2009. június 27-én 04.00 óra körüli időben a járőrök 3 férfira lettek figyelmesek, akik egy megpakolt kerékpárt toltak maguk mellett. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a kerékpárt gépkocsikból származó lopott alkatrészek (mélynyomók, hangfalak, rádiósmagnók) szállításához használták, így a 31 éves hajdúhadházi férfiak előállításra, s kihallgatásra kerültek.
Az internetes apródhirdetések feladói sokszor gépjármű eladás címén több ezer eurós összeget csalnak ki a gyanútlan vásárlóktól, akik soha nem kapják meg az ígért terméket
Az Európai Fogyasztói Központ Magyarországhoz (EFK) több panasz is érkezett apróhirdetéses csalások miatt. Ezek során a szélhámos felad egy hirdetés, amelyben például autót vagy traktort kínál eladásraEgy kritikus veszélyességű hiba miatt az Internet Explorer felhasználói egyes esetekben teljesen kiszolgáltatottá válhatnak a webes támadásokkal szemben. Hat héten belül másodszor számolt be a Microsoft arról, hogy a DirectX, illetve az ahhoz tartozó egyes komponensek súlyos biztonsági hibát tartalmaznak.
Holnaptól minden diákhitelt törlesztő a minimálbér legalább hat százalékára módosíthatja havi törlesztőrészletét, amely legfeljebb két évre szóló engedményt egy 2006-os, a Diákhitel Központról szóló kormányrendelet mostani módosítása tesz lehetővé - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter július 7-én, Budapesten. A kérelmeket automatikusan elfogadják,
Jubileumi évet ünnepel a Debreceni Virágkarnevál. Ez alkalomból nemcsak Debrecen lakói gyönyörködhetnek a színpompás virágkocsikban, hanem az ország két városában is bemutatkozik egy-egy viirág kompozíció. Július 11-én Budapesten a Szent István téren, július 25-én Balatonfüreden a Tagore sétányon lesz majd látható a Szent Koronát, az egyik legfontosabb nemzeti ereklyét ábrázoló kocsi, valamint Lúdas Matyi tanúságos története is megelevenedik egy virágkocsin.
Július 6-án Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben rövid megbeszélést folytatott Dr. Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével.Megbeszélésükön áttekintették a gazdasági válság kezelésének eddigi tapasztalatait, és egyetértettek abban, hogy a német cégek jelentős mértékű magyarországi jelenléte miatt a sikeres válságkezelés közös érdekünk.
Hatályba lépett július 3-án a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmények törvényi szabályozása. A Magyar Bálint, Hankó Faragó Miklós és Sándor Klára szabad demokrata képviselők és Szabó Zoltán szocialista képviselő által benyújtott javaslatot június 29-én szavazta meg az Országgyűlés 199 igen, 146 nem szavazattal és hét tartózkodással - olvasható a Jogi Fórumon.
A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Felderítő Alosztálya kb. fél éves nyomozást követően elfogta azt a 25 éves férfit, aki debreceni fiatalok részére marihuánát és speed-et árusított. A nyomozók 2009. július 01-én éjszaka Serház utcai albérleti lakásán fogták el azt 25 éves férfit, akinek tevékenységét már több hónapja figyelték. A férfi lakásán naponta kb. 10 fiatal fordult meg, vélhetően kábítószer vásárlás okán.
Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő immár második alkalommal elkészült kutatásában ismét a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között Debrecen, a nagyvárosok között Esztergom, a kisvárosok körében Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb az elmúlt évben.
4,88 milliárd forint értékű európai uniós támogatással korszerűsíti a reáltudományi képzést a Debreceni Egyetem. Az infrastrukturális fejlesztés pénzügyi hátterét a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból fedezik. A többlépcsős beruházásnak köszönhetőn az intézményben minőségi szaktanácsadói tevékenység indulhat, ugyanakkor a következő években megvalósul a teljes természettudományos és műszaki képzés infrastruktúrájának és infokommunikációs hátterének fejlesztése is.
2009. július 4-én reggel a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a vasúti határátkelőhelyen 2 fő piszkos, sáros ruházatú férfit ellenőriztek. A két férfi magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudta, ezért előállították őket a kirendeltségre. Kiderült, hogy a két moldáv férfi Románia felől, illegálisan érkezett hazánkba. A két férfit átadták a román hatóságnak.
Magyarország meghatározó oktató- és kiadó vállalkozása, a Perfekt Zrt. elnyerte az egyik legrangosabb elismerést, a Business Superbrands 2009 címet. A Business Superbrands az üzleti szektor márkáinak legkiválóbbjait ismeri el, köztük olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, melyek elsősorban vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.