Fogyasztóvédelem

Eredmények megjelenítése 821-től 840-ig 972 találatból.

Távközlés-a fogyasztók védelmében

Fogyasztóvédelem - 2008-05-14

A távközlési szolgáltatások piacának, a választható szolgáltatók körének bővülése egyrészt kedvezően hatott a szolgáltatások áraira, másrészt a fogyasztók számára lehetővé tette, hogy igényeikhez mérten minél több szolgáltatás közül választhassanak. Számos új szolgáltatás jelent meg ugyanis akár a vezetékes, akár a vezeték nélküli  telefon, illetve internet szolgáltatások körét nézzük.

Nem kell kitűző az üzletekben!

Fogyasztóvédelem - 2008-05-13

Az utóbbi időben folyamatos megkeresések érkeznek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelőségéhez, miszerint a kereskedelem és a szolgáltatás területén a hatóságok, így felügyelőségünk is folyamatosan ellenőrzi és szankcionálja (bírságolja) azt, amennyiben az üzletekben vagy a szolgáltatás területén közreműködő dolgozók nem rendelkeznek név és beosztást azonosító névkártyával (kitűzővel).

Mire figyeljünk üdülési jog, lakáshasználati jog vásárlása során?

Fogyasztóvédelem - 2008-04-21

Mi is az ingatlan időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződés?

Olyan egy vagy több egymással összefüggő szerződés, melyek alapján a fogyasztó az értékesítőtől ellenérték fejében közvetlenül vagy közvetve, legalább hároméves időtartamra jogot szerez egy vagy több ingatlan ismétlődő, meghatározott időtartamú üdülési vagy lakáscélú használatára.

Nemzetközi felhívás élelmiszerszínezékek használatának felfüggesztésére

Fogyasztóvédelem - 2008-04-15

12 európai uniós tagország 42 egészségügyi, fogyasztóvédelmi, illetve szülőket tömörítő szervezete – köztük az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület – azzal a kéréssel folyamodott az EU Egészségügyi biztosához, hogy függessze fel hat élelmiszerszínezék (E102 tartrazine, E104 kinolinsárga, E110 narancssárga S, E122 azorubin, E124 neukokcin, E129 allura vörös AC) használatát, melyeket összefüggésbe hoztak a gyerekekben kialakuló növekvő hiperaktivitással.

Használhatatlan használati útmutatók, avagy mire jó a „mágikus nyüstbojt”

Fogyasztóvédelem - 2008-04-13

Hiányzó használati útmutatók, érthetetlen magyarázatok, le nem fordított idegen nyelvű tájékoztatók. Fogyasztók, akik eleve esélytelenek arra, hogy az elvárt módon járjanak el.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE) számtalan panasz érkezik a használati-kezelési útmutatókkal kapcsolatban.

Betelefonálós játékok: továbbra is sok a probléma

Fogyasztóvédelem - 2008-04-01

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) tapasztalatai szerint továbbra is sok a probléma az úgynevezett betelefonálós játékokkal. A többnyire egyszerű feladványokkal és nagy nyerési eséllyel kecsegtető játékok emeltdíjas telefonjai gyakorta több ezer forintos számlát okoznak a fogyasztók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közelmúltban versenyfelügyeleti eljárást folytatott az ügyben, mely az interaktív televíziós játékkészítők és -szervezők kötelezettségvállalásával zárult.

Mire figyeljünk utazásunk során?

Fogyasztóvédelem - 2008-03-26

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége tematikus sajtóközlemények segítségével kívánja felhívni a fogyasztók figyelmét egy-egy jogterület, szerződéstípus, fogyasztók érdekeit védő szabályozására.

Utazási szerződések esetén a jogszabály előírása alapján az utazási szerződést kötelező írásba foglalni, és annak egyik példányát át kell adni az utas részére.

Világméretű kampány az egészségtelen élelmiszerek gyermekeknek szóló marketingje ellen

Fogyasztóvédelem - 2008-03-21

Reggel 6 és este 9 óra között legyen tilos minden elektronikus médiumban (tévé, rádió, internet) az „egészségtelen” (magas só-, cukor- és zsírtartalmú, illetve kalóriadús és tápanyagszegény) élelmiszerek reklámja – ezt tartalmazza többek között a Fogyasztók Világszervezete (Consumers’ International – CI) és az Elhízás Elleni Nemzetközi Akciócsoport (International Obesity Taskforce – IOTF) által kidolgozott tízpontos nemzetközi kódrendszer (a teljes szöveg"Szó szerint idézve" rovatunkban olvasható.)

Fogyasztók Hetei rendezvények márciusban országszerte

Fogyasztóvédelem - 2008-03-11

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) idén immár visszatérően Fogyasztók Hetei rendezvénysorozattal ünnepli március 15-ét, a Fogyasztók Világnapját. A több mint félszáz program között lakossági fórumok, tanácsadással egybekötött áruházi kitelepülések és rendhagyó iskolai bemutatók, órák is szerepelnek.

Kikelet akció: rengeteg a szabálytalanság

Fogyasztóvédelem - 2008-03-07

Nyolc hatóság 2008. február 21-től 2008. március 31-ig ún. „Kikelet” akciósorozat keretében folyamatosan és szükségszerűen egyeztetett ellenőrzéseket tart. A kis- és nagykereskedelemben az aktualitásokhoz igazodva a húsvéti szezonális termékek (édesipari termékek, sonkák, húskészítmények) forgalmazási körülményeit és konkrétan a termékeket ellenőrzik a hatóságok saját feladatkörüknek megfelelően.

Továbbra is megtéveszti fogyasztóit a Tesco

Fogyasztóvédelem - 2008-03-04

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE) több olyan bejelentés is érkezett, amely arról tanúskodik, hogy különböző Tesco áruházak továbbra is úgy hirdetnek akciós termékeket, hogy azok csak nagyon korlátozott mértékben hozzáférhetőek a fogyasztók számára, így már akár az akció első napján elfogynak.

Valami van, de nem az igazi: húsz dzsemből négy lett kiváló

Fogyasztóvédelem - 2008-03-03

Házi tesztünkben, 20-féle boltban kapható gyümölcsdzsemet vizsgáltunk.

Tesztünkbe igyekeztünk, minden olyan gyümölcsöt beválogatni, ami népszerű a fogyasztók körében. Így nem maradtunk meg a sárgabarack-szamóca-szilva hármasának körében, hiszen sokan a málnát szeretik, míg mások a meggyet favorizálják, megint mások pedig az áfonyára voksolnak.

Telekom-e a Telecom, avagy megtéveszti a fogyasztókat az Invitel-Telecom Kft.

Fogyasztóvédelem - 2008-02-26

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE) ismételten* több olyan panasz érkezett, amelyben fogyasztók arról számolnak be, megtévesztő módszerekkel próbálják őket rávenni, hogy régi telefonos előfizetésüket cseréljék újabbra.

Az OFÉ-nak a panaszosok a következőket mondták el: a „Magyar Telecom” nevében keresik meg őket telefonon, kedvezményes, vonalas telefonra szóló előfizetői ajánlattal. Fontos megjegyezni, hogy olyan fogyasztókról van szó, akik a Magyar Telekom (T-Com) vállalatnál már előfizetéssel rendelkeznek.

Sima ügy?

Fogyasztóvédelem - 2008-02-14

Elektromos férfiborotvák tesztje

Magyarországon minden tizedik férfi használ elektromos borotvát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy akik a hab és víz nélküli használható „villanyborotvákra” esküsznek, miből választhatnak.

Vásárlási tanácsadó a biztonságosabb internetes vásárlásért

Fogyasztóvédelem - 2008-02-13

Mostantól magyar nyelvű tanácsadó segíti a fogyasztókat, hogy megalapozottabb döntéseket hozhassanak, ha az interneten vásárolnak.

Ha a magyarországi Európai Fogyasztói Központ (EFK) honlapján (www.efk.hu) a Vásárlási tanácsadó menüpontra kattintunk, és az előugró ablakban megjelenő mezőbe beírjuk annak az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó honlapnak a nevét, amelyre kíváncsiak vagyunk, számos olyan adatot, információt megtudhatunk az adott honlapról, melyek segítségével megalapozottabb döntést hozhatunk.

Az elmúlt két év tapasztalatai a feketelistáról

Fogyasztóvédelem - 2008-02-08

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a fogyasztóvédelmi hatóság szervezeteivel kötött együttműködési megállapodások eredményeként már 2 éve teszi közzé honlapján (www.feosz.hu) azokat a békéltető testületi ajánlásokat, ahol a gazdálkodó szervezetek nem tettek eleget a határozatban foglaltaknak.

Arctisztítók, szemfesték-lemosók, babaolaj

Fogyasztóvédelem - 2008-02-01

Napjainkban minden tizedik nő használ szemfesték-lemosót, amely a gyártók ajánlása szerint gyorsabb és hatékonyabb a szem környékén, mint az arclemosók. A teszt egyik célja éppen annak kiderítése volt, valóban többet tudnak-e a szemfesték-lemosók, vagy a hagyományos arclemosó, esetleg a babaolaj is éppen olyan jó.

Hol van az értékarányosság a közlekedési szolgáltatásoknál?

Fogyasztóvédelem - 2008-01-26

A fogyasztók már megszokták, év eleje=áremelkedések. A fogyasztók azonban kezdik megelégelni, hogy az áremeléssel egyidejűleg egyes szolgáltatások minősége nem változik. Nem értik azt sem, hogy mi miért kerül annyiba! Az ügyfélszolgálatnál több órás sor után kerülhet sorra a fogyasztó, a telefonos ügyintézőre történő várakozás alatt akár egy órányi zenei élmény részese is lehet, és a sort tovább lehetne folytatni. Falakba ütköznek, és kiszolgáltatottak.

Sok a vizes és sós, de akadt finom is: csomagolt főtt és nyers sonkák házi tesztje

Fogyasztóvédelem - 2008-01-10

A sonka szó hallatán van, aki előtt nyomban megjelenik a sertés combját formázó, gömbölyded, füstölt és illatos húsféleség képe. Mások, a csomagolt, szeletelt, rózsaszínű, főtt sonkákra gondolnak. Mindkét fajtát nagyító alá vettük.

A csomagolt főtt sonkák népszerűek, sokan azért veszik őket, mert egészségesnek, zsír és kalóriaszegénynek tartják. A Kosár magazin szakértői által végzett tesztelés azt mutatta, hogy ezeknek az egyáltalán nem olcsó húskészítményeknek a jelentős része víz.

Hordozható MP3-lejátszók tesztje

Fogyasztóvédelem - 2008-01-06

A Kosár magazin decemberi számában a hordozható MP3-lejátszók széles választékából szerepel 15 típus. Köztük olyanok, amelyek ügyesek, ám nagy tudásukból fakadó méretűknél fogva a könnyű hordozhatóság, kézre állóság követelményének nem felelnek meg. A „tesztalanyok” kijelölésénél elsődleges szempont volt, hogy az adott készüléket a használója gond nélkül magánál tudja-e hordani.