Ünnepélyes keretek között átadták a 210 millió forintos műfüves focipályát az Oláh Gábor utcán. A FIFA*minősítésű, kerítéssel, villanyvilágítással, vízelvezető rendszerrel és- a pálya nyári hűtése érdekében - automata öntözőrendszerrel ellátott pálya egy 105 x 68 méteres- mérkőzések lejátszására alkalmas- és egy 40 x 20 méteres bemelegítő pálya együttesből áll.
A Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet az idén ötödik alkalommal rendezi meg a nemzetközi fazekasfesztivált, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének Hajdú-Bihar megyei Szervezetével közösen. A fesztiválon részt vesz három fazekas Lengyelországból, két fazekas Erdélyből, Korondról és két fazekas Szabadkáról, Szerbiából. Egy szervező Lengyelországból, két szakember Finnországból tapasztalatcsere céljából, egy fazekas Svájcból pedig „megfigyelőként” tapasztalatszerzés céljából lesz jelen a rendezvényen.
Az ENSZ által 1963-ban létrehozott Világélelmezési Program (World Food Programme - WFP), melynek feladata az éhezés elleni küzdelem, 2005-ben indította útjára a "Walk the World" rendezvénysorozatot a világ közvéleményének mozgósítására. Felhívták a figyelmet az éhezés világméretű problémájára, annak következményeire azzal a nem titkolt céllal, hogy a WFP számára adományokat gyűjtsenek.
Az állami vállalatok tőzsdei privatizációja volt a fő témája Dávid Ibolya MDF-elnök, és Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök keddi budapesti megbeszélésének. Dávid Ibolya a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum által kidolgozott 13 pontos javaslatcsomag egyik kardinális kérdése, hogy a magyar középosztálynak lehetőséget adva kell folytatni a privatizációt.
A II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek mai szervezeteinek politikája, valamint a csehországi roma lakosságnak a kormány általi állítólagos kedvezményes kezelése ellen tüntetett kedden Prágában néhány tucat szélsőjobboldali cseh fiatal.
A Fidesz szerint az egészségügy területén nem lehet korrekt piacot és versenyt kiépíteni, ezért továbbra is elfogadhatatlannak tartják a több-biztosítós modell bevezetését - hangsúlyozta Navracsics Tibor frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elutasítja a közoktatási törvény tervezett módosítását, mert az egyértelműen a közoktatás központi kiadásainak további csökkentését készíti elő - közölte Kerpen Gábor elnök.
Magyarország nem szán elég pénzt kutatásra és fejlesztésre - hangsúlyozta Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára a tudós testület 177. közgyűlésén tartott beszámolójában, kedden Budapesten.
Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Ítélőtábla kedden Kulcsár Attilát Bácskai János a maffiaellenes központ korábbi vezetőjének hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult büntetőügyének másodfokú tárgyalásán, ugyanakkor a tanú a kérdések többségére nem válaszolt.
A habzó Rába ügyében Ausztria még két napig szolgáltathat információkat Magyarország részére, ezt követően a helyzetet kiértékelve meg kell hozni a szükséges intézkedéseket - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, miután hivatalosan átvette irodáját Persányi Miklós leköszönő tárcavezetőtől.
A Richter Gedeon Nyrt. a megszorító intézkedések, a gyógyszergazdasági törvény valamint a támogatási rendszer változása miatt az idén mintegy 10 milliárd forint nyereségkieséssel számol - közölte Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kedden Budapesten az első negyedévi gyorsjelentést ismertető sajtótájékoztatón.
Nem került szóba a hét végi lovasberényi kormányülésen az Egészségügyi Minisztérium vezetésének átadása a szocialistáknak - válaszolta újságírói kérdésre az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetője a Nap-keltében. Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető ugyanakkor elmondta, a találkozón egyetértettek abban, hogy "több változás kell" az egészségügyben, mert az eddigi változtatások önmagában nem elegendőek.
Az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága a Debrecenben megrendezett Mihály-napi vásár területén nyugtaadási kötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzés sorozatot bonyolított le a hétvégén. Az ellenőrzések célja annak vizsgálata volt, hogy a vásári forgalom bevételének regisztrációja megfelel-e a jogszabályoknak. Az ellenőrzésekben 12 fő adóellenőr vett részt.
Az ellenőrzések során 13 egységet vizsgáltunk.
- 4 egység vendéglátó
- 9 egység vegyes iparcikk értékesítő
A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás megalapozott gyanúja miatt. 2007. február 15-én, a kora délutáni órákban, egy 57 éves debreceni férfi pénzt vett fel az egyik Kálvin téri bankfiókban, amelyet röviddel azután eltulajdonítottak tőle. A történtekkel összefüggésben a helyszínen végzett tanúkutatás során egy személy kilétét nem sikerült megállapítani.
Dr. Oláh Lajos képviselő (MSZP) három kérdésben vár azonnali és határozott lépéseket az új környezetvédelmi minisztertől:
1. Az illegális német szemétszállítmányok mielőbbi visszaszállítása, a szennyezők megbüntetése;
2. a hulladékszállító teherautók megkülönböztető jelzéssel történő ellátása;
3. a Rába folyó szennyezésének megszüntetése érdekében az eddigieknél keményebb fellépés az osztrák hatóságok felé.
"Megfellebbezhetetlen, briliáns, kétségbevonhatatlan teljesítmény": a francia napilapok szerint "egyértelmű" az elnökválasztás második fordulójában Nicolas Sarkozy győzelme, akit minden francia "összefogására" szólítanak fel, és aki előtt még ott áll a júniusi parlamenti választások próbatétele.