Lekapcsolták szerdára virradóra a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Progressz M-60 orosz teherűrhajót, amely néhány napig kutatólaboratóriumként kering földkörüli pályán - közölte a Moszkva melletti repülésirányító központ.
Október 11-én hirdet ítéletet az Európai Közösségek Bírósága azokban a perekben, amelyeket Magyarországon működő cégek indítottak az iparűzési adó jogszerűségét megkérdőjelezve - tájékoztatta az MTI-t az ügyben Luxembourgban elsőként állásfoglalást kérő Zala Megyei Bíróság.
Alkotmánysértő, hogy a diákhitel visszafizetését elmulasztókkal szemben az adóhatóság járhat el - állítja egy alkotmányjogász. Bonavent Pál szerint egyetlen bank sem hajthatja be közadó módjára a tartozásokat. Márpedig szerinte az állami tulajdonban lévő Diákhitel Központ Zrt. is pénzintézet, így a szabály rá is vonatkozik - adta hírül az RTL Klub.
4 kategóriában – újszülött kortól 12 éves korig –, 27 autós gyerekülés tesztjét közli a Kosár - a fogyasztók magazinja legújabb számában. Örvendetes, hogy akadt kiváló (1), emellett sok a jó (15), ugyanakkor volt elégséges (3) és elégtelen (1) minősítésű gyerekülés is, amely nem jelent biztonságot a kicsik számára.
Ahhoz, hogy egy gyerekülés a legjobb osztályzatot kapja, nemcsak optimális védelmet kell nyújtania baleset esetén, de könnyen kezelhetőnek és kényelmesnek is kell lennie.
A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztálya eljárást folytat közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2007. augusztus 28-án 9 óra 29 perckor a 105-ös telefonszámra bejelentést tett, miszerint a debreceni vasútállomáson 10 órakor robbanás lesz.
A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya eljárást folytat ismeretlen elkövetőkkel szemben lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.
2007. július 14-én 10 óra 30 perc körüli időben az Arany János utca 2. szám alatti üzletbe ismeretlen személyek mentek be és hosszasan nézelődtek, a bolti eladótól áruk után érdeklődtek, végül nem vettek semmit és eltávoztak a boltból.
Akinek ingatlan vásárlása, ajándékozása, illetve öröklése kapcsán illetékügye keletkezik, alanya lehet egy ún. helyszíni szemlének. Mit érdemes erről tudnunk?
Úgy döntöttem, hogy megdöntöm a kormányt. Ideje, hogy valaki végre megdöntse! Ott van az a sok miniszter, meg államtitkár, a főnökükről nem is beszélve. Emberek ezek? Az biztos, hogy nem olyanok, mint amilyen én vagyok. Egészen másmilyenek.
Igaz, már én sem vagyok olyan, amilyen.
Nehogy bárki azt gondolja, hogy egy kormányt könnyen meg lehet dönteni!
A Hankook minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat - mondta Han Duk Szu Dél-Korea miniszterelnöke kedden Budapesten miután tárgyalt a magyar kormányfővel. A pontos intézkedésekről a vállalatnak kell döntenie, de a Hakook minden szempontból be fogja tartani a magyarországi jogszabályokat, éppen úgy, ahogyan egy Magyarországon bejegyzett vállalathoz illik - hangsúlyozta a távol-keleti ország miniszterelnöke a nemzetközi sajtóértekezleten.
Az EU Fiatal Tudósok Versenyének 19. nemzetközi döntőjét 2007. szeptember 14. és 19. között rendezték meg Valenciában. A 30 ezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott 124 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2006/2007. évben megrendezett 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázója képviselte.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkársága - a nyári szünetet követően -, ismét köszöntötte sportéletünk azon legendás egyéniségeit, akik az elmúlt hónapokban töltötték be kerekévfordulós születésnapjukat.
Kárpátaljai magyar vezetőkkel kezdett találkozót kedden délelőtt Ungváron Göncz Kinga magyar külügyminiszter, aki egynapos villámlátogatása során ukrán kollégájával aláírja a két ország kishatárforgalmi megállapodását.
A Fidesz szakmai-rendészeti kérdésnek tartja az Országház és a képviselők védelmét - így reagált az ellenzéki párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arra, hogy előző este több, a Parlamentből távozó képviselőt inzultáltak a Kossuth téri tüntetők. Az ügyet egyszerű szakmai-rendészeti kérdésnek tekintjük, a rendőrségnek vannak feladatai, ezek közé tartozik az Országház, valamint az onnan távozók testi épségének védelme is - mondta Szijjártó Péter újságíró kérdésre.
Sólyom László köztársasági elnök aláírta az állami vagyonról szóló törvényt - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője. A főosztályvezető múlt héten elmondta: a köztársasági elnök minden törvényt és azok alkotmányosságát megvizsgálja a kihirdetés előtt, az állami vagyonról szóló törvényben Sólyom László nem talált alkotmányossági kifogást.
Levélben kérte az Egészségügyi Minisztériumot a jogtalan közterület-használat azonnali megszüntetésére és a parkoló felszabadítására Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. A közlemény szerint amennyiben a parkolót nem adják át, akkor október 1-jét követően ezt hatósági eszközökkel hajtatják végre.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának a kórházátalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét. Tavasszal még Molnár Lajos egészségügyi miniszter hozott több száz határozatot arról, hogy miként változik a kórházak és más egészségügyi intézmények finanszírozása.
A építőipari termelés 2007 első hét hónapjában 5,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. Az építőipari termelés júliusban kiigazítatlan adatok alapján 13,7 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 14,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság javaslatára a Köztársasági Őrezred az Országház melletti biztonsági zóna kibővítéséről döntött - jelentette be kedden reggel a rendőrség. A rendőrség honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a lépésre azért volt szükség, mert "az országgyűlésből történő ki- és behajtás a jelenlegi biztonsági zónával nem megfelelően biztosítható".
Egyre többen érdeklődnek az új típusú Start kártyák iránt, július 1-jétől, a kiválthatóság kezdetétől szeptember közepéig 2.350 érdekelt váltotta ki ezeket a kártyákat, amelyek lehetőséget adnak a járulékmentes vagy kedvezményes járulékkal történő foglalkoztatásra - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Gáborjáni Szabó Kálmán Debrecenben született 1897-ben, a Református Kollégium diákjaként kezdte tanulmányait. A Képzőművészeti Főiskoláról, később bécsi, svájci, franciaországi, németországi, olaszországi tanulmányútjairól képzett, világlátott emberként tért haza.