Nem az iskola, hanem a szülői hatás játssza a döntő szerepet a gyerek sikeres általános iskolai matematikatanulásában - állapította meg a Sussexi Egyetem friss kutatása.
- Kiállt az oktatásban dolgozók jogai mellett és egyúttal anyagi elismerésüket sürgette a Pedagógusok Szakszervezete(PSZ)hétfői közleményében.
A szakszervezet állásfoglalásában - amelyben felidézte, hogy 1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte ki a pedagógusjogok világnapjának - kiemelte: ezt a napot idén alapvetően meghatározza a koronavírus-járvány elleni küzdelem Magyarországon is.
A pedagógusoknak, az oktatásban dolgozóknak is - mint mindenkinek - joguk van egészségük megőrzéshez, a biztonságos munkahelyhez, továbbá ahhoz is, hogy a világjárvány okozta fenyegetettségben még inkább megbecsüljék, elismerjék őket - hangsúlyozták.
A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről.
A Magyar Rektori Konferencia pénteken azt közölte az MTI-vel, az egyeztetésre - amely szeptember 8-án lesz az ELTE-n - szóló meghívást az egyetem vezetése, az egyetem fenntartójának vezetője és az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője is elfogadta a meghívást.
Lemondanak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány "minden alapvető jogkörétől megfosztotta" - közölték az SZFE rektorhelyettesei az egyetem hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
"Tekintettel arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló vezetés látszatát", keddi hatállyal "kénytelen lemondani" vezetői pozíciójáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja - közölte Upor László.
Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását.
Upor László hangsúlyozta: "nem lehetséges együttműködni olyan fenntartói testülettel, amelyet valódi tárgyalások nélkül neveztek ki fölénk, olyan kuratóriummal, amely az egyetem hagyományainak és jelenének, hallgatóinak, oktatóinak, oktatási színvonalának szisztematikus becsmérlésével kísérte belépőjét, olyan kuratóriummal, amely előre és bármiféle egyeztetés nélkül aláírta az egyetem autonómiáját súlyosan sértő alapdokumentumokat".
A Demokratikus Koalíció arra kéri a kormányt, készítsen pontos és részletes terveket arról, hogy szükség esetén hogyan lehet újra átállni a digitális oktatásra.
A legjobb egyetemekre jutnak be a Mengyelejev-diákolimpián jól szerepelt magyar diákok - mondta Magyarfalvi Gábor, a versenyzők egyik felkészítője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa hozzátette: a koronavírus-járvány miatt online tartott 54. nemzetközi Mengyelejev-diákolimpián versenyzett diákok közül ketten is a Cambridge Egyetemen tanulnak tovább.
Mint mondta, a tíz versenyzőből ketten ezüstéremben, öten bronzéremben és hárman dicséretben részesültek.
Július 15-ei hatállyal lemondott tisztéről Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke - közölte az országos választmány kedden.
Szűcs Tamás továbbra is a PDSZ és az országos választmány tagja marad. Az átmeneti időszakban az elnöki feladatokat eddigi helyettese, Komjáthy Anna látja majd el.
Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában - azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot.
A törvénymódosítás célja a pedagógusbántalmazás megszüntetése: a tervezett jogszabály garantálja, hogy a pedagógusok biztonságos környezetben, nyugodt körülmények között végezhessék munkájukat, ezért megteremti annak a lehetőségét, hogy szükség esetén a rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv bevonható legyen a pedagógusok védelme érdekében - ismertették.
- A vidéki felsőoktatási intézmények jó része egyelőre fenntartja a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolléti oktatást, de vizsgálják a könnyítés lehetőségeit az oktatásban és a vizsgáztatásban is.Hétfőn Pest megye és a főváros kivételével megszűnt a járvány miatti kijárási korlátozás. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak látogatásáról a rektorok dönthetnek, de a kollégiumok látogatása tilos marad. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azt közölte: mivel a kollégiumba nem költözhetnek vissza a diákok, egyelőre nem áll vissza az oktatás korábbi rendje az egyetemen, folytatódik a távolléti oktatás.
A koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradnak a hétvégi ballagások a középiskolákban, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják az ünnepséget.A budapesti Városmajori Gimnáziumban és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskolájában is virtuális ballagást tartanak csütörtökön.
Székesfehérváron szombaton a városháza dísztermében felhelyeznek egy, az összes iskolát és végzős diákot jelképező szalagot a település zászlajára, majd a polgármester és egy diák köszönti a végzősöket. Az eseményt a Fehérvár TV-ben és a www.szekesfehervar.hu honlapon lehet élőben követni.
A debreceni Kossuth Lajos gyakorló gimnáziumban is virtuális ballagás lesz, míg a Balásházy János gyakorló középiskolában várhatóan augusztusban megtartják a búcsúünnepélyt. A hajdúböszörményi Bocskai István gimnáziumban az osztályfőnökök videochaten köszönnek el, és az iskolában virtuális ballagási műsort is összeállítanak.
Újabb négy magyar egyetem került fel a világ felsőoktatási intézményeit rangsoroló Times Higher Education Impact Rankings (THE Impact Rankings) listájára - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal tapasztalja, hogy az érettségivel kapcsolatban még kevesebb információ hangzott el a csütörtöki kormányinfón, mint április 9-én, ezért a kérdések is szaporodtak.
Az érdekképviselet csütörtökön azt közölte, legfőbb aggályuk, hogy a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője által bejelentett 83 ezer érettségiző diák közlekedése, utazása biztonságos-e a veszélyhelyzetben, a kijárási korlátázások közepette.
Különösen aggályos, hogy még mindig nem ismeretes, miként juthatnak el a vidéki diákok az írásbeli érettségik helyszínére - tették hozzá.
"A Pedagógusok Szakszervezete ismét fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az írásbeli érettségi megszervezése és megtartása se veszélyeztesse egyetlen tanuló és pedagógus, továbbá hozzátartozóik egészségét, életét" - emelték ki.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) támogatja a koronavírus-járvány során létrejött kormányzati oktatásért felelős akciócsoport javaslatát az idei érettségi vizsgák lebonyolítására - közölte a testület kedden.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtökön ismertette az akciócsoport javaslatát, amely szerint idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg, a szóbeliket nem. Így felére csökkenthető a vizsgaesemények száma, és 14 nap alatt valamennyi lebonyolítható lenne - mondta, hozzátéve: a javaslatokról a kormány szerdán dönt.
Az MRK támogatja, hogy amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi, a felvételiző diákok kezdjék meg az írásbeli érettségi vizsgákat, a szóbeliket pedig töröljék az idei rendes érettségi időszakában - írták közleményükben.
Ma 75 ezer nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon.
Speciális szimulációs szobában gyakorolják a Debreceni Egyetem (DE) orvosai, rezidensei és szakdolgozói, hogyan kell ellátni a koronavírus-fertőzött betegeket - közölte az egyetem sajtóirodája szombaton.
A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében a kormány újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásáról döntött. Az intézkedés elsődleges célja a versenyképesség növelése és a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet megteremtése a felsőoktatás nemzetközisítése érdekében - nyilatkozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán.
- A kormány a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án. A rendelet értelmében mától online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A Nemzeti alaptanterv (Nat) szeptemberi bevezetése helyett a hazai oktatás átfogó modernizációját, digitalizációját sürgette csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Brenner Koloman arról beszélt, hogy a Natot jelen formájában nem szabad bevezetni, mert nem oldja meg a magyar oktatás legfontosabb és legsúlyosabb problémáit, sőt a digitális távoktatás megfelelő előkészítés nélküli bevezetése miatt mind a tanárok, mind a diákok, mind a szülők többletterhekkel kénytelenek szembesülni.
Először Orbán Viktor miniszterelnök "fenyegette meg a tanárokat azzal, hogy fizetés nélküli szabadságra küldi őket, most pedig a Nattal akarják a pedagógusokat feleslegesen terhelni" - jelentette ki.
Informatikai szakemberek, pedagógusok, cégvezetők által létrehozott közösség nyújt segítséget a digitális oktatásban iskoláknak, pedagógusoknak és tanulóknak - köztük a fogyatékkal élő, illetve speciális nevelési igényű diákoknak is - egyeztetve az Emmi köznevelésért felelős államtitkárságával, hogy segíthessék a veszélyhelyzetben felmerülő oktatási problémák orvoslását - közölte az AMANÓBA közösség.