Archívum

Eredmények megjelenítése 53821-től 53840-ig 67700 találatból.

Négy százalék felett az infláció

Gazdaság - 2010-11-11

2010. októberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4% volt, 2009. októberhez viszonyítva az árak 4,2%-kal növekedtek. Az első tíz hónapban átlagosan 5,0%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH.

 1 hónap alatt – 2010. szeptemberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 1,5%-kal emelkedtek.

Jön a pénzügyi békéltető testület

Jogtudor - 2010-11-11

Július elsejétől a pénzügyi békéltető testület előtt is rendeződhetnek a pénzügyi szolgáltatók és az ügyfeleik közötti jogviták – derül ki az Országgyűlés előtt lévő, a pénzügyi felügyeletről (PSZÁF) szóló törvényjavaslatból.

 Hajdúböszörmény  eredményes szereplése

Helyi - 2010-11-11

Hajdúböszörmény is részt vett azon a versenyen, melyen a „Magyarországi Biodiverzitás Fővárosát” keresték. A városunk eredményesen szerepelt, a 30.000 – 100.000 fő közötti lakos számú települések között 3. helyezést érte el.

Az ENSZ 2010-et a Biológiai Sokféleség Világévévé nyilvánította. Ennek, és egy nemzetközi projektnek a kapcsán kereste a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség fővárosát.

Civilek fellebbezésére a Hivatal lefejezte” a jogsértő, városromboló projektet

Kultúra - 2010-11-11
    A belvárosi Bécsi utca teljes páros oldalának, öt, építészeti értékekkel rendelkező épületnek a megsemmisítésével tervezett Új Városközpont nevű ingatlanfejlesztő projekt elvi építési engedélyét – a rendkívüli hazai és nemzetközi szakmai és civil tiltakozás ellenére – a hatályos országos, fővárosi és kerületi építési jog többrendbeli megsértésével kiadta az V. kerületi építési hatóság.

Nyílt levél a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének

Kultúra - 2010-11-11

A SZAKMAI SZERVEZETEK HIÁNYOLJÁK AZ ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS EGYEZTETÉSEKET.

 A Belügyminisztérium és Izrael Állam Nagykövetségének közleménye

    Őexc. Aliza Bin Noun Izrael Állam nagykövete és Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr 2010. november 11-én közösen köszönti azt a tizenhét magyar embert és családot, akik a II. világháború legszörnyűbb korszakában sem fordítottak hátat az üldözötteknek.

Deutsch Tamás: Hatékonyabb ellenőrzést a hatékonyabb forrásfelhasználás érdekében

EU - 2010-11-11

Az Európai Unió 2009-es költségvetéséről szóló éves jelentés bemutatásának mai plenáris vitájában Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz) kiemelte, hogy az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében a jövőben az uniós költségvetési kifizetésekkel kapcsolatos hibaarányt tagállamonként kell meghatározni.

A panasztestület példaként szolgálhat az Unióban

Belföld - 2010-11-11

Munkabeszélésen fogadta Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) elnöke a Magyarországra látogató Morten Kjaerum urat, az Európai Unió Alapjogi Ügynökség (FRA) igazgatóját november 11-én, csütörtök délelőtt. A Panasztestület hivatalában folytatott egyeztető tárgyaláson a felek megállapodtak a jövőbeni együttműködésben és a szakmai tapasztalatcserében.

A biztosítóváltás nehézségei – nem mindegy, hogyan váltanak a gépkocsi tulajdonosok

Fogyasztóvédelem - 2010-11-10

Közeleg az év vége, így újra megnyílik a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás kapcsán a biztosítóváltás lehetősége azon tulajdonosok előtt, akik autójukat 2010. január elseje előtt vásárolták. Nem könnyű azonban a helyzetük, hiszen több mindenre is figyelniük kell ennek során, ráadásul a rengeteg díjtarifa megnehezíti a legkedvezőbb ajánlat és ezzel a biztosító kiválasztását.

Megváltozik a Coop

Gazdaság - 2010-11-10

A következő két év alatt teljesen megújul a Coop üzletlánc közel háromezer egysége. Erre azért van szükség, mert a boltok jelenlegi arculata egyidős az éppen 15 éves üzlethálózattal – mondta el lapunknak Murányi László, a háromezer saját felirat alatt működő bolt mellett további kétezret ellátó Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója.

Betiltják a túl hangos reklámokat, újabb karika lesz a tévékben

Olvastuk - 2010-11-10

A médiatörvény tartalomszabályozással foglalkozó fejezeteiben engedélyezik a termékelhelyezést, bevezetnek még egy korhatárkarikát, bár nem kell feltétlenül kirakni – írja az Index. Betiltják a túl hangos reklámokat, és szabályozzák, hogy mindenki láthassa a fontos meccseket.

Jól teljesítettek a befektetési alapok

Befektetés - 2010-11-10

A korábbi negyedévekhez képest ugyan némileg mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba, ám az elmúlt három hónap során is 125,9 milliárd forintnyi tőkét vonzottak az alapok – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb, negyedéves statisztikáiból.

Kifutó kínai gazdaságélénkítés

Az év végén kifut a két éve elindított, összesen 4 ezer milliárd jüan (600 milliárd dollár) értékű gazdaságélénkítő csomag Kínában.

Bár a programmal Pekingnek nem csak saját gazdasági növekedését sikerült magas szinten tartania, de tavaly a globális gazdaságot is megmentette a recessziótól, a mellékhatások csak most lesznek igazán érezhetők.

A K&H az adócsomag negatív hatásaira figyelmeztet

...kontra - 2010-11-10

A 2011-es adócsomag számos pozitív változása mellett - mint például a nyereségadó csökkentése vagy a cafeteria-rendszer egyszerűsítése - a minimálbér tervezett jövő évi növelése azonban a kkv-k terheinek növekedését jelentheti, ami fékezheti a foglalkoztatottság bővülését, vagy akár a szürkegazdaság felé is elmozdíthatja a kisebb vállalkozásokat” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Sólyom: Ezen az úton nehéz lesz megállni! A vész kitört

Belföld - 2010-11-10
Élesen bírálta a parlament döntését Sólyom László volt kormányfő egy pódiumbeszélgetésen. A volt államfő hangsúlyozta: a legnagyobb veszteségnek azt érzi, hogy elvették a költségvetési tárgyú törvények alkotmányellenességének szankcióit.

Különadó: borítékolt az újabb bukás

Pro... - 2010-11-10

Az ötéves visszamenőleges hatály miatt az uniós jogi szervek is elmeszelhetik a végkielégítések „elkobzását”

Bár valamelyest finomodott a 98 százalékos különadóról szóló, ismét a T. Ház előtt lévő szabályozás, szakemberek szerint az újonnan belecsempészett ötéves visszamenőleges hatály miatt nemcsak a magyar alkotmánybíróság, hanem az uniós jogi fórumok is tiltakoznak majd a néhány héten belül minden bizonnyal hatályba lépő új törvény ellen.

Nem hallgatunk tovább! A vegyipari szakszervezet nyílt levele a kormányhoz

Belföld - 2010-11-10

A kormányhoz intézett nyílt levélben és utcai  villámcsődülettel  tiltakozik a vegyipari szakszervezet (VDSZ) a hazai nyugdíjrendszer lerombolása, az Alkotmány tervezett módosítása, a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj megtartásának halogatása, valamint a nyugdíj-járulék megemelésének félrevezető indoklása ellen - olvasható a VDSZ közleményében.

Lovász László kapta idén a matematikai Nobel-díjként számon tartott Kiotó-díjat

Tudomány - 2010-11-10

Szerdán vette át Japánban Lovász László akadémikus a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerését, a Kiotó-díjat. A díjat, amelyet 1984-ben alapított Kazuo Inamori japán nagyiparos, minden évben három kategóriában adják át. Lovász László az alaptudományok területén odaítélt díjat kapta idén. A díj összege 50 millió yen, ami kb. a Nobel-díj 40 százaléka.

Az ombudsman a gyermekotthonban nevelkedő kisgyerekek helyzetéről

Belföld - 2010-11-10
A gyermekvédelmi törvény szerint a családot pótló helyettesítő védelem és ellátás az állam feladata, a gyermek a szakellátás keretében nevelőszülőhöz, lakásotthonba, vagy gyermekotthonba helyezhető. Az állami gondoskodás addig tart, amíg a család képessé válik a gyermek nevelésére és ha ez lehetetlen, a sorsa örökbe adással rendezhető.

Európa gazdasági ereje a belső piac megerősítésén múlik - Pelczné Dr. Gáll Ildikó sajtóközleménye

Vélemény - 2010-11-10

Az Európai Bizottság tegnap közmeghallgatást tartott  az egységes piaci szakpolitika irányairól az Európai Parlamentben. Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint az EU belső piacának az észak-amerikaihoz hasonló egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, melynek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az egységes uniós piac célkitűzéseivel.