Vélemény

Eredmények megjelenítése 2661-től 2680-ig 2875 találatból.

Ripp Zoltán: a Gyurcsány-kormány több ciklusra elég reformot kezdett el

Vélemény - 2007-05-30

A kormányok első éve jelzi, melyek azok a főbb célkitűzések, amelyeket a négyéves ciklusban meg akarnak valósítani, ugyanakkor minden kabinet más helyzetben, más szándékkal kezdi a kormányzást, így nem lehet általánosítani, hogy mi jellemzi a kormányok első esztendejét.

Az SZDSZ-frakció támogatja az ombudsman-jelölteket

Vélemény - 2007-05-29

Az SZDSZ egyetért a köztársasági elnök javaslatával, mely szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa posztjára pedig Kállai Ernőt jelölte Sólyom László - közölte Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyílt levele Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter-jelölthöz

Vélemény - 2007-05-28

Dr. Takács Albert

Miniszter-jelölt Úrnak

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

 

Tisztelt Miniszter-jelölt Úr!

Gyurcsány: az őszödi a legszenvedélyesebb igazságbeszéd a rendszerváltás óta

Vélemény - 2007-05-26

Az őszödi a legszenvedélyesebb igazságbeszéd volt a rendszerváltás óta - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszabadságnak adott, a szombati lapszámban megjelent interjújában.

Szemforgató Fidelitas-akció

Vélemény - 2007-05-25

 Mint ismeretes, a Fidelitas május 23-án tüntetést tartott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt, tiltakozva a megemelt busz- és vonatjegyárak miatt.

A Fiatal Baloldal megdöbbenve értesült a Fidelitas tüntetéséről. Annál is inkább furcsának találjuk ezt a tüntetést, mert Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke várospolitikusi köntösbe bújva éppen azt teszi, ami ellen pártpolitikusként, ifjúsági szervezeti vezetőként tiltakozik.

Miről is van szó?

Lendvai Ildikó: a reform baloldali program

Vélemény - 2007-05-24

A közszolgáltatások és az ellátórendszerek reformjánál sohasem volt baloldalibb vállalkozása az MSZP-nek - jelentette ki Lendvai Ildikó szerdán Gyöngyösön.

A szerb elnök szerint országa az EU-tagság kedvéért se mond le Koszovóról

Vélemény - 2007-05-23

Szerbia az EU-tagság kedvéért sem mond le Koszovóról - jelentette ki a Vecernje Novosti című belgrádi lapnak Boris Tadic államfő

Dávid Ibolya: nem fedi a valóságot a kormányfői viszontválasz

Vélemény - 2007-05-22

Sokadik alkalommal nem fedi a valóságot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti viszonválasza - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Az MDF visszaállítaná a Belügyminisztériumot

Vélemény - 2007-05-21

A Magyar Demokrata Fórum helyesli az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint a rendőri vezetők felmentését - közölte Dávid Ibolya pártelnök az MTI-vel.

MDF országos választmány: középpontban a környezetvédelem

Vélemény - 2007-05-19

Központi kérdés lehet a jövőben a környezetvédelem a Magyar Demokrata Fórum számára - mondta Katona Kálmán, az MDF országos választmányának elnöke a testület mai ülése előtt az MTI-nek.

Magyarországon a rokkantak 30 százaléka lelki sérülés miatt munkaképtelen

Vélemény - 2007-05-18

Ma Magyarországon a rokkantak 30 százalékát azért nyilvánítják rokkanttá, mert olyan lelki sérülése vagy lelki betegsége van, amit képtelen feldolgozni vagy a munkaképességét érinti - mondta a Szegedi Akadémiai Bizottság Neveléstudományi és Pszichológiai szakbizottságának titkára.

Malina reakció

Vélemény - 2007-05-17

Ha emlékeznek még a kémia órára. A katalizátor az az anyag, ami nélkül nem történik semmi, de ha a katalizátor ott van az egyébként egymással nem reagáló anyagok között, mégiscsak létrejöhet a reakció.

Így vagyunk most kis hazánkban. Csoda történt: a FIDESZ és az MSZP együtt lép fel Malina Hedvig ügyében.

Juhász Ferenc: még nincs döntés az ingatlanadóról

Vélemény - 2007-05-17

Még nincs döntés az ingatlanadóról - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön a Nap-keltében. A szocialista politikus úgy fogalmazott: még nincs döntés az ingatlanadóról, "a dilemmákat vetjük fel".

A HÖOK indoklást kér a jegyáremeléssel kapcsolatban

Vélemény - 2007-05-16

Beláthatatlan következményekkel járhat a felelőtlen árpolitika a MÁV és Volán társaságok jegyáremeléseivel kapcsolatban - írja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája ma kiadott sajtóközleményében. Szerintük az ilyen mértékű áremelés nem csak a hallgatók többsége számára kivitelezhetetlen, de az agglomeráció lakóinak helyzetét is ellehetetleníti. A HÖOK indoklást kér a tárcától.

IDF: a Fidelitas miatt nem lett magyar alelnöke a YEPP-nek

Vélemény - 2007-05-15

A Fidelitas miatt nem lett magyar alelnöke az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének, a YEPP-nek a hétvégi tisztújításon, a Fidesz ifjúsági tömörülése ugyanis nem támogatta, sőt ellenkampányt folytatott az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) jelöltjével szemben - jelentette ki Lasztovicza Gábor, az IDF elnöke és Almássy Kornél, a szervezet alelnöke.

Az Orbán-kormányt okolja pénzügyi helyzetének romlása miatt az MVSZ

Vélemény - 2007-05-14

Az Orbán-kormányt okolja pénzügyi helyzetének romlása miatt a Magyarok Világszövetsége; Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a külhoni magyar állampolgárságról szóló, 2000-ben megfogalmazott törvénytervezetük miatt vonta meg a szervezet költségvetési támogatását az akkori kabinet.

Módosításra szorulnak az adóvégrehajtási szabályok

Vélemény - 2007-05-13

Törvénymódosításokra volna szükség ahhoz, hogy az adókinnlevőségek behajtásának hatékonysága javuljon. Várszeghi György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője szerint elsősorban a lefoglalt vagyontárgyak pályázati úton való értékesítésének és az árverésnek a szabályai szorulnak korrekcióra.

Orbán: növekedésközpontú gazdaságpolitikára van szükség

Vélemény - 2007-05-12

A mostani megszorításokra alapuló gazdaságpolitika helyett modern, innovatív, növekedésközpontú szemléletre kell váltania Magyarországnak - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a párt Jövőnk vitasorozatának utolsó témájáról, a versenyképességről szóló konferenciáján szombaton Budapesten.

Miért kell(ene) együttműködni a roma szervezeteknek?

Vélemény - 2007-05-11

Az Országos Cigány Önkormányzat két politikai erő martalékává vált. A Lungo Drom és az MCF szövetségesei mindennapos munkájuk során képtelenek a szemben álló ideológiákat, személyes ellentéteket figyelmen kívül hagyni. Ezért ma az OCÖ-ben a szakmai munkának, a tisztességnek, a kiszámíthatóságnak, a bizalomnak nem sok értéke van.

MOK: a szaktárca által meghirdetett mobilitási program kevés

Vélemény - 2007-05-10

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke nem tartja megfelelőnek az egészségügyi tárca által meghirdetett mobilitási programot, amely az átszervezések következtében állásukat vesztett orvosok elhelyezkedését segítené; szerinte komplexebb program kell.