A miniszterelnökség kedden a kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba miniszterelnökhöz címzett levelének elektronikus másolatát, amelyben a cégvezető állami segítséget kért a Quaestor-csoport pénzügyi problémájának megoldásához az ügyfelek védelme érdekében.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok hatáskörébe kerülnek április 1-jével a családtámogatási és lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő feladatok a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságaitól - közölte Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár kedden az MTI-vel.
- A görögkatolikusok régi vágya teljesült azzal, hogy Ferenc pápa sajátjogú egyházat alapított Magyarországon - mondta Kocsis Fülöp püspök pénteken. Kocsis Fülöp elmondta: a döntés értelmében a görögkatolikus egyház önálló egyházzá vált, eddig ugyanis az esztergom-budapesti érsekségnek alárendelt (szuffragáneus) egyház volt. Mostantól közvetlenül a pápa alá tartoznak.
- A 2007-2014-es költségvetési ciklusra Romániának 1 milliárd euró (302 milliárd forint) korrekciót kell fizetnie az Európai Uniónak - jelentette ki csütörtökön Eugen Teodorovici román miniszter.
Az európai pénzekért felelős tárcavezető Kolozsváron elmondta, hogy ez az adat a román hatóságok becslésén alapszik.
Magyarország köztársasági elnöke - a kormány előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Kossuth-díjat adományozta:
ALBERT GÁBOR József Attila-díjas írónak, esszéistának, szerkesztőnek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának kivételesen műfajgazdag prózaírói életműve, valamint jelentős írói-történészi munkája, különösen a 19. századi magyar történelem tekintetében kiemelkedő kutatói és tanulmányírói tevékenysége elismeréseként;
Egyre árulkodóbb az ORÖ vezetésének magatartása azok után, hogy kiderült, pazarló és felelőtlen módon bánnak azokkal a pályázati pénzekkel, amelyeknek célja a romák foglalkoztatásának növelése lenne.
Megint egy brutális gyilkosság, ahol az ámokfutás pszichiátriai kezeléshez köthető – és biztos, hogy nem az utolsó. A NAV-ellenőröket hétfőn késsel lekaszaboló budapesti férfi a hírek szerint pszichiátriai kezelés alatt állt. Kérdés, hogy a kezelő pszichiáter felelősségét ez alkalommal végre megvizsgálják-e.
A felsőoktatásban résztvevő diákok február 17-étől otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a felsőoktatási intézmények valamennyi hallgatója öt számítógépen és öt mobil eszközön használhat otthon, ingyenesen bizonyos Microsoft termékeket és nyílt forráskódú szoftvereket. Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján üzemel a központi regisztrációs rendszer, amelyen keresztül valamennyi hallgató elérheti a szoftvereket.
Vitairatot mutatott be csütörtökön Strasbourgban Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és európai parlamenti (EP-) képviselője, amelyben Magyarország és az Európai Unió viszonyában szerinte kívánatos változtatásokat, stratégiát vázolja föl .
A "Horgonyt le!" című dokumentum a párt diplomáciai offenzívájának és a júniusi budapesti európai pártkongresszus előkészítésének is részét képezi.
Az oktatáspolitika évek óta lebegteti a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését! Várható, hogy hamarosan bejelentik a nyári szünet időtartalmának csökkentését is, hogy még kevesebb szabadideje maradjon a tanulóknak?
A kormány több tagjának is nőttek a megtakarításai legutóbbi vagyonnyilatkozatuk óta, kivétel ez alól a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, nekik kevesebb a félretett pénzük. Előbbi több új mezőgazdasági területen szerzett haszonélvezeti jogot, ugyanakkor tartozásai is nőttek.
Kihirdették hétfőn a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményét.
A svájci frank hullámvasútja megmutatta, a forint árfolyama kiszámíthatatlan. A forint gyengülésének árát közel 400 ezer devizahiteles fizetheti meg havi törlesztőrészletének megtöbbszöröződésével. A PM többször elmondta, a bóvli gazdaságpolitika eredménye az ingatag forint és a bajban lévő devizahitelesek problémájának szőnyeg alá söprése.