Archívum

Eredmények megjelenítése 59841-től 59860-ig 68895 találatból.

A miniszterelnök közleménye a Reformszövetség megalakulásáról

Belföld - 2008-11-29

Üdvözlöm a munkaadói érdekképviseletek által életre hívott, és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői, valamint a gazdasági élet reprezentánsai által alapított Reformszövetség megalakulását.  Az utóbbi évek egyik legjelentősebb szakmai szerveződése ez, mert lehetőséget teremt az ország előtt álló kihívások széleskörű megvitatására. Arra, hogy a politika, a gazdasági és társadalmi érdekképviseletek, valamint a tudományos világ jeles képviselői részletes, alapos és felelős párbeszédet folytathassanak egymással.

Doktor- és díszdoktoravató ünnepség a Debreceni Egyetemen

Tudomány - 2008-11-29
A Debreceni Egyetem tehetséggondozási programjának és doktori képzésének sikerességét jelzi, hogy idén 77-en doktori (PhD) fokozatot, nyolcan pedig habilitált doktori címet szereztek. Az egyetem tudományos tevékenységének nemzetközi elismertséghez jelentős módon járul hozzá azonban az oktatók szakmai tevékenysége is. 2008-ban a Debreceni Egyetem három, a műszaki, a természettudományos és a zenei felsőoktatás területén kiemelkedőt alkotó professzort emel díszdoktorai közé

A Kormányszóvivői Iroda közleménye

Belföld - 2008-11-29
A kormány ismeri és megérti a közszférában dolgozó szakszervezetek követeléseit. Ezek közül kész minden olyat teljesíteni, amely az Országgyűlés által kedden elfogadott költségvetési keretszámok határán belül marad. A hetek óta tartó tárgyalások következő, hétfői fordulóján a kormány javaslatot tesz az alacsony fizetésűek teljes kompenzációjára.

Mindenki karácsonyfája

Ajánljuk - 2008-11-28

November 29-én, szombaton gyúlnak ki az ünnepi fények Debrecenben.

A város főterén felállított "Mindenki karácsonyfájánál" az ünnepélyes gyertyagyújtás 17 órakor lesz, és ekkor kapcsolják fel a karácsonyi díszkivilágítást is. 

Speed ügy:vádemelés

Kékhírek - 2008-11-28

Balmazújvárosban 2007. június 22-én éjszaka közúti ellenőrzés során egy 21 és 27 éves balmazújvárosi fiatalember autójában 1 kg speed port találtak a rendőrök. A kábítószer a gépkocsi utasterében volt elhelyezve.A nyomozás során  négy férfit fogtak el és állítottak elő a rendőrök. Köztük volt az a két labdarugó is, akiket előzetes letartóztatásba helyezett a Bíróság. Egyikük 2008. márciusáig, a másig labdarúgó, pedig 2008. szeptemberéig volt előzetes letartóztatásban. A továbbiakban szabadlábon védekezhettek.

Sikeres pályázatok a Hortobágyi Nemzeti Parkban

A Hortobágyi Nemzeti Park három és fél évtizede az ország legdinamikusabban fejlődő tájvédelmi körzete, 1999. december 1-je óta az UNESCO Világörökség része. A Park folyamatosan pályázik fejlesztésekre, nemrég három ROP- és három KEOP-pályázaton nyert támogatást, összesen közel 2,5 milliárd forint értékben.

32 milliót csalt ki….!

Kékhírek - 2008-11-28

2008. június 18-án nem mindennapi, leleményes csalás történt Debrecenben. Ismeretlen személy felhívta az egyik pénzintézet debreceni fiókját és az ottani ügyintézőnek egy budapesti rendőri szerv beosztottjaként mutatkozott be. A férfi elmondta, hogy nagyértékű csalás és sikkasztás bűncselekmény miatt titkos nyomozást folytatnak, melyben közreműködését kérik.

Az kiabál a leghangosabban…

...kontra - 2008-11-28

Zsíros Zsolt és Varga Zoltán mai sajtótájékoztatója és az ott megfogalmazott „javaslatok” rámutatnak arra, hogy nem lehet könnyű szocialista politikusnak lenni. Nehéz lehet úgy javasolni bármit, hogy tudják: legelőször is saját pártelnökükhöz, a Magyar Köztársaság miniszterelnökéhez kellene intézniük tiltakozó szavaikat.

„Támogatunk minden olyan intézkedést….

Pro... - 2008-11-28
… mely a lakosság terheinek csökkentésére irányul.” (Navracsics Tibor)

 Ne használja biodíszletnek a gyerekeket a FIDESZ!

Vélemény - 2008-11-28

Ma a 471-es út mellett fekvő Hajdúsámsonban és Nyíradonyban demonstráltak az emberek - a FIDESZ szervezésében - az út felújításáért. Az rendben van, ha egy helyi közösség kiáll az érdekeiért és követeli az út rendbehozatalát. Az is rendben van, ha ezt egy politikai párt képviselői szervezik meg: polgármesterek, képviselők. Ez a dolguk. Az is rendben van, ha a kormányon lévők azt mondják, nincs forrás a felújításra, legfeljebb a következő választáson le kell őket váltani!

A gazdasági válságról

Belföld - 2008-11-26

 A legújabb, gazdasági válságról szóló anyagunkban a válság okairól, a felelősség kérdéséről, az államcsődről és a Fidesz javaslatairól olvashatnak az érdeklődők.

Jöjjenek a tisztakezűek!

Jegyzet - 2008-11-26

Nincs más megoldás, jöjjenek a tisztakezűek! Azok, akik még soha sem hazudtak, mert még soha nem volt alkalmuk hazudni.Akik még soha nem loptak, mert nem volt a kezük ügyében semmi, amit ellophattak volna. Jöjjenek a tévedhetetlenek, akiknek még soha nem adatott meg, hogy rossz döntést hozzanak. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója most egy nemzeti egységkormányt vizionál nekünk, magyaroknak – egy olyan kabinetet, amelyben sem Gyurcsány, sem Orbán nem kapna szerepet.

Elvették a 13. havi nyugdíjat az idősek jelentős részétől

Pro... - 2008-11-26

2009-ben 300 ezer nyugdíjas nem fog kapni 13. havi nyugdíjat, 1 milliónak pedig csökkenni fog ez a pluszjárandóság. Ezzel a kormány 31,8 milliárd forintot takarít meg - mutatott rá Iván László sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő reagálása Iván László sajtótájékoztatójára

...kontra - 2008-11-26

Képmutató a Fidesz: ha az ellenzéki párton múlt volna, ma nemhogy 80 ezer forintot, de egy fillért sem kapnának a nyugdíjasok 13. havi ellátásként. Orbán Viktor pártjának kétszer lett volna lehetősége támogatni a 13. havi nyugdíj bevezetését, de egyszer sem szavazta meg a parlamentben. Ráadásul akkor, 2003-ban, a nemzetközi gazdaság válság sem korlátozta az ország pénzügyi lehetőségeit.

Debrecen költségvetésének „mostohagyereke” a TÓCÓSKERT!

Helyi - 2008-11-26

A város legnagyobb lakótelepe csak néhány buszmegállónyira található a városközpont kirakatának számító Plázától, Kölcseytől és a közelmúltban megnyílt Fórumtól. A földrajzi távolság ugyan méterekben mérhető, de a két terület környezeti állapota fényévekre van egymástól! Az utak, a parkok, a közterület leromlott állapota, a balesetveszélyes és használhatatlan játszóterek, a közlekedő utak hiánya, a terület gondozatlan állapota mind arra utal, hogy a területnek nincs felelős gazdája, mostoha gyermeke a városvezetésnek .

A diplomás pályakövetésről tanácskoznak szakemberek

Oktatás - 2008-11-26

Egy komplex és fenntartható modell kialakítása, valamint a szükséges tudásbázisok hozzáférhetőségének megteremtése a Központi Diplomás Pályakövető Rendszer célja - mondta Horváth Tamás programvezető, az Educatio Kht. munkatársa a november 26-án megrendezett Központi Diplomás Pályakövetési Rendszer projektnyitó konferenciáján, Budapesten.

NEM az adatszolgáltatásra

A Magyar Teátrumi Társaság alapító közgyűlésének résztvevői megdöbbenésüknek adnak hangot annak kapcsán, hogy kérdezőbiztosok járják a színházakat, tájékoztatást várva a magyar kultúra általános állapotáról.

A kormányszóvivő reagálása Navracsics Tibor sajtótájékoztatójára

...kontra - 2008-11-25

 Képmutató a Fidesz: annak idején a 13. havi nyugdíj bevezetése ellen szavaztak

Elvették a 13. havi nyugdíjat az idősek jelentős részétől

Pro... - 2008-11-25

 A Fidesz szerint a szocialisták hazudtak, hiszen korábbi ígéreteik ellenére a nyugdíjasok egy jelentős részétől elvették a 13. havi nyugdíjat - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón, miután kedden az Országgyűlés elfogadta a 13. havi nyugdíj összegének 80 ezer forintban történő maximálását.

Autófeltörések ellen

Kékhírek - 2008-11-25

A   napokban 80 gépjármű feltörésre figyelmeztető tábla kerül a város legveszélyeztetettebb pontjaira. A "legfertőzöttebb" terület a Vénkert és Újkert környéke, ahol az utóbbi hónapokban a legtöbb autófeltörés történt. Kihelyeznek még táblákat mások mellett a Piac utcán, a Dósa Nádor téren, a Miklós utcán és a Szent Anna utcán is.