- Izrael az ENSZ, Irán és a nagyhatalmak egybehangzó elégedettsége ellenére továbbra is az iráni atomalku veszélyeire figyelmeztetett a tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodás hatályba lépésekor.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Irán megfigyelését sürgette és Teherán lankadatlan atomfegyverre törekvését hangsúlyozta az Irán elleni szankciók egy részének feloldása nyomán.
Kínának nem kell kataklizmikus mértékű gazdasági lassulással számolnia, a tőzsdék év eleji összeomlása pedig elsősorban a nem kellőképpen átgondolt "circuit breaker" árfolyamfigyelő mechanizmusnak volt tulajdonítható - jelentette ki Joseph Stiglitz Nobel-emlékdíjas közgazdász, a New York-i Columbia Egyetem professzora a Bloomberg tévének Sanghajban adott interjúban.
A terroristák által elkövetett merényletek és a muszlimoknak tulajdonított erőszak egyik legfőbb vesztesei éppen az európai iszlám közösségek - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
- Csaknem valamennyi elnökjelölt-aspiráns és mértékadó politikus kommentálta Barack Obama amerikai elnöknek a fegyverviselés és -eladás szigorítására vonatkozó rendeletét szerdán. Az elnök párttársa, Hillary Clinton Twitter-üzenetben üdvözölte Obama döntését. "Köszönet a döntő lépésért... következő elnökünknek erre építkeznie kell, és nem elvetnie" - fogalmazott a demokrata párti politikus, akit a 2016-os elnökválasztás esélyesének tartanak.
) - Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint Szaúd-Arábia és Irán között nem vallásháborúról van szó, hanem arról, hogy a két ország saját regionális középhatalmi érdekeit akarja érvényesíteni a térségben.
- A jövő év második felében dönthet az Európai Bíróság a betelepítési kvóták megszüntetését célzó magyar keresetről, és a döntés amellett, hogy precedens értékű lehet, azt is mutatja majd, hogy a jog milyen szerepet játszik az unióban - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
- Az olasz miniszterelnök szerint a "Németország diktálta euróövezeti megszorító politika táplálja a populizmust".
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, a konzervatív Néppárt elnöke stabil kormányt akar alakítani a választások után, ám ez csak a szocialistákkal (PSOE) volna lehetséges - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.
"Össze lehetne kaparni" ugyan egy jobboldali koalíciót, de csak egy, a katalán függetlenségért harcoló párt bevonásával, ez pedig a politikai öngyilkossággal volna egyenlő Mariano Rajoy számára - közölte Nagy Sándor Gyula.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra számít, hogy sikerül megállapodni az állandó uniós határőrizeti szerv létrehozásáról az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön Brüsszelben kezdődő találkozóján.
Juncker erről Martin Schulzzal, az Európai Parlament elnökével Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt, néhány órával az uniós csúcstalálkozó kezdete előtt.
- Nagy-Britannia és Olaszország egyetért abban, hogy az Európai Unió "mély reformokra" szorul, és abban is, hogy az unión belül az integráció több különböző szintje lehetséges - írta kedden megjelent közös cikkében a brit és az olasz külügyminiszter.
A német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) keresztény pártként tudomásul kell vennie, hogy a menekülthullámmal nem tömegek özönlenek Németországba, hanem emberek érkeznek, akiknek méltóságát tiszteletben kell tartani - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn pártja karlsruhei kongresszusán elmondott beszédében.
A líbiai egységkormány minél előbbi létrehozását szorgalmazta John Kerry amerikai külügyminiszter a Rómában vasárnap rendezett nemzetközi Líbia-konferencián, amelyen 17 ország és nemzetközi szervezetek mellett a legfőbb líbiai politikai csoportok képviselői is részt vettek.
Megerősítette Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor′s.
A nemzetközi hitelminősítő érvényben hagyta ugyanakkor a leminősítés lehetőségére utaló negatív osztályzati kilátást, arra a véleményére hivatkozva, hogy a brit EU-tagság sorsáról 2017 végéig tervezett népszavazás kockázatot jelent a brit pénzügyi szolgáltatási szektorra, a brit exportra és általánosságban a brit gazdaságra is.
- Nagy-Britanniának a megreformált Európában kellene maradnia, ez az európai biztonsági helyzet romlása, az erősödő migrációs válság miatt is fontos lenne - jelentette ki David Cameron brit kormányfő a Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel Varsóban csütörtökön tartott közös sajtóértekezleten.
A francia választók jelentős része kiábrándult a hagyományos jobb- és baloldali középpártokból - mondta a francia regionális választások vasárnapi, első fordulójában tapasztalt szélsőjobboldali előretörésről Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.
Az orosz turisztikai blokád érinti majd talán legsúlyosabban a török gazdaságot azon szankciók közül, amelyeket Moszkva elrendelt Ankarával szemben - jelentette ki Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.
- Ujhelyi István szocialista párti európai parlamenti képviselő szerint a kormányoldal és az ellenzék által közösen megfogalmazott és végigvitt nemzeti minimumra van szükség a külföldön dolgozó fiatalok hazahívásához. A politikus erről keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.