Sport

Eredmények megjelenítése 1341-től 1360-ig 1650 találatból.

Kosárlabda: szenior kupa Debrecenben

Sport - 2009-11-25
November 28-án lesz a  Hutai Senior Kupa Debrecenben. Az egykori kiváló játékvezető és  különleges dobásairól elhíresült kosárlabdázó, Hutai László emlékére immár 15. alkalommal gyűlnek össze az ország minden részéből kosaras „öregfiúk” és csak nevükben „öreglányok”, egy  örömkosárlabdázásra.

Nem sok hiányzott a pontszerzéshez

Sport - 2009-11-25

A DVSC csapata 1-0-ra kikapott a Liverpooltól a Bajnokok Ligája 5. fordulójában, a Puskás Ferenc Stadionban.

  Utolsó hazai mérkőzését játszotta a DVSC csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében: a Puskás-stadionban a Liverpool együttesét fogadtuk. A többszörös BL-győztes angol csapat négy pontot gyűjtött eddig, és a harmadik helyen állt, vagyis égetően szüksége volt a Debrecen elleni siker.

A három pont volt a legfontosabb

Sport - 2009-11-17

Czvitkovics Péter góljával 1-0-ra nyert a DVSC-TEVA a Kecskemét ellen a Soproni Liga 15. fordulójában.

A végéhez érkezett a Soproni Liga őszi küzdelemsorozata, de nem a DVSC-TEVA számára, ugyanis együttesünknek még három meccset pótolni kell. Mindenesetre „papíron” ma játszottuk az utolsó bajnoki találkozót, amelyen a Kecskemét csapatát fogadtuk.

DEBRECENI VSC-FIORENTINA 3-4 (2-4)

Sport - 2009-10-21

A Bajnokok Ligájában a harmadik mérkőzés  2. percében első BL-góljával megszerezte a vezetést a Debrecen. Az olasz sztárcsapat, a Fiorentina öt perc alatt fordított. Mindkét védelem gyengén játszott, ezt az is bizonyítja, hogí első félidőben hat gól esett a közönségszórakoztató, jó iramú meccsen.

Úton a 200 néző felé

Sport - 2009-10-18

Szórakozni mentünk úgy négyszázan a DEKE –Nyíregyháza NB I A bajnokság, 3. fordulójára. Azt gondoltuk, hogy szoros küzdelemben még nyerhetünk is. Nos nem sikerült de ennek története van.

Overdose idén már nem, de jövőre újra versenyez

Sport - 2009-10-02

Mikóczy Zoltán ma a PannoniaOverdose.hu-n keresztül jelentette be hivatalosan, hogy Overdose idén már nem indul versenyben. Jó hír viszont, hogy állapota szépen javul, és eddig igen óvatosan nyilatkozó tulajdonosa már a jövő évi versenyekre történő felkészítéséről is bizakodva beszélt, sőt, Overdose jövő évre tervezett versenyprogramjának néhány részletét is megosztotta velünk.

A gyorsan bekapott gól megfogta a Lokit

Sport - 2009-09-30

Herczeg András szerint a második félidőben jobban játszott a DVSC, helyzetei voltak, csak a kapuba nem sikerült betalálni.

Kedd este érvényesült a papírforma, és a Lyon legyőzte a Lokit. A 4-0-s vereség talán kissé túlzó, ha higgadtabban játszanak a mieink, akkor a helyzeteiket gólra tudják váltani. A DVSC klubmenedzsere, Herczeg András elismerte, hogy a franciák gyors találata megfogta együttesét.

Overdose és a három nagy magyar visszatérő

Sport - 2009-09-28

Miközben Overdose az angliai Pulboroughban növeszti a patáját, hogy mielőbb visszatérhessen a zöld gyepre, aggódó híveinek százai, de inkább ezrei kérdezgetik Mikóczy Zoltánt és környezetét, hogy ilyen hosszú leállás után mennyi esélye lesz visszanyerni régi formáját. A tulajdonos ilyenkor igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy lova szemlátomást egyre jobban érzi magát odakünn, és alig várja, hogy többet mozoghasson, a PannoniaOverdose.hu viszont összeszedett néhány csodás magyar visszatérést a közelmúltból, hogy ezzel is alátámaszthassa sokak reményeit.

Vastaps az Anfield Roadon: tisztes vereség

Sport - 2009-09-17

Csaknem csodát tett Liverpoolban is a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, Fantasztikus küzdőszellemmel, szervezett középpályával és okos játékkal a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán mindössze 1-0-s vereséget szenvedett úgy, hogy az első félidőben Czvitkovics helyzeténél a gól is benne volt játékában. A folytatás két hét múlva a Lyon ellen a Puskás-stadionban.

Még jó csapat is lehet a DEKE

Sport - 2009-09-12

Győzött és a második helyen végzett a DEKE a PipeLife-kupa nemzetközi férfi kosárlabdatornán. Az egykori debreceni játékos – Horváth Imre - vezette Szolnok elleni győzelemmel a záró napon is remekelt a DEKE az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban és ez a játék biztató lehet a bajnoki szereplésre. Az újonnan igazolt amerikai légiósok két különdíjat is elnyertek.

Novemberben lesznek a Loki elmaradt meccsei

Sport - 2009-09-12

A Zalaegerszeg elleni mérkőzést – amely az ötödik fordulóban lett volna esedékes - november 29-én, vasárnap 17.30-kor játsszák, és a két klub közötti megállapodás értelmében felcserélődött a pályaválasztói jog, vagyis itthon fogadja a Loki a ZTE-t.

Sima Loki győzelem Pakson  

Sport - 2009-09-12

 A mérkőzés előtt volt gondja Herczeg András klubmenedzsernek, hiszen nélkülöznie kellett a sérült, Rudolf Gergelyt, Szélesi Zoltánt, Máté Pétert, Dudu Omagbemit, Bíró Pétert és Mohl Dávidot, illetve Bodnár Lászlót, aki két nappal ezelőtt végigjátszotta a portugálok elleni meccset, így kihagyta a soronkövetkező bajnokit.

Bodnár László a portugálok elleni keretben

Sport - 2009-09-07

Bevetésre kész a Loki jobboldali védője, akire Erwin Koeman is számít.

  Egynapos szabadság után ismét együtt van Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában a szerdai, portugálok elleni vb-selejtezőre készülő válogatott.

Elhunyt a volt Vadkakasok-légiós, Wayne Powell.   

Sport - 2009-09-02
Tragikusan fiatalon, mindössze 27 éves korában elhunyt a néhány esztendővel ezelőtt Debrecenben is megismert amerikai kosárlabdázó, Wayne Powell. A kosaras előbb az azóta megszűnt Debreceni Vadkakasok légiósa volt, majd a Zalaegerszeg csapatánál is megfordult. Az utóbbi időszakban az Egyesült Államokban segédedzőként tevékenykedett.

Magabiztos győzelem a presztízsmeccsen

Sport - 2009-08-29
Két – nem is akármilyen - BL-mérkőzés után szerepelt újra a bajnokságban a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. A nagy rivális Nyíregyházát fogadtuk, a találkozót mégsem előzte meg akkora várakozás, mint korábban bármikor, ugyanis a szurkolók még a Bajnokok Ligájában elért siker lázában égtek.

Illegálisan árulják interneten keresztül a BL-jegyeket 

Sport - 2009-08-28

A DVSC Futball Szervező Zrt. és annak marketing jogait gyakorló Loki Pro Marketing Kft. vezetői sajnálattal tapasztalták, hogy egyes internetes fórumokon olyan hírek jelentek meg, melyek szerint már megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA összes hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére.

Bajnokok Ligája: a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina vár a Debrecenre

Sport - 2009-08-27

Csütörtök este Monacóban, az idei UEFA-gála keretében elkészítették a Bajnokok Ligája csoportkörének beosztását. A magyar bajnoki címvédő DVSC-TEVA az angol Liverpool, a francia Lyon és az olasz Fiorentina ellen mérkőzik meg csoportjában oda-visszavágós alapon.  

Egy új világban értünk földet

Sport - 2009-08-26

Hazai pályán is győzni tudott a DVSC-TEVA csapata. A hajdúságiak Varga József és Rudolf Gergely góljával 2-0-ra nyertek a Levszki ellen.

  Ellepte Budapestet Debrecen. Abszurd, de akár így is fogalmazhatnánk. Az M3-as autópályán más sem lehetett látni, csak piros-fehér sálakkal, zászlókkal feldíszített járműveket, amelyekből a szurkolók teljes hangerővel ordították kedvenc csapatuk nevét.

Nem játszhat a BL-visszavágón a Loki csapatkapitánya

Sport - 2009-08-22

Kiss Zoltán Szófiában megkapta második sárga lapját, ami azt jelenti, hogy kedden nem léphet pályára a Levszki elleni Bajnokok Ligája visszavágón. A Loki csapatkapitánya elmondta, maga sem érti, miért „büntette” a játékvezető lappal.

A bolgárok könnyedén veszik a Lokit

Sport - 2009-08-10

Herczeg András klubmenedzser a helyszínen nézte meg a Levszki Szófia Plovdiv elleni bajnokiját.

  Nagyarányú győzelmet aratott szombaton BL-ellenfelünk, a Levszki Szófia a bolgár bajnokság második fordulójában: a kék-fehérek hazai pályán 5-0-ra verték az előző szezonban az alsóházhoz tartozó Botev Plovdiv együttesét. A találkozót a helyszínen tekintette meg Herczeg András klubmenedzser és Bücs Zsolt pályaedző.