Archívum

Eredmények megjelenítése 50261-től 50280-ig 62966 találatból.

Orbán Viktor és Iveta Radicova találkozója

Belföld - 2010-07-20

A Visegrádi Négyek csúcstalálkozóját követően kétoldalú tárgyalást folytatott egymással Orbán Viktor magyar és Iveta Radicova szlovák miniszterelnök. A konstruktív megbeszélést áthatotta a közös bizakodás, hogy a két ország kapcsolatában új fejezetet lehet nyitni.

Forgalomból kivont járművek ezrei a közutakon – az ombudsman megállapításai

Jogtudor - 2010-07-20

Az autóját eladta, ezt be is jelentette, ám ennek ellenére is megtörténhet, hogy a volt tulajdonoson hajtják be a parkolási-, vagy az úthasználati pótdíjat. Az utolsó tulajdonos és üzembentartó szerepel ugyanis a nyilvántartásban mindaddíg, amíg a vevő nem kezdeményezi a jármű átíratását, úgy, ahogyan azt a jogszabály előírja. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a helyzet fonákságaira mutatott rá és megoldást kért az illetékes miniszterektől.

Hol van az 50 millió forint?

Vélemény - 2010-07-20
A 2010 júniusában bekövetkezett árvíz okozta károk enyhítésére a Magyar Köztársaság kormánya 50 millió forintot különített el a szlovákiai magyar települések illetve árvízkárosultak részére. Erről a közvéleményt Heizer Antal, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete tájékoztatta 2010. július 7-én a Magyar Koalíció Pártja rendezvényén, Dunaszerdahelyen.

Fideszes buldózer a belvárosban

    A Lehet Más a Politika belvárosi szervezete is tiltakozik az V. kerületben tervezett ingatlanrombolások ellen, melyre már több civil szervezet is felhívta a figyelmet.  A beruházó Csipak Acquisitions öt épületet bontana le a Bécsi utcában egy, a városképtől merőben idegen, angol tervezésű, pláza-szerű komplexum kedvéért.

Javul az elektronikai piac helyzete

Gazdaság - 2010-07-20

Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac a 2010-es év első negyedévében. A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolcnak növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban mindössze csak három termék eladása tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.

Már csak 5 ezerrel vagyunk a 10 millió felett   

Ajánljuk - 2010-07-20
Az idei év első öt hónapjában több mint 37 ezer gyermek született, míg a halálozások száma 54 388 fő volt ebben az időszakban – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A becsült népességszám az időszak végén 10 millió 5 ezer fő volt. Az előzetes adatok szerint 2010 első öt hónapjában 3 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban .

A Reuters szerint  Magyarország a legnagyobb kihívás az EU-nak

EU - 2010-07-20
A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint a szigorú gazdaságpolitika elsősorban az EU, és nem az IMF prioritása. A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások megszakadása pedig teszt lesz arra nézve, megengedhető-e a megszorítási politika enyhítése az Európai Unióban.

Kereslethiánnyal küzd a magyar metrókocsik gyártója

Külföld - 2010-07-20
A francia, járműgyártással is foglalkozó vállalat megrendelései nagy mértékben zuhantak az elmúlt negyedévben lapinformációk szerint. A magyar metrókocsikat is szállító, francia járműipari és energetikai vállalat, az Alstom megrendelései az első pénzügyi negyedévben 36 százalékkal, 3,07 milliárd euróra estek, szemben az egy évvel ezelőtti 4,77 milliárd euróról.

Segítségnyújtás elmulasztása

Kékhírek - 2010-07-20
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat az alábbi ügyben: június 27-én 17.20  körüli időben, Balmazújvárosban a Sós Imre utca- Szabadság sor kereszteződésében a stoptábla jelzését figyelmen kívül hagyó kerékpáros összeütközött a vele szemben haladó kerékpáros nővel, aki megsérült. A baleset okozója érdeklődött ugyan a hölgy sérüléséről, de segítség nyújtás nélkül tovább hajtott.

Az APEH értesíti a mulasztókat

Gazdaság - 2010-07-20
Múlt hét péntekig 356 ezer elektronikus beszámoló űrlap érkezett az adóhatósághoz a tavalyi évről - összehasonlításképpen: évről évre nagyjából 340 ezer társaság készít társasági adóbevallást. A beszámolókat május 30-ig kellett beküldeni a Cégszolgálatnak, amely ezt követően az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta az űrlapokat. Ezt követően az APEH már megkezdte a mulasztók értesítését.

Nem fér be az ajtón a röntgengép

Egészségügy - 2010-07-20
Nem fér be az új röntgengép az épülő abonyi egészségügyi centrum ajtaján, és ez csak a közbeszerzési eljárás után derült ki, amikor megpróbálták bevinni a gépet. Az új berendezést annak ellenére sem sikerült átvinni az ajtón, hogy a kivitelező egyszer már átalakította a fogadó helyiséget.

Bajos lesz elbontani a veszélyeztetett épületeket.    

Belföld - 2010-07-20
Ha a miskolci Auchant le kellene bontani, amiért ártérre épült, úgy ez várhatna országszerte több tízezer családi házra, hipermarketre és ipari létesítményre: hazánk harmada ugyanis beépített árterület - így reagáltak vízügyi szakemberek Illés Zoltán államtitkár napokban elhangzott bejelentésére, miszerint az ártéren lévő miskolci hipermarketet el kellene dózerolni .

Turizmus-vendéglátás és tanár szakra jelentkeztek a legtöbben

Oktatás - 2010-07-20
Elkészült az alap- és mesterképzések népszerűségi listája, mely a felsőoktatási jelentkezési lapok alapján állította sorrendbe a különböző szakokat. Az alap- és osztatlan képzések listáján a turizmus-vendéglátás szerezte meg az első helyet 4393 jelentkezővel.

Orbán Viktor és Elena Udrea megbeszélése

Fontos - 2010-07-20
Orbán Viktor miniszterelnök kedden délelőtt megbeszélést folytatott Elena Udrea román regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel.

Hátba szúrta...

Kékhírek - 2010-07-19

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2010. július 13-án 19.30. körül Debrecenben a Dózsa György utca 18.sz.előtt, minden előzmény nélkül hátba szúrt egy 32 éves férfit, majd elszaladt. 

Az LMP nem ellenzi....

Belföld - 2010-07-19
Az LMP nem ellenzi, hogy az ország érdekében a mindenkori kormány határozottan tárgyaljon a nemzetközi szervezetekkel és képviselje a helyi gazdaság érdekeit. Azonban a tárgyalások olyan ügyek miatt szakadtak meg, amelyek nem tekinthetők alapvető nemzeti érdeknek. Nem az IMF-fel való szembehelyezkedés a baj, hanem annak módja.

Handelsblatt: Magyarország a tűzzel játszik

Pénzügyek - 2010-07-19

A forint minden fontos pénznemmel szemben jelentősen gyengült hétfő reggel. Az euróval szembeni jegyzések a pénteki 282-es szintről a 289-es szint fölé emelkedtek, ami 2,5 százalékos leértékelődést jelent néhány óra leforgása alatt. Negyed tízkor 289,14 forintot kértek az uniós deviza egy egységéért.

Mélyrepülésben a forint

Gazdaság - 2010-07-19

Tíz forintot drágult az euró a múlt hét óta, a közös uniós fizetőeszköz egységára 291 forint fölé emelkedett a devizapiacokon. A svájci frank ára is nagyot ugrott, a múlt héten még 207 forinton jegyzett fizetőeszköz 213 forintnál is drágább lett.Az esésben szerepet játszott persze, hogy pénteken a nemzetközi piacokon elromlott a hangulat, de az is, hogy megszakadtak a tárgyalások a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Bizottság között.

Nem átláthatóvá váló üvegzsebek

Belföld - 2010-07-19

Nemcsak az állami társaságok vezetőinek fizetése, hanem e cégek gazdálkodására, megbízásaira és kifizetéseire vonatkozó adatok sem lennének megismerhetők a jövőben az államháztartási törvény tervezett módosítása miatt. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevéhez kötődő gazdasági és pénzügyi törvényjavaslat-csomag hatályon kívül helyezné az államháztartási törvény azon rendelkezését, mely szerint az állam, helyi önkormányzat vagy közalapítvány többségi befolyása alatt álló cégek közfeladatot ellátó szervnek minősülnek, vezetőik pedig közfeladatot ellátó személynek.

Az IMF elzárta a magyar hitelcsapot?

Belföld - 2010-07-18

Az IMF és az EU szombaton felfüggesztette a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásait. Az IMF-delegáció számos kérdésben nem jutott dűlőre a magyar küldöttséggel folytatott tárgyalások során, az EB-nél pedig úgy vélik, a kormány tervei egyelőre nem eléggé kidolgozottak ahhoz, hogy azokról érdemben tárgyalni lehessen. Reuters szerint ez egyúttal azt is jelenti, Magyarország nem fér hozzá 20 milliárd eurós hitelkeret következő részletéhez.