Az osztrák sajtóból kellett megtudnia a magyar közvéleménynek, hogy a magyar kormány szánt szándékkal sértett meg egy fontos nemzetközi egyezményt belpolitikai céljai érdekében. A Dublin III. felmondása azt jelenti, hogy Magyarország a legalapvetőbb felelősséget sem vállalja a hazánkban regisztrált menekültekért. A pár száz menekült ellátása és a felelős menekültpolitika helyett a kormány inkább kiteszi a “megtelt" táblát.
A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a Globsec biztonságpolitikai fórumon.
A hitelezők jelentős kedvezményeket tettek Görögországnak, a kitűzött célokat korábban az athéni kormány is elfogadta, a kérdés az, hogy azokat milyen hiteles intézkedésekkel lehet elérni, a hitelezők sem nyugdíj-, sem bércsökkentést nem követelnek - közölte hétfőn az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
- A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint nem csak az Európai Parlament kommunista, liberális, szocialista és zöld képviselői, de az Európai Néppárt jelentős része is támogatta a magyarországi helyzetről szóló, az Európai Parlamentben (EP) szerdán elfogadott határozatot.
Az osztrák látogatók költötték a legtöbbet, 41 milliárd forintot Magyarországon idén az első negyedévben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
Az osztrákokat a szlovákok követték 29 milliárd forinttal, majd a németek (25 milliárd forint), az Egyesült Államokból érkezők (22 milliárd forint) és a románok (21 milliárd forint) következnek
- Több mint 25 millió forint értékben hamisított márkajelzésű ruhákat, cipőket és ruházati kiegészítőket találtak egy budapesti gyártelepen.
Az adóhatóság bevetési főigazgatóságának munkatársai a készenléti rendőrséggel közösen több raktárt kutattak át egyszerre egy budapesti gyártelepen. Nagy mennyiségű ruha, cipő, napszemüveg, óra és más ruházati kiegészítő került elő, amelyek különféle világmárkák silány minőségű hamisítványának bizonyultak.
Megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot - mondta vasárnap este Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i fesztiválon.
- Az OTP a magyarországi ügyfeleknek várhatóan összesen 170 milliárd forintot számol el és fizet vissza az elszámolási és forintosítási folyamatban, eddig 111 milliárd forintot térített vissza a bank készpénzben, illetve hitelcsökkentés formájában a devizahiteleseknek - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Kiegyensúlyozott gazdálkodásról, magasabb költségvetési támogatásról és jelentős fejlesztésekről számolt be Lovász László az MTA 186. közgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémia 2014-es költségvetéséről és vagyoni helyzetéről szóló előterjesztés keddi tárgyalásán.
- Biológusok, történészek, vegyészek mellett nyelvész és orvoskutató díjazottja is van 2015-ben a külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-díjnak és -éremnek.
A kitüntetéseket Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át hétfőn az intézmény 186. közgyűlésén tartott külső tagok fórumán.
- A legújabb felmérés alapján a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) nyerheti el a londoni alsóházban Skóciának járó összes képviselői helyet a jövő csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választásokon.
Rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Baltimore-ban, és szükség esetén a Nemzeti Gárdát is bevetik a marylandi városban, ahol súlyos zavargások robbantak ki hétfőn, miután eltemettek egy afroamerikai fiatalembert, aki belehalt a rendőri őrizetben elszenvedett súlyos gerincsérülésébe.
A hétvégi földrengés idején 48 magyar állampolgár tartózkodott Nepálban, közülük 24 emberrel még keresik a kapcsolatot - mondta el M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul.
A legutóbbi órákban is keresték még az országban tartózkodó hozzátartozóikért aggódók a külképviseletet, így a korábbinál több magyarról tudnak.
- A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közlése szerint a tárcának semmi takargatnivalója nincs a diplomata-útlevelekkel kapcsolatban, azonban Magyarországon a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a diplomata-útlevéllel rendelkezők teljes listáját nyilvánosságra hozzák.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban előbbre kell helyezni az egészségügyet.
Velkey György szerdán Debrecenben, a szövetség XXVI. kongresszusának megnyitóját követő szakmai fórumon kiemelte: a magyar egészségügy ahhoz képest rendkívül jól teljesít, mint amilyen pályán játszik.
Az Altus Zrt.-nek az Európai Bizottságtól tavaly elnyert tanácsadói megbízása az Európai Unió összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója vasárnap, reagálva a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárának nyilatkozatára.
Hét éve nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki jelentése szerint a februárral zárult három hónapban átlagosan 5,6 százalékos volt a bejegyzett állástalanok aránya; ez 2008 nyara óta a legalacsonyabb ráta.
Az egy évvel korábbi azonos időszakban még 6,9 százalék volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.
Mostanáig 195 feljelentést tettek annak a pénzügyi szolgáltatással is foglalkozó karcagi utazási irodának a károsultjai, amelynél a rendőrség is nyomozást rendelt el - mondta Dobos László, Karcag polgármestere szerda délelőtt az M1 aktuális csatornának.
Szerda délelőtt többen álltak a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókja előtt, amely be volt zárva.
- A Demokratikus Koalíció örül annak, hogy legalább átmenetileg megmenekültek a nemzeti parkok - reagált a párt alelnöke arra, hogy a parlament kedden elhalasztotta az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés zárószavazását.