- A GKI Gazdaságkutató Zrt. hétfőn közzétett legfrissebb prognózisa szerint a magyar gazdaság 2015-ben is az EU átlagánál (1,8 százalék) gyorsabban fog növekedni, a tavalyi dinamika (3,6 százalék) elérésére azonban nincs esély. A kutató a negyedévvel ezelőtti 2,0 százalékos helyett 2,7 százalék körüli növekedési ütemet valószínűsít.
Az Európai Unióban megtermelt gazdasági javak mintegy 40 százalékát előállító szellemi tulajdonjoghoz köthető vállalkozásokat egyre növekvő mértékben fenyegetik a szervezett bűnözés által előállított és forgalmazott hamisított termékek - figyelmeztet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) pénteki közleménye.
Az Európai Unió (EU) után a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is felfelé módosította a magyar gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Gazdasági kilátások (Economic Outlook) című félévente megjelenő kiadványának szerdán publikált legfrissebb számában.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. megemelte a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását, így 2,5 százalék körüli ütemet valószínűsít. A GKI a magas, 3,4 százalékos első negyedévi ütem, valamint a kedvező gazdasági várakozások hatására emelte meg korábbi 2 százalék körüli növekedési előrejelzését.
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint biztosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa újabb 0,15 százalékponttal 1,65 százalékra csökkenti alapkamatát keddi kamatdöntő ülésén.
A citybeli elemzői közösség szerint a következő, júniusi kamatdöntő ülés lesz igazán érdekes abból a szempontból, hogy az MNB az addig beérkező újabb infláció adatsor hatására miképp dönt az enyhítési ciklus további menetéről.
Számoljunk együtt. Ha Németországban az egy főre jutó GDP 32700 euró volt 2013-ban, és 1.6 százalékkal nőtt 2014-ben, akkor a 2014 évi GDP 33223 euró.A különbség 523 euró.
Magyarországon az egy főre jutó GDP 10100 euró volt 2013-ban, ez növekedett 2014-ben 3,5 százalékkal.Így a 2014.évi adat 10453,5 euró. A növekedés 354 euró felfelé kerekítve.
Idén és jövőre is szilárd növekedést lát Kelet-Közép-Európában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - derül ki a washingtoni székhelyű szervezet hétfőn Budapesten bemutatandó, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa gazdasági kérdéseit taglaló jelentéséből.
Egy brüsszeli sajtóbeszélgetésen Jörg Decressin, az IMF európai részlegének igazgató-helyettese a magyar gazdaság helyzetét értékelve kitért arra, hogy a deficit jelenleg és az elmúlt években is 3 százalék alatt alakult, ahová viszonylag magas szintről sikerült ledolgozni.
Nemzetközi gazdasági hátszél, több rövidtávú tényező segíti az európai gazdaság amúgy enyhe ciklikus fellendülését - írja kedden közzétett gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság. Ezek között a továbbra is jelentősen alacsony olajárat, a globális gazdaság növekedését, az euró folytatódó leértékelődését és az unió támogató jellegű gazdaságpolitikáját nevesíti.
- A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint bár 2014-ben átmenetileg kiugróan gyors, 3,6 százalékos volt a növekedés, a magyar gazdaság mégsem került a régióhoz mérten tartós felzárkózást biztosító pályára. Az idei kilátások ennél jóval kisebb ütemű, 2 százalék körüli növekedést valószínűsítenek - ezt tartalmazza a gazdaságkutató előrejelzése.
"Egy évszázaddal ezelőtt a híres orosz impresszárió, Szergej Gyagilev forradalmasította a balettet azzal, hogy meghívta korának legtehetségesebb festőit és zenészeit, hogy járuljanak hozzá az előadásaihoz. Az a benyomásom, hogy a jelen koreográfusai figyelmen kívül hagyják az egyéb művészeti ágakat, nem érzik szükségét, hogy a más területeken velük egyenrangú művészek közreműködésével mutassák be alkotásaikat.
Áprilisban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól meg-tisztított) értéke, s ezzel elérte januári szintjét. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támoga-tásával végzett felmérés szerint az üzleti és a fogyasztói várakozások is valamivel jobbak lettek a márciusinál.
Az üzleti szférán belül áprilisban a kereskedelem kivételével minden ágazatban változatlanok maradtak vagy csak minimálisan javultak a várakozások.- A pénzügyi válság előttinél alacsonyabb ütemű, de jobb szerkezetű növekedés és stabilizálódó adósságráták támasztják alá a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok adósosztályzatainak stabil kilátását - áll a Moody′s Investors Service szerdán Londonban ismertetett átfogó térségi elemzésében.
Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kőolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni.A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján olvasható ismertető szerint Magyarországon a gáz geológiai értelemben túl fiatal, vizes üledékekben található, valamint a nagy mélység és nyomás miatt drága csúcstechnológiát kellene használni a kitermeléséhez, a technológia jelenlegi határait feszegető módon.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei magyar GDP-növekedési prognózisát tavaszi előrejelzésében: az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 százalékra mérséklődik.
- A bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,2 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal növekedhet a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet csütörtökön publikált előrejelzése szerint.
A gazdaság húzóerejét 2015-ben a magánfogyasztás veheti át, a bruttó keresetek 3,5 százalék körüli emelkedéséből és a foglalkoztatás enyhe növekedéséből eredően.
Csaknem valamennyi jelentős vallás terjedni fog az elkövetkező három és fél évtizedben, ám közülük is a kereszténység és mindenek előtt az iszlám fog növekedni a legnagyobb ütemben - derült ki a washingtoni Pew kutatóintézet csütörtökön nyilvánosságra hozott előrejelzéséből, amely első a maga nemében.
Nem változtatott idei növekedési előrejelzésén a GKI Gazdaságkutató Zrt.: a tavalyinál lassabb, 2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést vár, és azzal számol, hogy a hitelminősítők fokozatosan felminősítik Magyarországot - ismertette a társaság legfrissebb előrejelzését Vértes András, a GKI elnöke.
– Alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala – válaszolta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke egy újságírói megkeresésre csütörtökön.
- Hat magyar fogva tartott ügyében mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.
Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró (kb. 25,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a hat rabnak.
Magyar témával indítok, pedig ebben a hírlevélben a cél a nemzetközi befektetési piac trendjeinek, elemzéseinek és napi újdonságainak ismertetése. Most mégis a „minden idők legnagyobb” magyar bróker-botrányáról engedek meg néhány gondolatot magamnak.