Az MSZP szerint Matolcsy György jegybankelnöknek magyarázatot kell adnia arra, miért vásárolja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az átutalásokat bonyolító GIRO Zrt.-t, "miért akar turkálni a cégek és az állampolgárok átutalásai között".
– Az Együtt-PM véleménye szerint a kormány manipulálja az államadósságot, mert csak így tudja teljesíteni azt az ígéretét, hogy azt minden évben csökkenti.
Pápa Levente, a választási szövetség gazdaságpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) az államadósság alakulásáról szóló kimutatására hivatkozva arról beszélt, hogy a múlt év utolsó hetében "mesterségesen és átmeneti jelleggel" 1,5 százalékkal "lenyomták" az államadósságot.
Átgondolt közlekedéspolitika, szakmai döntések, eredményes pályázatok helyett a főváros vezetése és a BKK közötti marakodás, botrányok sorozata határozza meg Budapest közlekedéspolitikáját. A személyes és politikai csatározások, Tarlós és Vitézy harcának vesztesei a fővárosiak.
A leadott szavazatok 99,99 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
A 106 egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők választókerületenként, a leadott szavazatok 95,16 százalékának összesítése után, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:
Tisztelt Tőkés László!
Egyszer, pár percre találkoztunk, érdemben soha nem beszéltünk egymással, ennek ellenére már többször nekem támadt a nyilvánosságon keresztül. Az ok, segítséget nyújtottam ahhoz, hogy két fontos műalkotással gyarapodjanak az erdélyi magyarok.
Az Együtt-PM tiltakozik a közmédia cenzúrája ellen
A Rogán-ingatlanbotrányról a nemzeti távirati iroda, illetve a közmédia egyáltalán nem, vagy csak nagyon manipulált módon ad tájékoztatást, miközben az ügy kapcsán megfogalmazódó gyanú hasonló természetű és megalapozottságú, mint az igen szorgalmasan tudósított ún. Simon-ügyé. A kettős mérce alkalmazása tagadhatatlan és elfogadhatatlan.
A magyar tudóstársadalom is kiállította Hoffmann Rózsa és a magyar oktatáspolitika bizonyítványát. Az osztályzat elégtelen, Hoffmann Rózsa és az oktatási reformnak nevezett programja megbukott.Hoffmann Rózsa rombolásának az egész magyar társadalom a vesztese. A szomorú tényre először a 2013-ban publikált PISA jelentés mutatott rá. A felmérés szerint a magyar diákok teljesítménye minden területen jelentősen romlott az Orbán-kormány regnálása idején.
Schiffer András nyílt levélben hívja vitára a parlamenti pártok listavezetőit: Orbán Viktor miniszterelnököt, Mesterházy Attilát, a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltjét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét, miniszterelnök-jelöltjét – ezt az LMP társelnöke jelentette be vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. Elsősorban a munkahelyteremtésről, a korrupció csökkentéséről és Magyarország függőségének csökkentéséről vitáznának.
Az orosz kormány által Magyarország számára jóváhagyott 10 milliárd eurós kölcsön feltételei hátrányosak Magyarország számára. A hitelfeltételek egyoldalúak, késedelmes teljesítés vagy fizetés esetén Magyarország rosszul, Oroszország pedig jól jár. Az LMP közérdekű adatigényléssel kéri ki a hitelfeltételek mögötti hazai számításokat.
Az LMP írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő KEHI-vizsgálattal kapcsolatban annak érdekében, hogy a miniszterelnök által kezdeményezett vizsgálat ne veszhessen homályba. Lengyel Szilvia, az LMP vidékpolitikusa arra kíváncsi, hogy mikorra várható a vizsgálat lezárulása, és nyilvános lesz-e ezúttal annak eredménye, vagy ezúttal is bírósági úton kell-e majd a jelentés nyilvánosságra hozatalát kikényszeríteni.
- 1993. december: új, nem kárpótlásjellegű privatizációs törvény: minden lakást és üzletet eladni a bérlőknek: a város elveszítette volna a teljes bérbe adható vagyonát
- 1994. január: A védett lakóházak (Piac utca, Nagyerdő) gyors apportálása a Cívis Ház Kft-be:21 dolgozó, tevékenység: lakások és üzletek bérbe adása
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Miniszterelnöke megbízásából a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagsági teendőinek ellátásáról szóló megbízási okiratokat, Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adott át Budapesten, 2014. március 6-án.
Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett, amelynek megsértését elítéljük – jelentette ki Brüsszelben a külügyminiszterek rendkívüli tanácskozására érkezve Martonyi János 2014. március 3-án.
Magyarország Külügyminisztériuma, megerősítve a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, mély aggodalmának ad hangot az ukrajnai helyzet eszkalálódásával összefüggésben.
Ismételten leszögezzük, hogy elkötelezettek vagyunk a Magyarországgal szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, és a nemzetközi kötelezettségek, így az ENSZ Alapokmánya figyelmen kívül hagyásaként értékeljük az ország területi épségének megsértését.
Egyhangúlag elhatárolódtak a debreceni önkormányzati képviselők a holokauszt tényét bármilyen formában kétségbe vonó véleménytől a csütörtöki közgyűlésen.
A január 14-i keltezésű levélben Dominique Ristori, a bizottság energiaügyi főigazgatója legelőször is azt írja, hogy az akkor még aláírás előtt álló egyezményben semmi olyat nem találtak, ami akadályozná az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) szerződés alkalmazását.
Egy Ukrajnában kialakuló humanitárius válság kezelésére, és az ebből adódó feladatok ellátására készül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet gyűjtést hirdet a szomszédos országban élő rászoruló emberek támogatására.
- Rekordévet hagy maga mögött Magyarország és Budapest turizmusa 2013-ban - hangsúlyozta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára pénteken az Idegenvezetői Világnap alkalmából rendezett kamarai konferencián.