Fogyasztóvédelem

Eredmények megjelenítése 701-től 720-ig 957 találatból.

Átlagon felüli a magyar Európai Fogyasztói Központ teljesítménye

Fogyasztóvédelem - 2010-06-23
Az Európai Bizottság Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága a legmagasabb minősítéssel értékelte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország 2009-es működését. Több mint 1500 panaszosnak nyújtott szakmai segítséget határon átnyúló fogyasztói jogvitájában, melyek főként az utazással –beleértve a légiutas jogokat- illetve az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos.

Élelmiszercímke  ügyben megint győzött a lobbi

Fogyasztóvédelem - 2010-06-20

Az Európai Parlament megszavazta a kötelező tápanyagjelölést a közösség területén forgalmazott élelmiszerekre, de a civil szervezetek kérése ellenére elutasította a "közlekedési lámpa" típusú jelrendszert. A jövőben a gyártóknak az előre csomagolt élelmiszerek esetében kötelező feltüntetniük a termék energia-, só, cukor-, telített zsírsav tartalmát, emellett azt is jelezniük kell, hogy az adott összetevő az ajánlott napi mennyiség mekkora hányadát teszi ki.

„Így fogyasztunk mi”- Életképek napjaink fogyasztói társadalmából

Fogyasztóvédelem - 2010-06-18
Debrecenbe érkezett  a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) által meghirdetett „Így fogyasztunk mi”- Életképek napjaink fogyasztói társadalmából című fotópályázatra beérkezett pályaművek kiállítása. A képek a Kölcsey Központban bárki számára ingyenesen megtekinthetők.

Egészségre ártalmas marokkói paprika

Fogyasztóvédelem - 2010-06-15
Az illetékes magyar hatóság felmérései alapján fele-fele arányban fordul elő az uniós élelmiszerbiztonsági előírások be nem tartása. Gondot jelent bizonyos külföldről importált étkezési célú mezőgazdasági termékek esetében, hogy azok a megengedett határértéknél nagyobb mennyiségben tartalmaznak az egészségre ártalmas vegyszermaradványokat.

Nem volt "akciós" a Gastroyal-étel - 10 milliós bírság

Fogyasztóvédelem - 2010-06-11
A Gazdasági Versenyhivatal 10 millió forintra bírságolta a Larabay Food Vendéglátóipari Kft.-t. A cég 2009. június 15. és 2009. október 26. között heti étlapjain és internetes honlapján egyes termékei mellett olyan, a kedvezmény alapjául szolgáló nem akciós, magasabb árat tüntetett fel, melyet korábban nem alkalmazott vagy rövid ideig alkalmazott.

Legyünk óvatosak! Már hitelközvetítők is ajánlják a fogyasztói csoportokat!

Fogyasztóvédelem - 2010-06-04
Gyorsan akar hitelhez jutni? Nem kell más, csak egy munkáltatói igazolás! KHR (BAR) listásoknak is! Kezes nélkül! Fix futamidő, alacsony törlesztőrészletek!- Jobban tesszük, ha elkezdünk gyanakodni, mikor meghalljuk ezeket a felettébb előnyös feltételeket!

Antibiotikum a pálinkában

Fogyasztóvédelem - 2010-06-03
Akácmézes körtelikőrben és mézes-barackos szeszesitalban is találtak antibiotikumot mézpiaci ellenőrzéseik során a hatóságok – közölte Süth Miklós országos főállatorvos. Egy Hajdú-Bihar megyei méztermelőnél pedig kiderült, hogy egy 2006-ban betiltott atka elleni szert használt.

Felemás jótállás

Fogyasztóvédelem - 2010-05-27
A közelmúltban a WizzAir légitársaság bevezette az ún. késési jótállást. Az intézkedés első látásra igen kedvezőnek tűnik, és annak egyes elemeit üdvözli is az Európai Fogyasztói Központ Magyarország. Ám jó tudni, hogy az Európai Bíróság tavaly novemberi ítélete alapján ennek az összegnek minimum kétszerese jár már három órás késés esetén is, amennyiben nem rendkívüli körülmények okozták a járat késését.

Több mint 44 millió bírság a megtévesztő cégeknek

Fogyasztóvédelem - 2010-05-27
A Gazdasági Versenyhivatal összesen közel 45 millió Ft bírságot szabott ki 4 vállalkozásra, mert azok a nyomtatott sajtóban megjelent reklámokkal fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.

Konyhasót kapunk mosópor helyett?

Fogyasztóvédelem - 2010-05-16
- A fogyasztók megtévesztésével és fölösleges környezetterheléssel járó visszásságra hívta fel a figyelmet Herczog Edit az Európai Bizottsághoz intézett kérdésben. Az EP képviselő az egyik piacvezető  magyarországi áruházlánc által forgalmazott mosóporokkal kapcsolatos panasz kapcsán fordult a  Bizottsághoz.

Mégis fizetnek - Megadta magát az utasok dühének a fapados társaság

Fogyasztóvédelem - 2010-04-24
Az ír fapados légitársaság vezére délelőtt még erőteljesen közölte, hogy csak a jegy árát fizetik ki az izlandi hamu miatt hoppon maradt utasoknak. Mostanra azonban beadta a derekát a Ryanair. A Guardian tudósítása szerint a politikusok és fogyasztóvédelmi csoportok nyomására változtatta meg véleményét a Ryanair.

Nem fogyaszt a Gastroyal étel - 10 milliós bírság

Fogyasztóvédelem - 2010-04-21
A Gastroyal Food Vendéglátóipari Kft. 2009 márciusa és júniusa között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A  vállalkozás olyan állításokat tett fogyókúrás ételeiről, amelyeket nem tudott hitelt érdemlően igazolni, így 10 millió forintos bírságot kapott.

Csaló német weboldalak károsítják a magyar fogyasztókat

Fogyasztóvédelem - 2010-04-13

A német weboldalakon egyre nagyobb számban tapasztalhatunk online előfizetésekkel kapcsolatos csalásokat. Az Európai Fogyasztói Központ Magyarország tapasztalata alapján a magyar fogyasztók egyre nagyobb számban esnek áldozatul e csalásoknak.

10 pontban a húsvétról – fogyasztóvédelmi szemmel

Fogyasztóvédelem - 2010-04-01

Ismét közeleg a húsvét, a csokinyulakkal, tojásokkal és húsvéti sonkákkal fémjelzett időszak.

A Fogyasztóvédők 10 pontban foglalták össze, mire érdemes kiemelten figyelni vásárláskor.

Közel ugyanannyi illegális utazási iroda működik, mint legális

Fogyasztóvédelem - 2010-03-29

Mintegy százmillió forintra becsülik szakértők azt az összeget, amennyivel az engedély nélkül működő utazásszervezők évente megrövidítik a legális utazási irodákat, az államot és a fogyasztókat - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

Több fényt!

Fogyasztóvédelem - 2010-03-27

Nagyon sok energiatakarékos égőnél gyorsan csökken a fényerő, és nem is világítanak túl hosszú ideig. Ez a kissé lehangoló eredmény született a német Stiftung Warentest, vagyis az Áruteszt Alapítvány vizsgálatain. Az egyik legtekintélyesebb fogyasztóvédelmi szervezet 28 „melegfehér” fényű modellt vizsgált, és közülük csak három kapta meg a jó minősítést.

Ne fizessünk magasabb gázárat, ha nem szükséges

Fogyasztóvédelem - 2010-03-25
A gáz világpiaci árának emelkedése miatt elképzelehetó, hogy a gáz ára itthon is emelkedni fog.Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az Európai Fogyasztói Központ Magyarország azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy legkésőbb március 31-ig írásban jelentsék be aktuális mérőállásaikat.

WEBÁRUHÁZAKAT MARASZTALT EL A BÍRÓSÁG

Fogyasztóvédelem - 2010-03-14

www.ingatlandepo.com oldal üzemeltetője után a bíróság ismét a fogyasztóknak kedvező tartalmú döntést hozott: a www.ipon.hu oldal korábbi szerződési feltételei közül számos tisztességtelennek minősült. Az informatikai, műszaki termékeket forgalmazó áruház oldalán azóta már a korrekt feltételek olvashatóak – a fogyasztók ismét nyertek.

Energiatakarékos izzók tesztje a Kosár magazinban

Fogyasztóvédelem - 2010-03-11

16 kompakt (energiatakarékos) fénycső tesztje olvasható a Kosár magazin új számában. A komoly laborháttérrel készült nemzetközi tesztben vizsgálták a megtérülési időt, a hidegben működést, a színhűséget, a fénykibocsátást és a tartósságot. A tesztelt termékek komoly különbségeket mutattak, a legjobb egy hazai gyártású General Electric termék lett.

Ha végre itt a nyár – mire figyeljünk a nyaralás megtervezésekor?

Fogyasztóvédelem - 2010-02-26

Még csak a tavasz első fuvallatainak örvendezünk, de sokan máris a nyaralásukat tervezgetik. Azért, hogy ne érhessék kellemetlenségek a nyári szabadságukat idehaza, vagy külföldön töltőket, néhány jó tanáccsal kíván segíteni a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület.