A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.
A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz további három elismerés kapcsolódik: a legjobb női mellékszereplő díját Für Anikó, a legjobb színházi zenéért járó elismerést Kákonyi Árpád, a legjobb jelmez díját pedig Ignjatovic Kristina kapta –
A legjobb női főszereplő díjával Ónodi Esztert tüntették ki a Katona József Színház Nóra - karácsony Helmeréknél című darabjában nyújtott alakításáért; a produkcióért Székely Kriszta megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat.
- Több ezren tüntettek szombat délután Londonban a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt, Theresa May brit miniszterelnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint a konzervatív párti kormány és a Kensington and Chelsea kerület konzervatív vezetésű tanácsa nem tett megfelelő lépéseket a kerület északnyugati szélén a 24 emeletes Grenfell Tower toronyházban pusztító szerdai tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombat délutáni nyilatkozatában Theresa May is elismerte.
Az országos napilapoktól a helyi újságokig, és a televízióktól a hírportálokig a teljes szombati német sajtó Helmut Kohl haláláról szól. A pénteken elhunyt kancellárról közölt kommentárok elsősorban történelmi érdemeit emelik ki, és van olyan lap is, amely szerint Nobel-békedíjjal kellene elismerni teljesítményét. Ugyanakkor hibáival és botlásaival is több lap foglalkozik, hangsúlyozva, hogy nemigen van még egy olyan alak a német politikatörténetben, akinél annyira közel van egymáshoz a fény és az árnyék, mint Helmut Kohlnál.
A legnagyobb példányszámú napilap, a Bild - számos további újsághoz hasonlóan - a címoldal egészét betöltő fényképet közölt szombaton a néhai kancellárról. A Köszönjük, Helmut Kohl! című vezércikkében kiemelték, hogy a német egység kancellárja és az európai egységfolyamat vezetője ugyan meghalt, "de tovább él európaiak millióiban".
Tovább él annak a sok millió embernek a szabadságában, akik Németország keleti részén születtek, és fáradhatatlan munkájának, víziójának, határozottságának és a történelmi lehetőségek iránti érzékének köszönhetik, hogy az újraegyesített Németországban élhetnek.
Afrikáról, a párizsi klímaegyezményről és multilaterális politikai és társadalmi kérdésekről is szó volt Ferenc pápa és Angela Merkel találkozóján szombaton a Vatikánban, s a német kancellár Pietro Parolin szentszéki államtitkárral is egyeztetett az aktuális nemzetközi kérdésekről.
A pápával folytatott, a vatikáni protokoll szerint hosszúnak számító, 40 perces találkozója után Merkel a jelen lévő újságírók szerint sajnálatát fejezte ki, hogy Egyesült Államok kilépett a globális felmelegedés mérséklésére kidolgozott egyezményből.
Felháborítónak és elkeserítőnek tartja a Jobbik, hogy miközben közpénzből stadionokra és értelmetlen presztízsberuházásokra százmilliárdokat költ a kormány, addig a természettudományos oktatás háttérintézményei az utolsókat rúgják, mégsem jut a fennmaradásukra elegendő forrás.
Mintegy hárommilliárd forintból teljesen újjávarázsolható lenne a népligeti Planetárium leharcolt épülete és berendezése. Összehasonlítva: az Orbán kabinet az MTK-stadion felújítására hatmilliárd forintot költött, pedig az ott megtartott mérkőzések nézőszáma alatta marad a Planetárium évi százezres látogatottságának.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a kőbányai vasútállomáson mintegy hétezer doboz adózatlan cigarettát találtak, amit két férfi egy kis furgonnal akart elszállítani. A több mint 7 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, és orgazdaság miatt feljelentést tettek.
Drogterjesztőket fogtak el Budapesten: a négy férfi a rendőrség adatai szerint szervezetten árult tiltott drogokat a fővárosban, a tőlük lefoglalt kábítószer értéke tízmillió forint - olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrség szombati közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Gábor 30 éves, B. Gábor 31 éves, S. Roland 43 éves és Zs. Tamás 55 éves budapesti lakosok ellen.
Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 91 esztendős II. Erzsébet királynő "hivatalos" születésnapját. Az uralkodó a ceremónia előtt megemlékezett a szerdai londoni tűzvész és az elmúlt hónapokban elkövetett három terrortámadás áldozatairól.
A nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje - 1952 óta, vagyis 65 éve - regnáló uralkodójának "hivatalos" születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour. Ezt a tisztelgő katonai parádét mindig júniusban rendezik, jóllehet a valós születésnap II. Erzsébet királynő esetében április 21.
Mintegy ötven előadást tart a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínház, a társulat tagjai a megyében és azon kívül is színpadra lépnek. A tíz helyszín között az ajkai fürdő medencéje, az egykori veszprémi várbörtön udvara és az alsóörsi amfiteátrum is szerepel.
Vándorfi László, a teátrum igazgatója. elmondta, a rendhagyó színházi helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy azok is megnézzék az előadásokat, akik a hagyományos színházi keretek között bemutatott darabokra kevésbé fogékonyak.
A sárvári székhelyű Sága Foods Zrt. hatszázmillió forintot fordít az idén fejlesztésre, amelyből elsősorban a csomagolást és a sonkatermékek előállítását korszerűsíti. A 2017-re tervezett beruházás is a 2015-ben indított hároméves, egymilliárd forintot meghaladó fejlesztési programjuk része, amelynek célja, hogy elérjék a Nyugat-Európában elvárt minőséget, és tovább növeljék magas feldolgozottságú termékeik exportképességét.
A zene, az irodalom és a sport brit világsztárjai, valamint a terror elleni küzdelem hősei szerepelnek a brit uralkodó születésnapi kitüntetési listájának élén.
A 91 esztendős II. Erzsébet királynő születésnapja április 21-én van, de a jeles ünnepet az évszázados hagyománynak megfelelően mindig júniusban, színpompás katonai tiszteletadással ünneplik meg hivatalosan az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség népei.
Donald Trump amerikai elnök szabad és nemzetközileg ellenőrzött választásokra szólította fel Kubát, egyúttal a kubai emberi jogi helyzet javításához kötötte az amerikai-kubai viszony jövőjét. Az elnök a floridai Miami kubai negyedében tartott beszédében kormányzata várható új Kuba-politikáját vázolta fel
A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete , felülvizsgált véleményében.A Velencei Bizottság szakértői úgy vélekedtek, a civil szervezeteket érintő, a hét elején elfogadott magyar törvény csak részben felel meg a bizottság korábban megfogalmazott, előzetes véleményében rögzített fő ajánlásoknak.
A szakértők elismerték, hogy a civil társadalmi szervezetek átláthatóságának biztosítása, a jogosulatlan külpolitikai befolyás, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében hozott szabályozás elvben jogszerű. Ugyanakkor hangsúlyozták, a törvényes cél nem használható fel arra, hogy nem kormányzati szervezeteket bélyegezzenek meg, vagy korlátozzák tevékenységüket.
Harmincról huszonöt napra csökkentette le Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus fogva tartását egy moszkvai bíróság.Navalnijt első fokon azért ítélték el, mert a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Moszkva központjába.
A másodfokú bíróság a RIA Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint helyben hagyta a politikus letartóztatását, de túl szigorúnak minősítette az ítéletet. A bíró figyelembe vette, hogy Navalnijnak két kiskorú gyermeke van, és hogy rendszeres szemészeti vizsgálatra kell járnia, miután ismeretlen tettes sebfertőtlenítőt loccsantott a szemébe.
Az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el, hogy a magyar parlament elfogadott egy olyan jogszabályt, amely méltánytalanul sújtja a magyar civil szervezetek egy célzott csoportját, akik közül sokan a korrupció elleni harcot, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok védelmét tekintik fő feladatuknak..
- A debreceni Vojtina bábszínház "kapuzáró nappal" fejezi be vasárnap az idei évadot a nagyerdei szabadtéri színpadon - jelentette be a bábszínház igazgatója, művészeti vezetője csütörtökön, az évadzáró társulati ülésen.
Asbóth Anikó elmondta: a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című vásári bábjátékot, illetve a Só című zenés mesejátékot mutatják be a Nagyerdőben, de láthatja majd a közönség a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput társulatának az Égig érő fa című produkcióját is.
A hétvégén markáns hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött, emiatt sokfelé szeles, a több-kevesebb napsütés ellenére - főként szombaton - hűvös időre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a heves zivatar veszélye miatt péntekre három megye - Somogy, Zala és Baranya - kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
- Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír Ahmed H. elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el.Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: az elsőfokú bíróságnak - az esetleges vádlotti fenyegetések vagy követelések tartalmát illetően - a bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelnie, mérlegelnie kellett volna.
Mintegy 0,48 százalékkal, 11,3 millió fölé emelkedett Belgium lakossainak száma az év elején mért adatok szerint. Az újonnan regisztráltak közül mintegy 42 ezren az Európai Unión kívüli országokból vándoroltak be - közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
A belga statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság tavalyi növekedése elsősorban a születésszám enyhe emelkedésének köszönhető. A növekedési ütem mindazonáltal elmaradt az előző évitől.
Jelentős, 54 ezret meghaladó volt a honosításból származó új állampolgárok száma, akiknek mintegy háromnegyede, valamivel többen 42 ezren származtak Európán kívüli országból.
Debrecen lesz a kiemelt helyszíne az idén a múzeumok éjszakájának, s a belvárosi múzeumi negyed ennek megfelelő meglepetésekkel várja a látogatókat Szentiván éjjelén - közölte a város polgármestere csütörtökön, a Déri Múzeum Munkácsy-termében tartott sajtótájékoztatón.
Papp László (Fidesz-KDNP) utalva a tájékoztató helyszínére bejelentette: a múzeumok éjszakáján lekerül a lepel Munkácsy Golgota című festményéről, s néhány napig ismét együtt lesz látható a Krisztus-trilógia három darabja: a Golgota, a Krisztus Pilátus előtt és az Ecce Homo.
A polgármester köszönetet mondott a Golgota New Yorkban élő magyar tulajdonosának, Pákh Imrének, amiért - bár még nem született végleges megállapodás a festmény sorsát illetően -, lehetővé teszi a kép megtekintését Debrecenben.