A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett két fiatal a Sziget fesztiválon, amikor szóváltást követően ismeretlenek megtámadták őket - közölte az MTI-vel az egyik sértett hozzátartozója. A fiatalok pénteken éjjel az egyik sátorban szórakoztak, amikor kisebb szóváltásba keveredtek szintén ott szórakozó vendégekkel
Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság a Budai Központi Kerületi Bíróságnak azt a döntését, amelyben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el F.-Sz. László és társai ellen - közölte az MTI-vel a Fővárosi Bíróság sajtótikársága. A közlemény szerint a végzést azzal hagyta helyben a bíróság, hogy a lakhelyelhagyási tilalom helyszínét Budapest és Pest Megye területére tekinti elrendeltnek.
Újabb bronz-, illetve vörösréz díszeket tulajdonítottak el ismeretlen tettesek a hétvégén a szegedi belvárosi temető első világháborús emlékművéről - közölte a rendőrség. Az ismeretlenek ezúttal egy bronz sólymot, valamint egy több mint négy méter hosszú, 17 centiméter széles vörösréz-szegélyt vittek magukkal - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (CSMRFK) szóvivője.
Elkészül 2010-ig az M6-os autópálya Pécsig vezető szakasza; a Dunaújváros és Szekszárd közötti autópályaszakasz megvalósítására - tervezésére, építésére, finanszírozására és üzemeltetésére - még ősszel pályázatot ír ki a gazdasági és közlekedési tárca - közölte a kormányszóvivői iroda.
Péntek éjszaka kigyulladt egy lakás Pocsajban. A rendelkezésre álló adatok alapján a házban egy 50 éves asszony és a gyámsága alatt álló két kiskorú ( 9 és 8 éves) gyermek tartózkodott. A házban villany nincs, ezért gyertyával világítottak, majd eddig tisztázatlan körülmények között a szobában tűz keletkezett. Mindkét gyermek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az asszony sérülése súlyos. A tűzeset körülményeit szakértő vizsgálja, folyik az asszony felelősségének vizsgálata is.
A Hamász fegyvereseinek botokkal és puskatussal történt eddigi fellépései dacára a radikális iszlamista palesztin mozgalom mintegy 300 politikai ellenzője vonult hétfőn Gáza város főterére, "Szabadságot akarunk!" jelszót skandálva. Miután a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah és a vele szövetséges palesztin csoportok hétfőre nagygyűlést terveztek, a Gázai övezetet június óta ellenőrzése alatt tartó Hamász betiltott minden tüntetést és nyilvános gyülekezést.
Lemondásra szólítja fel a Fidesz budakalászi szervezete a helyi polgármestert, aki a párt támogatásával folytatott kampánya során eltitkolta feltételezhető kötödését a szcientológia egyházhoz - közölte a párt helyi elnöke. A polgármester tagadja, hogy kapcsolatban állna az egyházzal, szerinte "politikai hecckampány" folyik ellene.
A lengyel kormányfő hétfőn leváltotta kabinetjének négy miniszterét, akiket a kisebbik koalíciós pártok delegáltak, és a helyükre saját pártjának embereit ültette. A Jaroslaw Kaczynski által javasolt, és fivére, Lech Kaczynski államfő által jóváhagyott leváltások négy tárcát érintenek.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy tartsa Magyarországon az intervenciós gabonakészleteket, és tegye lehetővé, hogy ezekhez hozzájussanak a magyar állattenyésztők - jelentette ki Font Sándor, az ellenzéki párt mezőgazdasági kabinetvezetője.
Az OTP Bank 35.000 OTP törzsrészvényt vásárolt 9.861 forintos részvényenkénti átlagáron pénteken a Budapesti Értéktőzsdén - tette közzé a bank a BÉT honlapján hétfőn.
Vélhetően a minisztériumok "összeköltözése" adta az ötletet az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ülő munkaadói szövetségeknek ahhoz a tervhez, hogy feladják önálló székházaikat, s közös ingatlanba költözzenek - olvasható a hétfői Népszabadságban.