A közszolgálati médiában zajló leépítésekről közölt cikket a Der Standard című liberális osztrák napilap szombati számában. Az értékelő elemekkel vegyes tudósítás bevezetőjében a szerző "példátlan tisztogatóakciónak" nevezte a leépítéseket.
A "már gúzsba kötött magyar állami médiában megkezdődött a régen bejelentett nagymértékű leépítés, vélhetően az utolsó kritikus újságírók is elveszthetik az állásukat" - fogalmazott Kathrin Lauer tudósító.A francia kulturális tájkép egyik rejtélyének számít, hogy míg a 37 országos múzeumra különböző címeken elköltött közpénzek nagysága a számvevőszék megállapítása szerint egy évtized alatt legalább 70 százalékkal nőtt, virágoznak és sokasodnak a magánkézben lévő múzeumok, amelyek egy garast sem kapnak az államtól.
Amerikai kutatók új, gyógyszermentes megoldást dolgoztak ki a sokakat kínzó álmatlanság kezelésére: az agy hűtését, amelyről a SLEEP 2011 nemzetközi kongresszuson számoltak be.
Az alvászavarban szenvedők néha altatószerek egész sorát próbálják ki, mire megtalálják azt a készítményt, amelynek bevétele után jól tudnak aludni.
A magyar EU-elnöki félévről és a belpolitikai fejleményekről közöl értékelést a The Economist pénteken megjelent legfrissebb kiadása.
A liberális irányzatú vezető brit gazdasági-politikai folyóirat szerint a minap 98 esztendősen elhunyt Habsburg Ottó - aki Közép-Európa EU-csatlakozási törekvéseinek támogatója volt - örülne, hogy Horvátország immár készen áll az uniós tagságra.
Franciaországban csökkent az őrizetbe vételek száma, amióta kötelező az ügyvéd jelenléte - közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának felszólítására a parlament áprilisban fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az őrizetbe vétel első órájától kötelező az ügyvéd jelenléte, valamint az őrizetbe vett személynek joga van hallgatni.
A Szilvásy György és más volt titkosszolgálati vezetők elleni igazságügyi eljárásról közölt cikket szerdán a Der Standard című osztrák napilap.
A liberális irányultságú lap budapesti tudósításában "kétesként" és "átlátszatlanként" jellemezte a Gyurcsány-kormány alatt hivatalban lévő titkosszolgálati illetékesekkel szembeni eljárást.
Az osztrák történelemhez való sokszoros kötődését és az európai egyesülésért kifejtett tevékenységét emelték ki osztrák állami vezetők a hétfőre virradóra elhunyt Habsburg Ottóra emlékezve. Életútjában az osztrák és az európai történelem nagy fordulópontjai tükröződtek - állt Werner Faymann kancellár részvétnyilvánító közleményében. A kormányfő történelmi személyiségként méltatta az elhunytat.
Megtiltották az utcai prostitúciót a lakóövezetekben és szigorúbb engedélyeztetési eljárásnak vetik alá a bordélyokat a jövőben Bécsben egy csütörtöki törvénymódosítás alapján.Az önálló tartományt képező osztrák főváros közgyűlése a szociáldemokrata-zöld kormánykoalíció szavazataival fogadta el az új szabályozást, az ellenzéki pártok ellene szavaztak.
Basescu egy héttel ezelőtt egy román televíziós műsorban jelentette ki, hogy Ion Antonescu tábornok, Románia akkori teljhatalmú ura, helyében 1941-ben ő is kiadta volna a parancsot, hogy a román hadsereg – a Harmadik Birodalom szövetségeseként, a Szovjetunió elleni, június 22-én indult offenzívában – lépje át a Prut folyót, mivel - mint fogalmazott - Romániának volt egy szövetségese, s visszaszerzendő területei is voltak.
Oktatási modulokra osztják fel az iskolaéveket a kormány elképzelése szerint az osztrák középfokú oktatásban, hogy csökkenjen az évismétlések száma. A szociáldemokrata-néppárti (SPÖ-ÖVP) kormánykoalíció keddi ülésén született döntés értelmében a tantárgyakat iskolaévenként legkevesebb négy modulra osztják fel a gimnáziumok felső tagozatában és a szakmai képzést adó középiskolákban.
A szlovák parlament változások nélkül újra jóváhagyta a május végén elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvényt, amelyet azonban Ivan Gasparovic államfő megvétózott és egészében elutasításra javasolt.A köztársasági elnök legfőbb kifogása a jogszabály ellen, hogy az több esetben a kisebbségi nyelveket egyenjogúsítja a szlovák államnyelvvel, illetve hogy állítólag korlátozza az államalkotó szlovák nemzet jogait.
A 13,3 milliárd eurós értékesítési bevétellel rendelkező esseni Evonik cég menedzsmentje egyszerű módszert választott az adatlopások megakadályozására. A vezetőség tagjai az összejövetelek előtt egy fémből készült kekszesdobozba teszik a mobiljaikat, amelyet azután lezárnak. Ez a házi készítésű Faraday kalitka megakadályozza az elektromágneses sugárzást és a dobozba rejtett mobilok ezen felül e-maileket vagy hívásokat sem fogadhatnak.
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök európai útja során nagyvonalú segélyajánlatokat tett az EU-országoknak és ennek kapcsán nagy a lelkesedés. De jobb lesz vigyázni: a kínaiak ígéreteit többnyire nem követik tettek - írja a Financial Times Deutschland (FTD).
Az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet már hétfőn engedélyezheti öt európai állam számára a hasmenésjárvány miatt június 2-án leállított oroszországi zöldségexport felújítását - mondta Gennagyij Onyiscsenko, a felügyelet vezetője, orosz tiszti főorvos az Interfax hírügynökségnek hétfőn.
Peking és Hanoi ígéretet tett arra, hogy "békésen, tárgyalásokon és baráti konzultációkon" megoldja területi vitáját - tudatta sajtóközleményében a kínai külügyminisztérium vasárnap a két ország vezető diplomatájának megbeszéléseit követően. A vita miatt újabb tüntetés volt vasárnap Kína hanoi nagykövetségénél.
Soros György szerint Európának "B" tervre van szüksége, és elképzelhető, hogy valamelyik uniós ország kiválik az euróövezetből.
Az Európai Unió "gazdasági összeomlás" szélén van - mondta a magyar származású amerikai milliárdos üzletember a róla elnevezett alapítvány elnöke a bécsi Humán Tudományok Intézete (IWM) és a Der Standard című liberális osztrák napilap közös rendezvényén, amelynek a liberális demokrácia jövője volt a témája.
A kínai-magyar barátság folytatódásáról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett kínai miniszterelnök pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték egy kulturális gálaműsor keretében.