- Bajnai Gordon szerint a jövő évi költségvetés választási büdzsé, ami először "osztogat, de majd fosztogat". Közel 3,5 százalékos hiány várható, ennyit tervez a kormány a korábbi vállalásokkal szemben - jelentette ki az Együtt-PM szövetség vezetője, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány alapítója a jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján.
Benyújtotta a tankönyvellátás rendjéről szóló törvényjavaslatot vasárnap az emberi erőforrások minisztere, az indítvány a többi között a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett az állam felelősségét kívánja megteremteni.
Másfél hónap alatt 97 ezer aláírást gyűjtött össze az egykulcsos adórendszer ellen az Együtt-PM - jelentette be Bajnai Gordon, a szövetség vezetője pénteken Budapesten.
Az akció lezárásaként a Blaha Lujza téren tartott sajtótájékoztatón elmondta: az, hogy hat hét alatt majdnem százezer aláírást tudtak összegyűjteni, jelzi, hogy az egykulcsos adó az Orbán-kormány gazdasági károkozásának szimbóluma, nem csak igazságtalan, rossz a vállalkozásoknak is, lebénította a gazdaságot, és ötvenezer munkahely megszűnését okozta.
Illés Zoltán hazudott? A környezetügyért felelős államtitkár pár napja azt mondta: látta Tolnai Jánosné Szatmári Katalin diplomáját. Azt, amiről azóta kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem is létezik. Az MSZP ezért most felszólítja Illés Zoltánt: mutassa meg a kérdéses diplomát, vagy ismerje be, hogy nem mondott igazat. Utóbbi esetben a politikusnak azonnal távoznia kell a posztjáról.
Tisztelt Elnök úr!
Hat. Ennyi egyéni női képviselőjelöltje lesz a Fidesznek 2014 tavaszán az országgyűlési képviselőválasztásokon.
Ez a szám világosan elárulja, hogyan gondolkodik Ön – és az Ön képmására teremtett párt – a nőkről, a nők társadalmi szerepéről. Ön nem tekinti a nőket a férfiak partnerének a közéletben, a politika színterén. Amit ez a gyalázatosan alacsony szám nem mond el, azt elmondják helyette a tettek.A korrupcióellenes világnap alkalmából a Transparency International által közzétett korrupciós rangsor mutatja ezt az elkeserítő eredményt. A magyar államszerkezet három éve folyó átalakításának igazi célja, hogy a nyílt, szemérmetlen korrupció a rendszer működésének alapelvévé váljék. Azért kellett a jogállamot lerombolni, a demokratikus nyilvánosságot fölszámolni, a független intézményeket elfoglalni és évtizedekre bebetonozott pártkatonák irányítása alá rendelni, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatni, hogy még csak titkolni se kelljen az élet minden területére kiterjedő korrupciót, mert úgyis megszüntettek minden eszközt, amivel hatékonyan föl lehetne lépni ellene.
- Ütemesen gyorsul a világgazdaság növekedése a következő két évben, elsősorban a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok egyre robusztusabb teljesítménye miatt, de a kilátásokat továbbra is több kockázat terheli - áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új előrejelzésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötvenmillió forintra megbírságolta a Vodafone Magyarország Zrt.-t, mert a mobilszolgáltató társaság egy játékában a GVH szerint megtévesztő tájékoztatásokat adott a nyerési esélyekről.
A GVH pénteki közleménye szerint a Vodafone a "Töltsd fel és nyerj!" promócióhoz kapcsolódó "Autós" játéka során nyújtott tájékoztatásaival megtévesztette a fogyasztókat.
Az MSZP erős forintot hagyott Matolcsy Györgyre. Egy euró 265 forintba került, egy svájci frank pedig 185 forintot ért. A Kósa-Szijjártó forintbedöntéshez Matolcsy gazdasági miniszterként valótlan államháztartási adatokkal járult hozzá. A forint azóta sem tért magához, de sajnos Matolcsy sem tért észhez.
Dorosz Dávid az Együtt-PM politikusa írásbeli kérdéssel fordult Navracsics Tiborhoz, melyben arra kéri a minisztert, hogy hozza nyilvánosságra: hány alkalommal adott engedélyt a Terror Elhárítási Központnak titkos információgyűjtésre.
Az Alkotmánybíróság a múlt heti döntése értelmében a TEK-nek elegendő a miniszteri engedély a titkos információgyűjtéshez.
Beszédes a Fazekas Sándor vezette Vidékfejlesztési Minisztérium válasza arra sajtótájékoztatóra, amelyet a Fidesz tanya- és a trafikmutyijának összefonódásáról tartottam. Beszédes, hogy semmit nem tudnak cáfolni az általam elmondottakból.
A Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadott rendeletével a főváros jelentős részéről (pl. a világörökségi területekről, aluljárókból a hidakról, az iskolák, temetők környékéről) kitiltotta a hajléktalanokat.
Lemondásra szólította fel a floridai utazáson részt vett debreceni vezetőket több párt helyi testülete, köztük az MSZP városi elnöke csütörtökön. Az érintettek egy nappal korábban sajtótájékoztatón cáfolták, hogy közpénzből utaztak a tengeren túlra.
Szatmári Károly, az MSZP debreceni elnöke közleményében éppen e sajtótájékoztatón elhangzottakra utalva közölte: "... bebizonyosodott, hogy az utazók egy része a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. költségén tervezte és szervezte meg a kiutazást, és a cég adta ki az utazásszervező felé a megbízást".
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Virovácz Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt., munkatársa által az egykulcsos adó hatásairól a Pénzügyi Szemlében korábban közölt tanulmány alapjaiban ingatta meg a kormánypropagandát - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében az ellenzéki párt.
Herczog Edit szerint korántsem tökéletes az európai Parlament és a Tanács között kialkudott kompromisszum. A képviselő szerint a büdzsé a hosszú távú fejlődéstől és a munkahelyteremtéstől vesz el forrásokat.
A november 9-én, Miskolcon lezajlott könyvégetést Magyarországon minden jóérzésű ember elítéli.
A magyarokat a XX. század történelme megtanította arra, hogy akik könyvek listázásával és megsemmisítésével kezdik, azok, amennyiben lehetőségük nyílik rá, embertársaik listázásával és megsemmisítésével folytatják. Ma egy ilyen akció nem lehet más, mint egy marginális kisebbség feltűnési viszketegségének kiélése, esetleg tudatosan szervezett provokáció.
Florida a szubtrópusi paradicsom. A napsütés és a pálmafák világa. És nagy valószínűség szerint a debreceni "csókosok " delegációjának kedves célpontja. Híradások szerint 15 nagyon fontos vezető, köztük sok debreceni is, halált megvető bátorsággal utazott el, természetesen szigorúan városérdekből, a távfűtést még nemigen látott, azt talán hírből sem ismerő turistaparadicsomba, Floridába. A HŐSZOLGÁLTATÁSRÓL ESZMÉT CSERÉLNI!
Az Együtt-PM szövetség az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának, Tolnai Jánosnénak azonnali hatályú felmentését kéri az önéletrajzára vonatkozó valótlanságokra és a szervezet törvénytelen működésére hivatkozva; egyúttal lemondásra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert.
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a vatikáni szerződés októberben aláírt módosításának szövegét – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője. Gréczy Zsolt hozzátette: a DK kormányra kerülve felmondja a megállapodást és a nulláról kezdi újra a tárgyalásokat.