Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 1481-től 1500-ig 2732 találatból.

A cigányság nem tekinthető nemzettől idegen testnek!

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarország miniszterelnöke egy nemzettől idegen testként beszéljen az Alaptörvényben államalkotó tényezőként elismert roma nemzetiségről. Állampolgárokat nem tekinthet egy ország vezetője tehernek, és nem kelthet gyűlöletet ellenük!

Illegális bevándorlás - A Keleti pályaudvaron civilek segítik a migránsok jegyvásárlását

Civil aktivisták segítették szombaton a migránsok jegyvásárlását a budapesti Keleti pályaudvaron a nyugat felé, vagyis Győrbe, Sopronba és Hegyeshalomba tartó vonatokra - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

   A civilek a vágányok végére rögtönzött útmutatókat függesztettek ki, amelyen a vonatok indulásának időpontja mellett a célállomások és a határ közötti távolság is szerepel.

Illegális bevándorlás - Merkel: Németország nem felelős a helyzetért

A német kancellár szerint Németországnak nincs része a Magyarországról vonattal érkező menedékkérők ügyében viselt felelősségben.

Néhány napig még együtt a trilógia: Pákh Imre elviszi a Golgotát Debrecenből

Már csak néhány napig lesz együtt látható Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiája a Déri Múzeumban, a Golgotát ugyanis augusztus 31-én elvitetik Debrecenből - közölte Pákh Imre, a festmény tulajdonosa szerdán.

 A New York-ban élő magyar származású műgyűjtő elmondta: döntéséről tájékoztatta Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét és Angi Jánost, a Déri Múzeum igazgatóját.

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Elhunyt Paskai László bíboros

Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek .

    A főpásztor temetése augusztus 22-én lesz az Esztergomi Főszékesegyházban. A szertartás szombat délelőtt 10 órakor veszi kezdetét .-

    Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. A szegedi piarista gimnáziumában érettségizett, teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, majd a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be.

 Brókerbotrány - MSZP: miért engedik ki a Hruriát fizetési kötelezettsége alól?

Az MSZP azt kérdezi a nemzetgazdasági minisztertől, miért engedik ki a végelszámolással fizetési kötelezettsége alól a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t.

A világ leghosszabb fedett sípályáját építik fel Dubajban

A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Dubajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében - írja a Gulf News internetes kiadása.

 A Meydan One elnevezésű projekt részeként a világrekorder sípálya mellett többek között új bevásárlóközpont, egy 60 ezer fő befogadására alkalmas köztér, valamint egy 711 méter magas, ötcsillagos szállodának is helyet adó felhőkarcoló épülne fel, utóbbi a világ legmagasabb lakótornya lehet majd.

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Az előre meghatározott ütemterv szerint, hétfőn rendben megkezdődött az iskolákba a tankönyvek kiszállítása; az országban az első szállítmány Székesfehérvárra, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába érkezett meg.

Bezárás fenyegeti az Örökmozgó Filmmúzeumot

    A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) jogelődje a Magyar Nemzeti Filmarchívum tizenöt évvel ezelőtt kötött bérleti szerződést a Budapest Film Zrt-vel az Örökmozgó mozi használatáról az egykori teljeskörű felújítást beszámító, rendkívül kedvező feltételekkel. A szerződés idén július 31-én lejár.

Hoppál Péter: a megyei jogú városok tulajdonába kerültek a megyei könyvtárak és múzeumok

A megyei jogú városok tulajdonába kerültek a megyei könyvtárak és múzeumok, a július 1-jén hatályba lépett törvény országosan 152 ingatlant érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerdán Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban.

A GDP adatok manipulációja állhat a vasárnapi zárva tartás hátterében

    A vasárnapi zárva tartásra nehezen lehet elfogadható magyarázatot találni, amikor a magyar lakosság jelentős része sem ért egyet, ezzel az intézkedéssel. Az Egyesület felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a GDP adatok számítási módszertana a közelmúltban megváltozott, így az Eurostat ajánlásai alapján a naptárhatást, azaz a munkanapok és a szabadnapok eltérő számát figyelembe kell venni és a GDP számításához szükséges alapadatok korrekcióját végre kell hajtani.

A eddigi legmelegebb év volt 2014 egy nemzetközi kutatás szerint

Egy kiterjedt nemzetközi kutatás megerősítette, hogy minden idők legmelegebb éve volt 2014, amikor rekordhőmérsékleteket mértek a föld és a tenger felszínén, a óceánok felső vízrétegeinek hőmérséklete is rekordot döntött, a tengerszint emelkedése is soha nem látott mértéket öltött, az átlagosnál jóval több trópusi ciklon keletkezett és az üvegházhatású gázok kibocsátása is rekordnagyságú volt.

PM: Mi rejlik a botrányos milánói világkiállítás költségeiről való titkolózás mögött?

A Párbeszéd Magyarországért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul, mivel a teljes egészében állami tulajdonban lévő Carpathia Kft. rejtegeti a milánói világkiállítás előzetes költségvetését és a megvalósításának tételes költségeit.

  A PM közérdekű adatigényléssel kérte a milánói magyar pavilon tételes költségelszámolását. A törvényes válaszadási határidő rég letelt, válasz azonban nem érkezett.

Paks: most ki hazudik?

Jávor Benedek, a PM EP-képviselője adatkéréssel fordult az MVM Paks II. projektcéghez, kikérve azokat - a BM szerint nem titkos - adatokat, amelyeket még márciusban loptak el a cég egyik munkatársának autójából. A cég mostani válasza alapján feltételezhető, hogy nem tudják pontosan, mi volt az adathordozókon.

Hétéves mélyponton az amerikai munkanélküliségi ráta

- Az elmúlt héten kissé emelkedett a munkanélküli segélyért folyamodók száma, a foglalkoztatás növekedése pedig júniusban elmaradt a várttól, a munkanélküliségi ráta mégis hétéves mélypontra csökkent - közölte csütörtökön a washingtoni munkaügyi minisztérium.

Csepreghy: csalók próbálnak visszaélni vállalkozók tájékozatlanságával az uniós pályázatok kapcsán

A Miniszterelnökséghez érkezett jelzések szerint csalók próbálnak visszaélni a vállalkozók tájékozatlanságával az európai uniós pályázatok kapcsán.

 Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek elmondta: a csalók azzal próbálkoznak, hogy közvetítői díjat kérnek a cégektől, amennyiben pályázati pénz érkezik számlájukra.

MPB - Nyílt levél a "hiteles és tisztességes paralimpiai mozgalomért"

Sportolók és sportszakemberek foglalták össze hétfői nyílt levelükben azt a hat pontot, amelyeknek megvalósításával szerintük garantálható a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) "hiteles és tisztességes" működése.

Lázár miniszter leposztkommunistázta a Fideszt

    Egy "érdekkijáró, posztkádári kultúrában élünk 30 éve" - közölte Lázár János. Ami az adózás rendszerét illeti, idézzük, "ugye a söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk, ami szükséges, mert a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét adóbevallás".

Európai kábítószer-jelentés - Magyarország a kevésbé fertőzött tagállamok közé tartozik

- Magyarország az Európai Unió kábítószerrel kevésbé fertőzött tagállamai közé tartozik - derül ki a EU kábítószerügyi központjának (EMCDDA) éves jelentéséből, amelyet csütörtökön ismertettek Lisszabonban. Mint az EMCDDA székhelyén bemutatott jelentésből kiderül, Magyarországon a 15-64 évesek "csupán" 8,5 százaléka él a legnépszerűbb drognak számító kannabisszal, miközben Franciaországban például a lakosság 41 százaléka marihuánafogyasztó.