A GfK piackutató regionális vizsgálata szerint a 75 százalékot kitevő közép-kelet-európai átlaghoz képest Magyarországon a lakosság 79 százaléka rendelkezik mobiltelefon készülékkel, és ezzel megelőzi Horvátországot.
Ma újra kiderült, hogy a Fidesz nemcsak írja, de olvassa is a Magyar Nemzetet. Sajnos azonban azt is megtudhattuk, hogy nem elég figyelmesen. Valójában ugyanis a Gyurcsány-kormány kevesebbet és átláthatóbban költ tájékoztatásra, mint annak idején az Orbán-kormány propagandára.
Európai uniós és állami pályázati forrásokat venne igénybe Debrecen önkormányzata annak érdekében, hogy teljesen felújíthassa a Csapókerti Közösségi Házat. Mint azt Halász János, kulturális ügyekért felelős alpolgármester sajtótájékoztatón elmondta, Debrecen 12,5 millió forintos önrészt tud fordítani a közösségi ház rekonstrukciós munkálataira, a tervbe vett teljes felújítás azonban ennél jóval nagyobb ráfordítást igényelne.
Ha a ma aláírt szándéknyilatkozatban foglaltak megvalósulnak: még az idén száz új munkahelyet eredményező informatikai és kommunikáció-technológiai részleg lesz Debrecenben. Legalábbis ennek kialakításáról írtak alá szándéknyilatkozatot szerdán Debrecenben a város, valamint a T-Systems és a német cég 100 százalékos tulajdonában lévő IT Services Hungary Ltd. vezetői.
Szaporodnak az illegális szemétlerakó-helyek városunk peremkerületein. Vannak, akik a lakásépítésből és átalakításból származó törmeléket mások pedig a saját nem használt kacatjaikat és a háztartásban keletkező hulladékaikat hordják ki a város félreeső területeire.
Így van ez Józsán is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére a kormány beterjeszti a jegybanktörvény módosítását, amely racionalizálja a jegybank működését, csökkenti a monetáris tanács tagjainak és az MNB alelnökeinek számát. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának létszáma öt-hét főre csökken, amely azonban a jelenlegi tagok mandátumát nem érinti.
A korábbi éveknél kevesebb panasszal éltek az emberek az ombudsmani hivatalnál - közölte Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, a tavalyi évre vonatkozó beszámolójában, szerdán a parlamentben.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke lesz a fő szónoka a párt budapesti szervezete által ma estére szervezett Békelánc elnevezésű fáklyás felvonulásának. A szocialisták több ezer embert várnak a rendezvényre, amelyet a pesti alsó rakparton, a Lánchíd és Margit híd között tartanak, a fasizmus áldozataira emlékezve.
Veres János szerint nem változik a lakástámogatás rendszere, lesz ingatlanadó és nem törlik el a forint árfolyamsávját.
Ádám Veronika (rendes tag)
idegtudományok, neurokémia
Orvosi Tudományok Osztálya
Arató Péter (rendes tag)
digitális technika, logikai szintézis
Műszaki Tudományok Osztálya
Júliusban tárgyalják az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei azt a beszámolót, amelyet a kormány a konvergenciaprogram végrehajtásának első hat hónapjáról készített - jelentették be a pénzügyi tanács brüsszeli ülésén. Veres János pénzügyminiszter elmondta: előzőleg, júniusban az Európai Bizottság értékeli a jelentést.
A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) üdvözli a rendőrségi törvény parlamenthez benyújtott azon tervezett módosítását, amelynek elfogadása esetén létrejönne a Független Rendészeti Panasztestület (Testület). Amennyiben megalakul, a Testület jelentős szerepet tölthet be a rendőrség civil kontrolljának megerősítésében, a jogvédők ugyanakkor figyelmeztetnek: elengedhetetlenül fontos, hogy olyan személyekből alakuljon meg a Testület, akiknek szakértelme és a rendvédelmi szervektől való függetlensége garantálja az új panaszmechanizmus hatékony működését.
Több ezer ügyfél szerződéseit hagyta hátra az Il Ferro volt budapesti telephelyének udvarán; a szerződéseken az ügyfelek személyes adatai, bankszámlaszámok, személyi igazolványszámok is vannak - hangzott el a Magyar Televízió Híradójában, kedden este. Az iratokra a Híradó stábja talált rá, egy interjút követően.
Oroszország abban bízik, hogy sikerül megállapodni Türkmenisztánnal egy új gázvezeték megépítéséről Európa felé, amely Oroszország területén halad majd át. A kérdés a legfontosabb téma lesz, amikor a héten Vlagyimir Putyin orosz államfő Türkmenisztánban tárgyal.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Debrecenben kedden este; egy 30 év körüli férfi meghalt, hárman pedig megsérültek - közölte az MTI-vel Ványi Lajos Zoltán rendőr alezredes. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjének tájékoztatása szerint egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból villanyoszlopnak ütközött a Faraktár utcában.