utólagos támogatását kéri. Hat éve is minden fórumon, minden alkalommal elleneztük a Gripenek beszerzését, és ezt most sem gondoljuk másképp.

Berezovszkijt lopás és csalás címén hat évre ítélte egy moszkvai bíróság

Vélemény - 2007-11-29

Az Aeroflot orosz légi társaság kárára elkövetett lopás és csalás bűntettében találta vétkesnek egy moszkvai bíróság csütörtökön Borisz Berezovszkijt, a 2000-ben Nagy-Britanniába menekült orosz milliárdost és távollétében hat évi börtönre ítélte - közölte az Interfax orosz hírügynökség.

MDF: ÚJABB ELKAPKODOTT JAVASLAT - ÉLETTÁRSI VISZONYBAN HÁRMAN VAGY TÖBBEN PÁRBAN?

Vélemény - 2007-11-28
A Magyar Demokrata Fórum számára érthetetlen, hogy a kormány miért akarja kivenni az új Polgári Törvénykönyvből az élettársi kapcsolatra vonatkozó rendelkezéseket, és miért akarja még ebben az évben kutyafuttában megtárgyaltatni az Országgyűléssel. Az MDF szerint a Ptk. élettársi kapcsolathoz hasonló – széles társadalmi csoportokat és fennálló életviszonyokat befolyásoló – rendelkezései miatt a javaslat megvitatására és összefüggéseinek áttekintésére hosszabb időre volna szükség.

Lendvai: Szili Katalin neve nem merült fel Gyurcsány Ferenc utódaként

Vélemény - 2007-11-27

Szili Katalin házelnök neve nem merült fel Gyurcsány Ferenc lehetséges utódaként - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában

Mennyi az annyi…?  Debrecen, az eladósodott város…

Vélemény - 2007-11-24

2006. júliusában az országos médiában, augusztusban pedig helyben, sajtótájékoztatón foglalkoztam városunk eladósodottságával. Akkor azt vezettem le a költségvetéssel kapcsolatos önkormányzati előterjesztésekből, hogy Debrecen 20 milliárd forint feletti adósságállománnyal bír. Kósa Lajos polgármester úr ezt a kijelentésemet több alkalommal is cáfolta, kijelentve, hogy a képviselők többsége – többek között én – el sem olvassa az előterjesztéseket, mert ha elolvasnánk, akkor tudnánk, hogy Debrecen adósságállománya 3,8 milliárd. (Később ezt módosította a kötvényállomány összegével!)

Orbán: a Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy

Vélemény - 2007-11-21

A Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy - szögezte le Orbán Viktor Székelyudvarhelyen elhangzott beszédeiben. A Fidesz elnöke - aki az európai parlamenti választásokon független jelöltként induló Tőkés Lászlót kíséri el kampányzáró körútján - hangsúlyozta: minden magyar felelős minden magyarért, csak közös ügyeink vannak

Tamás Pál: a szakszervezeti mozgalom most talál vissza a saját formáihoz

Vélemény - 2007-11-20

A magyar szakszervezeti mozgalom most talál vissza a saját formáihoz, egyfajta kultúraváltás figyelhető meg - mondta Tamás Pál szociológus az MTI-nek a LIGA Szakszervezetek szerdán tartandó demonstrációját értékelve. Magyarországon eddig ugyan nem volt ilyen megmozdulás, de ez azért lehetett, mert a szakszervezetek hosszú kómában voltak az 1990-es években.

Colin Powell: Irán még messze van az atomfegyvertől

Vélemény - 2007-11-19

Irán még messze van attól, hogy atomfegyvere legyen, és ostoba, hogy pénzét atomprogramba fekteti, nem humán erőforrásaiba - jelentette ki Colin Powell volt amerikai külügyminiszter egy kuvaiti konferencián. Az extábornok egy kuvaitvárosi gazdasági összejövetelen beszélt erről vasárnap bankárok, üzletemberek és diplomaták előtt, ahová a Kuvaiti Nemzeti Bank hívta meg.