Szó szerint idézve

Eredmények megjelenítése 1561-től 1580-ig 2732 találatból.

A Kormány elfogadta a Nemzeti Kutatási és Intelligens Szakosodási Stratégiát

    A Kormány szerdai ülésén elfogadta a Nemzeti Kutatási és Intelligens Szakosodási Stratégiát (S3), amelyet november 16-ig benyújt az Európai Unió Bizottságához. Az elfogadott S3 stratégia előfeltétele a 2014-2020-as időszakra a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható, több mint 700 milliárd forintnyi uniós forrás lehívásának. Ez az összeg csaknem kétszerese a korábbi támogatási ciklusban rendelkezésre álló forrásnak.

Államtitkár: jövőre több forrás jut a köznevelésre, mint az idén

A költségvetés tervezete szerint 2015-ben több forrás jut a köznevelésre, mint az idén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

 A Down Egyesület közleménye

- Hatalmas magyar siker Madridban! A Down Egyesület 171 nemzetközi pályázóból a 2. díjat nyerte el, az Európai Befektetés Bank (Luxemburg) által kiírt társadalmi innovációs versenyen.A nyertes program célja az inkluzív nevelés elterjesztése Magyarországon.A díjat Madridban ítélte oda és adta át a szakmai zsűri.

EU-csúcs - Megállapodás született a klíma- és energiastratégiáról

Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

NOAA: minden idők legmelegebb szeptembere volt

- Az idei szeptember az eddigi legmelegebb volt globálisan a feljegyzések kezdete, 1880 óta - közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA).

A DK tiszteletben tartja, hogy az MSZP felmondta az együttműködést

A Demokratikus Koalíció megértette Tóbiás József MSZP-elnök és a szocialista párt platformjainak nyilatkozatait, miszerint a Magyar Szocialista Párt befejezte az együttműködés politikáját.

Debrecenben nem lesz közös polgármesterjelölt

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja Debreceni Szervezete megtárgyalta Varga Zoltán önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje sajtóban megjelent felhívását, noha azt szervezetünknek eddig nem küldte meg.Álláspontunk szerint a körülményekben az elmúlt időszakban nem történt semmi olyan változás, mely indokolná a demokratikus ellenzéki pártok tárgyalását közös polgármesterjelölt személyéről.

Nyílt levelet írt a szegedi Mozaik Kiadó ügyvezetője

Nyílt levelet írt Reményfy Tamás, a szegedi Mozaik Kiadó ügyvezető igazgatója Hegedüs István tankönyvellátásért felelős miniszteri biztoshoz. A levél az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

Orbán Viktor: a zsidóság értékei továbbra is színesítsék nemzetünket, gyarapítsák közösségeinket!

Levélben köszöntötte a zsidó újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök négy magyarországi zsidó szervezet vezetőjét.

 ÁTADTÁK A SZÍNIKRITIKUSOK DÍJÁT – A TITKAINK A LEGJOBB ELŐADÁS

    Vasárnap este osztották ki 34. alkalommal a Színikritikusok Díját. A Céh tagjai legalább évi 90 premier megtekintése után 15 kategóriában voksolhatnak az előző évad legjobb teljesítményeire.

A kritikusok idén Fodor Tamás színészt, rendezőt, a Stúdió K Színház alapítóját és korábbi igazgatóját ismerték el életműdíjjal.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hivatalos szolidaritási nyilatkozata

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szolidáris mindazon (mintegy hatvan) civil szervezetekkel, amelyekkel szemben hamis indokok alapján hatósági erőszakkal hajsza indult.

 Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezéseket adott át

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át Budapesten, 2014. szeptember 17-én.

A Civil Fórum Debrecen Egyesület sajtólevele

A Civil Fórum Debrecen Egyesület sajtótájékoztatóján Szabóné Puskás Ilona, az 1. számú választókörzet és Gugg Erika, a 2. számú választókörzet képviselőjelöltjei hangot adtak azon aggályuknak, hogy a körzetük közbiztonságát változatlanul veszélyezteti a Menekülttábor.

A PDSZ bírósághoz fordult a reprezentativitási jelentés ügyében

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jogorvoslati kérelemmel fordult a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, az Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság szeptember 4-én közzétett - országos reprezentativitást megállapító – jelentése miatt. Beadványunkban arra kérjük a bíróságot, hogy az általunk vélelmezett jogsértések miatt semmisítse meg a jelentését, és kötelezze új eljárás lebonyolítására a bizottságot.

Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány

- Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.

- A Fidesz-kormány elkötelezett az uniós tagság mellett - Reagálás Niedermüller Péter (DK) nyilatkozatára

    A Gyurcsány-Bajnai-kormányok behódoltak az Európai Uniónak és nem egyszer hátba támadták saját hazájukat. A Fidesz-kormány ezzel szemben egyenrangú partnerségre törekszik és kiáll a magyar nemzeti érdekek mellett.

DK: Halld István király üzenetét!

    Augusztus 20. államalapító István királyunk ünnepe. A királyé, akit bár Róma az egyházszakadás után avatott szentté, méltán tisztel szentjeként az ortodox egyház is.

Az LMP kikéri az egyetemi kancellári pályázatokat

 Hiába kérdezte az LMP, Orbán Viktor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy honnan tudta hetekkel a pályázatok előtt, kiket fog kancellárnak kinevezni. Az egész eljárás rendkívül aggályos, ezért kikérjük a kancellári pályázatok anyagait, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz.

Tovább tékozolja az adófizetők pénzét az MNB

A múlt héten látott napvilágot a hír, hogy a Magyar Nemzeti Bank majdnem félmilliárd forintért vásárolt magának fényűző XIX. századi luxuskastélyt, az eladásra kínált magyarországi ingatlanok egyik legdrágábbikát. Az LMP felháborítónak tartja az adófizetők pénzének herdálását, és már kezdeményezte Matolcsy György jegybankelnök meghallgatását az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

Gazdasági döntések az Európai Bíróság évkönyvében

- Ha lekési a légiutas a csatlakozást, mikor jár számára kártérítés, illetve hozhat-e olyan törvényt egy ország, hogy csak a saját nyelvén köthető munkaszerződés - egyebek között ezekben az ügyekben is döntött tavaly az Európai Bíróság.

A bíróság honlapján nemrégiben jelent meg a múlt évről szóló jelentés, amely bemutatja az érdekesebb gazdasági döntéseket is.