A tavalyi évhez képest 30-40 százalékkal csökkent a Nyírbátori Határőr Igazgatóság határátkelőhelyein lebonyolított forgalom. Idén, az év első hónapjában 2 236 018 személy és 1 128 924 jármű átléptetésére került sor.
Április 3-án lerakták a kórház műtő beruházásának alapkövét. A 2950 millió forintos címzett támogatáshoz a megyei önkormányzat 50 millió forintot tett hozzá.
Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése ? Debrecen Város Mecénása? díjat adományozta György Zoltánnak, a DH-Szerviz Kft ügyvezető igazgatójának és Miskolczi Isrtvánnak, a MIMAX Bt ügyvezetőjének.
Egyelőre elkerüli az autópálya az ország második legnagyobb városát. Az M35 autópálya Debrecent elkerülő, 12,7 kilométer hosszú szakaszát csütörtökön forgalomba helyezték.
Lipót magyar király, 312 évvel ezelőtt, április 11-én adományozta Debrecennek azt a kiváltságlevelet, melyben a várost szabad királyi városi rangra emelte.
Debrecen város területén elkövetett bűncselekmények elemzésénél figyelemmel kell lenni a város sajátos szerkezetére: a nagyvárosi bűnözésre utaló jelek mellett ? a rendkívül kiterjedt kertségi részek miatt - jellemzők az egyébként kistelepülésekre jellemző események is.
A Classic Trade Kft. Debrecen, Miklós u. 2. sz. nem a legjobb hely táskavásárlásra. Az általuk forgalmazott NIKE ezúttal javíthatatlannak bizonyult.
Az idei seregszemle sztárjai a motorok. Az autókereskedők panaszkodnak, a motorokat forgalmazók szerint élénk a piac.