Mintegy 15 millió forint értékű hamis szlovák okmánybélyeget foglaltak le a főváros XVIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A közlemény szerint állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a XVIII. kerületben ismeretlenek nagy értékű hamis okmánybélyeggel üzletelnek.
Szerzetesnek adta ki magát egy spanyol férfi, és így károsított meg egyházi intézményeket Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az 55 éves spanyol férfi a fővárosban, augusztus 11-én az egyik belvárosi templomba betérve olasz Ágoston rendi szerzetesnek adta ki magát.
A honvédelmi miniszter szerint a szeptemberi parlamenti kezdés után megegyezhetnek a pártok a Honi Gárda felállításáról. Szekeres Imre az augusztus 20-i tisztavatás főpróbáján beszélt erről újságíróknak a fővárosi Hősök terén.
A Buenos Aires-i magyar nagykövetség tudomása szerint nincs magyar áldozata a perui földrengésnek. A természeti csapás sújtotta térségben nem élnek magyarok és nem tartozik a magyar turisták által látogatott térségek közé - mondta el Józsa Mátyás nagykövet telefonon az MTI-nek.
Guargumi alkalmazásával kapcsolatban eddig 389 magyarországi vállalkozás tett eleget bejelentési kötelezettségének. A bejelentési kötelezettségnek több multinacionális cég a központján keresztül tett eleget, így a ténylegesen bejelentkezett vállalkozások száma mintegy ezer.
Ne vásároljon az Auchan áruházakban, amíg bocsánatot nem kérnek a magyar emberek megalázása miatt és fel nem hagynak emberi méltóságunk megsértésével, a magyarokkal szembeni diszkriminációval.
A Fidesz Tolna megyei országgyűlési képviselői sajtótájékoztatójukon látványosan aggódtak az M6 autópálya sorsáért. Lényegesen hitelesebb lett volna az akció, ha nem az a párt bírálja az autópálya-építés tempóját, mely kormányzása alatt összesen hét kilométert adott át, és amely leállította a M6 autópálya tervezési munkálatait!
A párt- és kampányfinanszírozás kérdésében még talán soha nem volt ennyire közeli a megegyezés lehetősége, azonban az SZDSZ és a Fidesz-MPSZ kicsinyes és öncélú PR-ötletlésének hála a magyar társadalom ismét szegényebb lett egy illúzióval. Az MDF arra szólítja fel a politikai pártokat, hogy a holtpontról való elmozdulás érdekében a sérelmi politizálás helyett üljenek asztalhoz, és folytassák az egyeztetéseket.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és más fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek már többször jelezték a jogalkotónak - így például a 2007 júliusában hatályba lépett jogszabály, az üzletek működési rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI.13.) Korm. rendelet előkészítése során is -, hogy jelenleg nincs jogszabály a tartós fogyasztási cikkek kötelező alkatrész-ellátásáról.
A városi közgyűlés MSZP frakciója nem érti, hogy a város és a megye vezetői miért nem tudnak örülni a kormánytól beígért, és az uniótól várható támogatásoknak, holott a kettes villamosra szánt 16,5 milliárd forint talán az eddigi legnagyobb összeg a városnak – jelentette ki Bazsa György frakcióvezető sajtótájékoztatóján.
Az M6-os autópálya megépítését sürgették a Fidesz Tolna megyei országgyűlési képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon, amelyet az M9-es gyorsforgalmi úton, a leendő M6-os tervezett csatlakozási pontjánál tartottak. "Nem engedhetjük meg, (...) nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a kormány a Tolna megyei emberekkel hazardírozzon, ez a Tolna megyei embereknek jár" - jelentette ki Horváth István országgyűlési képviselő, aki egyben Szekszárd polgármestere.
Az Ernst and Young szerint a pénzmosás és terrorizmus elleni uniós direktíva év végéig kötelező bevezetésével több feladat hárul a jövőben a bankokra és kevesebb a hatóságokra. Kühn János, a könnyvvizsgáló, adó- és tranzakciós tanácsadó cég senior managere elmondta, hogy jelenlegi magyar szabályozás a hangsúlyt az ügyfél azonosítása mellett a limit feletti és gyanús tranzakciók adminisztrációjára és bejelentésére helyezi.
A korábbi évekkel ellentétben, idén csak a legmagasabb állami kitüntetéseket adja át a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök az augusztus 20-i parlamenti ünnepségen - tudta meg az MTI több forrásból csütörtökön. A távirati iroda értesülései szerint Sólyom László, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin hétfőn összesen 27 kitüntetettnek adja át a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét a Parlamentben.
Az Európai Bizottság minden bizonnyal meg fogja vizsgálni a nemzetközi hitelminősítő intézetek tevékenységét, mert az intézetek "lassan reagáltak" a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-adósok fizetési nehézségeire, a "nem elsőrendű válságra" (subprime crisis), amely már világméretű bonyodalmakat okoz a tőkepiacokon.
Az euróövezetben júliusban átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban, közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön végleges adatként. A hivatal július végi előzetes becslése is 1,8 százalékra szólt. Júniusban 1,9 százalékos tizenkét havi inflációt mértek.
Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök nem zárta ki egy csütörtöki lapinterjúban, hogy az ősszel esedékes előre hozott választásokat követően pártja, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) koalícióra lépjen a jelenlegi fő ellenzéki erővel, a jobboldali liberális, piacbarát Polgári Platformmal (PO).
Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában mutatkoznak be a bőrművesség hajdú-bihari mesterei augusztus 14-26. között a XXI. Mesterségek Ünnepének fő témájához – a bőrművességhez - kapcsolódóan.
A kiállításon Kárpát-medence bőrműves hagyományainak továbbélését mutatják be a hagyományokból táplálkozó, de mai használatra szánt bőrtárgyak reprezentálásával.
Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton fotóiból nyílik kiállítás (M)érték címmel a Kölcsey Központban szeptember 7-én. Akik a MODEM „Az igazi da Vinci” kiállítására jegyet váltanak, ne dobják el belépőjüket, hiszen ezek felmutatásával kedvezményes áron, mindössze 500,- Ft-ért tekinthetik meg a világhírű magyar fotográfusok képeit!