Jegyzet

Borzasztóan meg vannak sértődve a magyarországiak, hogy Kertész Imre miket mondott róluk. Pedig abban semmi meglepő nincs. A Kertész-vita tanulsága az, hogy a magyaroknak milyen hamis önképük van. A magyarországiak még mindig azt hiszik, hogy nekik jó hírük van a világban. Szó sincs róla. Azt hiszik, hogy a leszavazott vizitdíj, a 13. havi nyugdíjról és fizetésről szóló viták, az égő Budapestről és a menetelő nyilasokról készült fotók, a legyilkolt cigányokról szóló hírek hatástalanok?

"egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára".- ezt találta mondani Simicskó István a pécsi egyetemen történt tragédia kapcsán.

Bővebben nem fejtette ki mondanivalóját, még a KDNP honlapja is néma.

Ízlés dolga lenne egy előre nem látható, szörnyű tragédia kapcsán inkább csöndben maradni, mint őrültségeket beszélni?

Az állam én vagyok. Az abszolutizmus klasszikus képviselője, XIV.Lajos francia király   mondta el tömören véleményét a saját hatalmáról. Napjainkban -  kis ország, apróbb napkirályok -  az egyetemek rektorai döntöttek úgy, hogy márpedig senkinek semmi köze az ő fizetésükhöz. Az állam fizet, ők felveszik a milliókat, a többieknek meg joguk van hallgatni.

November tizenhetedike van, Budapest napja. Ma adják át a Budapest díszpolgára címeket azoknak a művészeknek, tudósoknak, közéleti embereknek, akiket az erre illetékes grémium érdemesnek tartott a megtisztelő címre.

Azoknak persze, akik átveszik a kitüntetést. Nem mindenki veszi át ugyanis, Grosics Gyula, az Aranycsapat egykori kapusa például nem lesz ott az ünnepségen.

Azért mert a kormányzati kommunikáció megint béna, még nem lenne muszáj aljasnak lenni.

A H1N1 oltás körüli hisztériára gondolok, mi másra is ezekben a napokban. Mert most és itt már nem pénzről van szó. Még csak nem is arról, hogy kié lesz a hatalom. Emberek életéről van szó, idős és fiatal emberek életéről, még meg sem született magzatok egészségéről.

Fát vág a székely a fiával. Egyszer az öreg a fejszével a fiú lábát találja el. Szörnyű nagy a seb, ömlik a vér.

Apám, ez most vicc volt, vagy komoly? – kérdi a fiú.

Hát fiam, ez bizony komoly!

- Na, azért! Mert viccnek egy kicsit durva volt!

Óriás gesztenyefák szegélyezték az utat. Ősz volt, rugdostuk a félig még tüskékbe burkolózott gesztenyéket. Lassan haladt az osztály, kísérőnk a festőről beszélt, vontatottan, miközben már látszottak a sétány végén a Rippl-Rónai villa sárgás falai. Nem volt kedvünk ott lenni, 11 évesen inkább Kaposvár legnagyobb parkjában játszottunk volna a tanulmányi kirándulás helyett.

Minden nemzetieskedés nélkül, azért szeretem és merem ajánlani a kép nézőinek ezt a festményt, mert az ismert és legtöbb publikációban említett híres zsánerképek és történeti-történelmi pannók között, eltekintve barbizoni tájábrázolásaitól, Munkácsy ritkán festett karakteresen magyar tájképet.

Probstner Béla búcsút int a városnak.

Jó lenne ott lenni. Jó lenne akkor lenni. Felszállni Probstner Béla mellé a lélekvesztőnyi gondolába, és neki a nagy égi világnak, ahol azúr az úr. Legyőzni azt a fránya gravitációt, megszabadulni Kompország nyűgeitől, elszökni mindentől, ami Sáros, lerúgni e  föld koloncait a lábról.

Valami megoldást kellene találni végre a Magyar Gárdával kapcsolatos problémákra. Békés és bölcs megoldásra gondolok, olyanra, ami mindenkinek megfelel.

Mert ami most van, az valljuk be, senkinek sem jó. Itt vannak ugye ezek a derék, a Magyar Köztársaság bírósága által jogerősen betiltott gárdisták, akik nyilván szenvednek a mostani helyzettől.

Rian a föld, a falak dőlnek,

Kék harsonákkal zeng az ég.

S barlangjából a dohos kőnek

Az ember újra fényre lép.

Nem mondanám, ha nem így lenne: Meggyes Tamás útlevél nélkül nézett át a párkányi hídon, amelybe egyébként már Sólyom Lászlónak is beletört az előre be nem jelentett államközi látogatása. Az esztergomi polgármester beleszagolt egy tál finoman illatozó szlovák sztrapacskába, majd úgy döntött, hogy merénylet készül ellene.

Jelentem, a Molnár Oszkár-helyzet fokozódik.

Itt él közöttünk egy ember, Edelény polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője, akiről a közvélemény egészen a legutóbbi azt sem tudta, hogy eszik-e vagy isszák. Pedig hát létezett ő rendesen, saját, önnön valójában ráadásul, igaz, sokakkal ellentétben, csendben, szinte észrevétlenül tette a dolgát. Nem verte a mellét, kerülte a reflektorfényt - olyan volt Molnár Oszkár, mint egy alvó ügynök, aki csak arra vár, hogy a megbízója beélesítse.

Azt tervezi Szalay Ferenc, Szolnok Fideszes polgármestere, hogy a város iskoláiban minden hétfő reggel a himnusszal kezdődjék. A városvezető mindezt néhány héttel ezelőtt jelentette be a Szent József Katolikus Általános iskola évnyitóján.

A polgármester úr szerint ugyanis a fiatalok közül sokan nem ismerik kellően a himnuszt, és úgy gondolja, hogyha rendszeresen hallják, közelebb kerülnek hozzá. Arról nem is szólva, így az érvelés, hogy a nemzeti hovatartozást is erősíti, ha hétfőn reggelenként a himnusszal kezdődik a tanítás.

Kitették a Nap-kelte szűrét a köztévéből. A döntés már benne volt a levegőben, a nagy sietség mégis váratlanul ért mindenkit. A legérdekesebb az, hogy a napkeltéről nem azért mondott le a Medveczki Balázs, a Királyi Televízió, elnöki jogosítványokkal is rendelkező alelnöke, amiért már régen kellett volna.

Vagyis, nem azért nem lesz Nap-kelte a Magyar Televízióban, mert a műsor már régen túlhaladta önmagát.

A Honfoglalás előtti időkben a pogány magyar törzsek - finom megfogalmazással élve - kalandoztak Európában. Ez a máskülönben kedves szabadidős kikapcsolódásnak tűnő kifejezés valójában azt takarja, hogy dicső eleink zsákmányszerzésből kifolyólag megtámadták Európát. Raboltak és embereket öltek, templomokba és kolostorokba is betörtek.

Elszakadt Magyarországtól még 2005-ben a Magyar Nemzeti Múzeum. Hivatalosan nem deklarálták függetlenségüket, pénzt sem vertek, új útlevelet sem nyomattak, csak úgy   „kiléptek” az államból. Egy jogerős bírósági ítéletnek nem tettek eleget, s a függetlenség addig tartott, amíg a végrehajtó el nem vitte a festményt.

Nem elírás a cím, szándékosan írtam lövőt jövő helyett. Merthogy itt lövésekről van szó, nem is akármilyenekről: bekkek és beállósok mellett nyilván bal-, és jobb átlövők is szerepelnek a nemrégiben megalakult Hunnia SK nevű női kézilabdacsapatban.

A lányok kétféle dresszben nyomatják, az egyikre, a feketére csak nagy rosszindulattal lehet azt mondani, hogy hasonlít a Magyar Gárda egyenruhájára, és a másik, a piros-fehér is nyilván csak látszólag hajaz az Árpád-sávos zászlóra. Hajrá Hunnia, Hajrá Magyarország!

Vitatkoznék a mi köztársasági elnökünkkel. Nem először, és ha jól sejtem, nem is utoljára. Azt mondta a minap Berlinben Sólyom László, hogy a magyar parlamenti pártok nem működnek együtt a Jobbikkal.

Jó, hogy ezt mondta. Még akkor is jó, ha ő is tudja, hogy amit mondott, az csak részben igaz. Mert valóban vannak olyan parlamenti pártok, amelyek nem működnek együtt a Jobbikkal.

Tisztelt Rendőrség!

Hallottam a hírekben, hogy Önök meg kívánják akadályozni, hogy szeptember 5-én tojással dobáljuk meg a melegeket. Mégpedig olyan antidemokratikus és embertelen módon, hogy nemcsak az Andrássy utat, de a vele párhuzamos utcákat is lezárják, hogy a melegek vonulása a tojásdobálók hatótávolságán kívül essen.