Vélemény

Eredmények megjelenítése 2961-től 2980-ig 2987 találatból.

Az MSZP Debrecen városi szervezetének sajtónyilatkozata

Vélemény - 2006-10-24

Mi szocialisták Debrecenben a város demokratikus társadalmi és politikai szereplőivel együtt közös ünneplésre készültünk október 23-án. A nemzeti ünnep azt jelenti számunkra, hogy együtt idézzük fel a forradalom eseményeit és céljait, együtt keressük és fogalmazzuk meg mának szóló üzenetét: a közöset, az összekötőt, és kerüljük az elválasztót, a megosztót.

Debreczeni József: A király esztelen

Vélemény - 2006-10-22

Orbán Viktor cikke (Az igazság szabaddá tesz, Magyar Nemzet, 2006. 10. 14.) minden korábbinál világosabban mutatja, hogy a magyar jobboldal vezére kilépett a keretek közül.

Sólyom László objektív képet szeretne 1956-ról

Vélemény - 2006-10-21

A köztársasági elnök azt várja a történészektől, hogy objektív és elfogulatlan képet alkossanak az 1956-os forradalom történetéről. Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémián, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos ülésen beszélt pénteken.

Igazságosabb a gyógyszergazdaságossági törvény

Vélemény - 2006-10-18

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodájának közleménye

 A gyógyszergyártók, a terjesztők, a gyógyszert rendelő orvosok, a betegek és az állam közös felelősségének új és a mainál igazságosabb rendszerét teremti meg a Gyógyszergazdaságossági törvény

Hazugságok köztársasága

Vélemény - 2006-10-15

Gyurcsány Ferenc hazudott. Fogadjuk el ezt kiindulópontnak, legyen ez a kályha, ahonnan elindulunk. De aztán ne sértődjön meg senki! Mert ha innen indulunk, akkor először is odajutunk, hogy (akarja vagy sem) hazudik mindenki, aki azt mondja: a politika az igazmondás mestersége.

Értelmiségiek nyilatkozata

Vélemény - 2006-10-14

Az elmúlt napokban éles bírálatok érték Sólyom László köztársasági elnököt azért, mert állást foglalt, véleményt formált a közerkölcsöt, ezen keresztül az államszervezet demokratikus működését fenyegető veszélyekkel kapcsolatban. Magyarországon az elnöki intézmény jellegéből következik, hogy az azt betöltő személy morális tekintély. Elvárjuk, hogy az első közjogi méltóság foglaljon állást válságos helyzetekben, a demokrácia védelmében.

Szekeres: az MSZP-nek hosszú távon az SZDSZ-szel kell kormányoznia

Vélemény - 2006-10-13

Szekeres Imre elnökhelyettes szerint, ha a szocialista párt 2010-ben meg szeretné nyerni az országggyűlési választásokat, illetve kormányozni kíván, vélhetően akkor is az SZDSZ-szel kell koalíciót kötnie. A szocialista politikus erről a Kossuth Rádió Háttér című műsorában beszélt csütörtök este.

Kubis: Gyurcsány elszalasztotta az alkalmat a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésére

Vélemény - 2006-10-12

Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök elszalasztott egy alkalmat a szlovák-magyar kapcsolatok fejlesztésére azzal, hogy a visegrádi országok visegrádi csúcstalálkozóján nem volt hajlandó a kétoldalú találkozóra szlovák kollégájával, Robert Ficóval - jelentette ki Ján Kubis szlovák külügyminiszter.

A legfőbb ügyész szerint fontos az ügyészség hitelessége

Vélemény - 2006-10-11

A hétfőn megválasztott legfőbb ügyész hitvallása a politika-független magatartás, Kovács Tamás szerint naponta kell az ügyészségnek bizonyítania a hitelességét. Az új legfőbb ügyész erről kedden este beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Orbán Viktor kettős beszéde

Vélemény - 2006-10-09

Szűk körben ma már Orbán Viktor is beismeri, hogy egyetlen reális program van Magyarország számára: az, amit a kormány képvisel. Igaz, nyilvánosan nem hangoztatja ezt, a színfalak mögött azonban, baráti vállalkozók előtt, ha burkoltan is, de már azt vallja, hogy megszorítások, egyensúlyteremtés és reformok nélkül nem tudja elképzelni Magyarország megújítását.

Kuncze: a bizonyítás sora most a kormányon és a kormányfőn

Vélemény - 2006-10-08

A pénteki bizalmi szavazás azt jelenti, a kormány megkapta a felhatalmazást, hogy következetesen végigvigye programját - közölte az SZDSZ elnöke szombati sajtótájékoztatóján, a párt országos tanácsának (ot) ülését követően.

MDF: A magyar ellenzéknek nem Chartára, hanem alternatív programra van szüksége

Vélemény - 2006-10-07

    Úgy tűnik, Orbán Viktor a kijózanodás útjára lépett. Mai beszédével megtette az első lépést, hiszen nyugalomra szólította fel a híveit, és nem tért az alkotmányellenes útra. Annyira azonban még nem józanodott ki Orbán Viktor, hogy legyen bátorsága megtenni a második lépést is: vonuljon vissza az utcáról, küldje haza híveit az utcáról, ő maga pedig térjen vissza a Parlamentbe.

Orbán Viktor szerint a pénteki nagygyűlésen kiállnak a demokrácia mellett

Vélemény - 2006-10-06
A Fidesz pénteki nagygyűlésén ki fog állni a demokrácia mellett; cél, hogy Magyarországon újra biztonságban lehessen élni - közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió Háttér című műsorában csütörtökön, felvételről sugárzott interjúban.

Nők összefogása a békéért

Vélemény - 2006-10-05

 Mi, sikeresnek mondott magyar nők, nem utolsó sorban pedig magyar feleségek és anyák igyekszünk úgy élni a mindennapjainkat, hogy munkánkban és a magánéletünkben egyaránt otthonosabb, emberségesebb és élhetőbb országgá tegyük Magyarországot.

Tarlós szerint Demszky az MDF-nek köszönheti győzelmét

Vélemény - 2006-10-02

Tarlós István szerint Demszky Gábor az MDF-nek köszönheti azt, hogy megnyerte a főpolgármester választást. Erről a Fidesz és a KDNP által támogatott főpolgármester-jelölt azt követően beszélt hétfőn hajnalban, hogy a közel 100 százalékos feldolgozottságú eredmények az eddigi főpolgármester győzelmét mutatják

Fazakas cáfolja a konvergenciaprogram kapcsán elhangzott fideszes vádakat

Vélemény - 2006-09-28

Cáfolta a magyar konvergenciaprogram elfogadása kapcsán egyes fideszes politikusok által hangoztatott vádakat szerdán Fazakas Szabolcs, az Európai Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottságának szocialista elnöke.

Választási vita az MTV-ben: vélemények a múlt heti eseményekről

Vélemény - 2006-09-27

Az elmúlt hét eseményeinek kommentálása volt az első témája a főpolgármester-jelöltet is állító pártok fővárosi listavezetőinek vitájában, a Magyar Televízió (MTV) Kedd 21 című műsorában.

Vélemények pro és kontra

Vélemény - 2006-09-26

Alkotmánybírósági döntés a felsőoktatási törvény módosításáról - a Fidesz véleménye

 

 A kormány immár féltucatszor bukott el az alkotmányosság próbáján oktatási kérdésben. Nem értjük, mi indítja arra a kormánypárti politikusokat, hogy a sorozatos lebukások, hazugságok után újra és újra alkotmányellenes megoldásokkal kísérletezzenek a felsőoktatás területén.

Bence: Gyurcsány nem bírja tartani a száját

Vélemény - 2006-09-24

Gyurcsány leleplezte , hogy ténylegesen mást tettek, mint amit a legtöbb ember várt. Erre nem válasz az, hogy „úgyis mindenki tudta.” Ha mindenki tudta volna, nem választották volna meg - mutatott rá a filozófus. A beszéd, és annak tartalma miatt kell mennie

Kuncze Gábor szerint Orbán Viktor hazudik

Vélemény - 2006-09-20

Kuncze Gábor szerint Orbán Viktor hazudik, amikor azt állítja, hogy az önkormányzati választás az népszavazás, hogy nem volt szükség stabilizációs intézkedésekre, és hogy a Fidesznek semmi köze nincs a megmozdulásokhoz.