A 112-es egységes európai segélyhívó hazai működtetése a mai formájában nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi megállapítása ma is időszerű.
Az Országgyűlés 260 igen és 86 nem szavazattal fogadta el a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények minősített többséget igénylő részeit a név szerinti szavazás során, amelyen nemmel szavazott az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció, de az ellenzéki politikusok egy része nem is volt jelen a voksoláson.
Augusztus 15-től adó- valamint járulékmentessé válik a háztartási munka. A természetes személyek számára végzett lakástakarítás, főzés, mosás, vasalás, gyermekfelügyelet, házi tanítás, otthoni gondozás és ápolás, házvezetés és kertgondozás tartozik ide, amennyiben ezt természetes személyek nem vállalkozóként végzik.
A jövedéki adóról szóló törvény módosításával - a törvény kihirdetését követő 45. naptól - adómentessé válik a magánfőző által évente legfeljebb 50 liter mennyiségben előállított párlat, amely azonban csak személyes fogyasztásra szolgálhat.
Elfogadta az Országgyűlés a közszféra kétmilliós felső határát. Az új szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek Szintén a kihirdetést követő naptól kétmilliós bérplafont vezetnek be a közszférában: a közszféra munkavállalóinál a havi munkabér az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet.
A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai leszerelésük után három évig nem indulhatnak a választásokon, miután az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az erről szóló alkotmánymódosítást. A fideszes Lázár János és Kocsis Máté által jegyzett előterjesztést 262 igen és 86 nem szavazattal fogadta el a parlament. Nemmel két fideszes képviselő (Boldog István és Rácz Róbert) az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció szavazott.
Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik aki akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek.
Az Országgyűlés 261 igen és 46 nem szavazattal fogadta el a szabálysértési törvény módosításának minősített többséget igénylő rendelkezéseit, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 262 igen és 46 nem szavazattal léptették hatályba.
A következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium. Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény kormány által kezdeményezett módosítását.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt, a jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.
A diplomások arányára vonatkozó cél tekintetében éltanuló válhat Magyarországból, az oktatási rendszerből lemaradókra vonatkozó követelményeket azonban enyhíteni szeretné a tárca - reagált a 2020-ra kitűzött uniós célokra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Euractiv kérdésére. Az öt fő célkitűzés közül egy az oktatásra vonatkozik, amely alapján negyven százalék fölé emelnék az ifjabb generáció körében a diplomások arányát, illetve tíz százalék alá csökkentenék az iskolai lemorzsolódás mértékét.
Legutóbbi ülésén a Kárpátalja megyei tanács elutasította a magyar képviselők azon kérését, hogy a múlt évi költségvetés maradványából a magyar egyházi líceumokat támogassák tankönyvekkel. A 32 millió hrivnyát, körülbelül 970 millió forintot jelentő összegről tartott ülésen azonban tiltakozásképpen nem szavaztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői, mivel az ülést megelőző bizottsági vitákon nyilvánvalóvá vált a javaslat elutasítása - mondta el Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.
Barack Obama aláírta azt a pénzügyi reformtörvényt, amely a 30-as évek gazdasági világválsága óta a legnagyobb változtatásokat vezeti be az amerikai pénzügyi rendszer szabályozásában. A Szenátus a múlt héten fogadta el a törvénytervezet végső változatát, amely a pénzügyi rendszer szigorúbb szabályozásával kerülné el a 2007-2009-es gazdasági válság megismétlődését.
Tisztelt Frakcióvezető Úr!
A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselőcsoportjának az a meggyőződése, hogy Magyarország akkor képes hatékonyan érvényesíteni érdekeit a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által biztosított pénzügyi segítségnyújtással összefüggő tárgyalásokon, ha a tárgyalási stratégia olyan alapokon nyugszik, amelyeket valamennyi parlamenti erő egyetértése, s így nemzeti konszenzus övez.
Együttesünk 3-2-re legyőzte a Levadiát a BL-selejtező második körének visszavágóján, így továbbjutott.
A tallinni meccsel ellentétben nem sütött a nap a debreceni visszavágón, ám ez nem jelenti azt, hogy kellemesebb lett volna az időjárás. Annyira fülledt meleg volt, hogy az ember úgy érezte, alig kap levegőt.
A tavalyi év sikerei után idén ismét a civil résztvevők között lesz a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete a debreceni Campus fesztiválon 2010. július 21-e és 25-e között. A fogyasztóvédők idén is elsősorban a tudatos fogyasztói magatartást igyekeznek erősíteni a fesztiválozó fiatalok körében.
Nyitott erkélyajtókon, ablakokon keresztül másztak be a lakásokba, gyorsan összeszedték az értékeket, mobiltelefont, karórát, pénztárcát, majd távoztak. A Debreceni Rendőrkapitányság kedden őrizetbe vette az elkövetőket. Kedd hajnalban egy Ispotály utcai földszinti lakás tulajdonosa értesítette a rendőrség ügyeletét, hogy hajnali fél három körül gyanús zajra ébredt, majd egy férfit látott, aki éppen az erkélyajtón keresztül mászott ki a lakásból.