Összedőlt egy zsilip Tiszaugnál, a holtágakból a folyóba ömlik a víz. Az LMP szerint a természeti katasztrófa egyik oka a három éve húzódó zsilipépítés. Az összesen 288 millió forintos beruházást senki nem tudta úgy befejezni, hogy elkerülhető legyen a katasztrófa, pedig a zsilipen konzorciumban is dolgozott a Fideszhez és az MSZP-hez köthető két cég.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem tartja elfogadhatónak a rektorválasztás eljárásának jelenlegi törvényi szabályozását, azt, hogy a rektorjelölt személyéről nem a szenátus dönt. A Magyar Rektori Konferencia egyhangúlag kéri a szabad rektorválasztást, ezzel egyidejűleg támogatja a Fenntartói Testület létrehozását.
Magyarországon évente 500.000 végrehajtási ügy indul, és ez a szám évről évre növekszik. Az adósok 1% veszíti el otthonát vagy fontosabb ingóságait. A végrehajtási ügyeknek azonban nem kell árverezéssel és kilakoltatással végződniük, hiszen megoldást találni a fennálló problémára sosem késő.
Az online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre való átállásra továbbra is az év végi határidőt tartja reálisnak az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), szemben a rendeletben előírt május 1-jével - közölte a szövetség kedden.
Az IVSZ szerint a módosításra a pénztárgépek teljes körű tesztelése miatt lenne szükség. A szövetség emellett a támogatási rendszer "finomhangolását" is szükségesnek tartja.
Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével.
Idegesíti valami az állam működésében, de nem válaszol a minisztérium? Kíváncsi, hogyan magyarázza a kormány a saját teljesítményét? Az LMP kinyitja a képviselői írásbeli kérdés lehetőségét az állampolgárok számára azért, hogy minél többen tudjanak rákérdezni a minisztériumok és más kormányzati szervek működésére.
Hiller István szerint lényegtelenek a különbségek a demokratikus ellenzéki szervezetek között a közös célhoz, a kormányváltáshoz és a tét nagyságához képest.
Az MSZP szociáldemokrata platformjának vezetője, volt oktatási miniszter erről kedden a főváros XIII. kerületében, a Köztársaság kövénél beszélt, amelyet két évvel ezelőtt, az új alaptörvény elfogadásakor állítottak a szocialisták.
Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden.
Szerdán az Európai Parlament vitát rendez az alaptörvény negyedik módosításáról. Sajtóinformációk szerint a miniszterelnök ebből az alkalomból Strasbourgba utazik ugyan, de nem szólal föl a plenáris ülésen, csak az Európai Néppárt frakcióülésén fejti ki álláspontját.
Örömmel tölt el, hogy Németh Péter és Bolgár György példáját követve több, önmagát arra érdemtelennek tartó újságíró adta vissza Táncsics-díját - fejtette ki Balog Zoltán az MSZP írásbeli kérdésére válaszolva. Az emberierőforrás-miniszter nyilatkozatát a MÚOSZ elnöksége közleményben utasítja vissza.
büntetésről Nincs elég szakember, nem megfelelő a jogszabályi környezet, ezért – ahogy azt a közelmúlt idők erőszakos bűncselekményeiről szóló hírek is mutatják - nem lehet kellően hatékony a pártfogói szolgálat munkája, következésképp az elítéltek visszasegítése a társadalomba. Ebbe a körbe tartozik a közérdekű munka büntetés végrehajtása is. Szabó Máté ombudsman a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fellépését kérte.
Magyarország köztársasági elnökének üzenete a hazai roma közösségek tagjainak a romák világnapja alkalmából
Tisztelt Honfitársaim!
Aki előítéleteket táplál a lelkében, az falakat emel önmaga köré. Aki pedig a megértés szándékával fordul másokhoz, az ajtókat nyit az őt körülvevő világra.
A nemzetbiztonsági érdek legitim célja lehet a magánszféra korlátozásának, ezért a nemzetbiztonsági ellenőrzés önmagában nem ellentétes a magánszféra tiszteletben tartásához való joggal. Ugyanakkor viszont a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény hiányosságai veszélyeztethetik a jogbiztonságot, a törvény előtti egyenlőséget és a tisztességes eljáráshoz való jogot – állapította meg az ombudsman.
Előfordul, hogy ha az intézménynek nem telik a gyermek teljes körű kedvezményes étkeztetésére, akkor akár a legrászorultabb szülőket is felkérik, mondjanak le róla – állapította meg Szabó Máté ombudsman. Az alapvető jogok biztosa a szabályozás pontosítása érdekében a szaktárcákhoz fordult, a probléma helyi kezelését pedig az intézményektől kérte.
A Párbeszéd Magyarországért már két hete felhívta a figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelem nem működött az állampolgárok által elvárható szinten. Ezen kívül a napokban az is kiderült, hogy az állomány ezt már a mentés közben észlelte. A belügyminiszter és a kormányfő közben, azóta is azt állítja: mindent megtettek.
A Méltányosság Politikaelemző Központ újszerű összefogást vár a politika főszereplőitől egy romaügyi alapítvány létrehozásával.
Magyarországon sokan követelnek megegyezést és együttműködést a politikai erők között. Mi látjuk a megegyezés szükségességét egy területen: javasoljuk egy olyan alapítvány felállítását, amelyik az Országgyűlésnek alárendelten működik, és részt vesz a mindenkori kormányok romaügyet érintő cselekvési terveinek kidolgozásában.
Az Orbán-kormányt elhagyta az arányérzéke: míg a napokban 91 település összesen 1031 hektár földhöz jutott, addig Mészáros Lőrinc cége és családtagjai csak tavaly 1326 hektárhoz. A kormány a szociális földprogram keretében állami termőföldet ad használatba önkormányzatoknak, ám nem a rászorulóknak juttatja az állami földet, hanem az oligarchákat gazdagítja vele.
Tisztelt Szaniszló Ferenc!
2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján. Döntésemmel elsősorban azt a munkát szándékoztam elismerni, melyet külpolitikai újságíróként végzett, amikor az egykori szovjet térségből és a balkáni háborúról tudósított.
A kormány legutóbbi ülésén döntött a nyugdíjas egészségügyi dolgozók kompenzációjáról. A döntés értelmében a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozókat a munkáltatójuk illetmény-kiegészítésben részesítheti annak érdekében, hogy az alkalmazottat ne érje anyagi veszteség annak ellenére, hogy a nyugdíjtörvény egy korábbi módosítása alapján 2013. július 1-től megszűnik a nyugdíj és a bér együttes folyósítása.