A Hajdú-Bihar Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 2006. évben 13 helyi és 26 országos kezdeményezésű, összesen 39 témavizsgálatot végzett, ezen túlmenően folyamatosan vizsgálta az igen jelentős számú reklamációkat, közérdekű bejelentéseket. 1860 egységben történt ellenőrzés, a 2005. évi 46,2%-os kifogásolási arány az elmúlt évben 50,3%-ra emelkedett.
Lezárult a 2007/2008-as tanévre szóló „Tudatos vásárló leszek!” című kiadvány rendelési határideje. Az Európai Bizottság támogatásával a belga Generation Europe Alapítvány és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége gondozásában megjelenő ingyenes „tankönyvet” 480 középiskola rendelte meg 11. évfolyamos diákjai számára, összesen 57.325 példányban.
Az átcímkézett, lejárt szavatosságú, lefoglalt élelmiszerekből eddig hozzávetően 1000 tonnányit gyűjtött be és szállított biogáz előállítására a Budapesti Szennyvíztisztító Telepre, a Biofilter Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója.
A tavalyi évtől a fogyasztóvédelmi felügyelőségekkel kötött együttműködési megállapodások eredményeként a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének honlapján (www.feosz.hu) is olvashatóak azok a békéltető testületi ajánlások, ahol a gazdálkodó szervezetek nem tettek eleget a határozatban foglaltaknak.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tapasztalata, hogy ha a hitelkérelmet azért utasítják el, mert a hitelkérő szerepel a központi hitelinformációs rendszerben (KHR), ezt a tényt nem hajlandók közölni a hitelkérővel banktitokra hivatkozva. Tehát annak sem adják ki az adatokat, akire az vonatkozik.
A közegészségügyi, állategészségügyi, növény-egészségügyi, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködve közel 16 ezer kereskedelmi egységet ellenőrzött 2006. november 20. és 2007. január 5. között, ezek során 210 ezer élelmiszer-tételt vizsgáltak meg és 239,5 millió forint bírságot szabtak ki - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH).
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége eljuttatta javaslatait a jogalkotóhoz a III. (2007-2013) középtávú fogyasztóvédelmi politikára vonatkozó koncepció-tervezettel kapcsolatban, és értékelte az elmúlt évek tapasztalatait.
Az Eszterházy Károly Főiskolán az Egerfood Regionális Tudásközpontja számolt be a csaknem egymilliárdos költségvetésű többéves kutatási projekt eddigi eredményeiről.
tavaly márciusban indult.
Bírságolt, de a Hild Csoporthoz tartozó Örökjáradék Zrt. szerződéseiben nem talált kivetnivalót a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa. A főként néhány sajtónyilatkozatra és újságírói félinformációra alapozott elmarasztaló döntést és a kiszabott bírságot azonban megalapozatlannak és igazságtalannak tartja a cég. A társaság bírósághoz fordul, mihelyt megérkezik a döntés írásos indoklása.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa csütörtökön 13,5 millió forintra bírságolta a Hild örökjáradék programot működtető két céget a fogyasztók megtévesztése miatt. A legnagyobb konkurens társaság, az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója - a Hild program egykori elindítója - a Független Hírügynökségnek megerősítette: ő indította a versenyhivatalnál az eljárást.
Az elmúlt években a hazai háztartások ásványvízfogyasztása növekedett a legnagyobb mértékben. Az élelmiszerkereskedelemben folytatott ellenőrzési tapasztalatok, valamit a természetes ásványvizek táplálkozásban betöltött szerepe tette indokolttá a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség által elrendelt utóellenőrzést.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az ország egész területére kiterjedően vizsgálta a kereskedelemben értékesített, csomagolatlan és csomagolt fehér, illetve félbarna kenyereket, tömegtől és a minőség megőrzési idejétől függetlenül.
Az APEH Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódóan újabb központilag elrendelt nyugtaadási kötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzés sorozatot bonyolított le elsősorban Debrecen területén. Az akció kizárólag a karácsonyra jellemző élelmiszer, édesség és fenyőfa árucsoportokat érintve, a forgalmazott áruk eredetének ellenőrzésére koncentráltan zajlott.
A versenyhivatal 10 millió forintos bírságot szabott ki a Cillit Bang hazug reklámozásáért a Reckitt Benkiser (Magyarország) Kft.-re. A cég nem tudta bizonyítani, hogy a Kovács Lajosa által reklámozott termék valóban univerzális, páratlan és verhetetlen. A GVH a fogyasztók megtévesztéséért szabta ki a bírságot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 19-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított. A rádió promóciós játékát népszerűsítő tájékoztatásában azt állította, hogy a "Sláger Rádió az egyetlen rádió ahol jegyeket lehet nyerni az idei Forma 1-es Magyar Nagydíjra". Ez az állítás nem felelt meg a valóságnak.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közös sajtótájékoztatóján Kiss Péter miniszter és Wittich Tamás főigazgató ismertette az elmúlt év, illetve a karácsonyi ellenőrzések tapasztalatait. Kiss Péter miniszter a minőségi követelmények fontosságát és a fogyasztók fokozott védelmét emelte ki.
Egyes tartós fogyasztási cikkekre , köztük a 10000 Ft. bruttó vételár feletti műszaki cikkekre egyévnyi kötelező jótállás jár. Ha a termék gyártási hibás, a kereskedő köteles három napon belül kicserélni. Ha a jótállási idő alatt jelentkezik a gyártási hiba, akkor meg kell javíttatnia az eladónak, vagy ki kell cserélnie.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az elmúlt hetekben a közelgő ünnepekkel kapcsolatos, ilyenkor szokásos vásárlási lázra tekintettel is hasznos tanácsokat ad a karácsonyi ajándék vásárlásokhoz, amelyeket a mindennapi vásárlások, vagy a nagyobb értékű családi beruházások során is érdemes figyelembe venni.