Kultúra

Eredmények megjelenítése 1521-től 1540-ig 1784 találatból.

Varázslatos erdő épül a Modemben

Kultúra - 2008-11-19

A MODEM bejárata fölé egy Möbiusz-szalagot idéző, színes installáció került a minap: Ilona Keserü Ilona munkája. Ez a mű már ahhoz a gyűjteményes kiállításhoz vezet be, amely szombat estétől tekinthető meg. A kortárs magyar képzőművészet egyik legnagyobb mestere, az idén 75. születésnapját ünneplő, Kossuth-díjas alkotó nagyméretű, színes táblaképeit a debreceni művészeti központban rendkívül látványos módon mutatják be.

Bolgár napok a Méliusz Központban

Kultúra - 2008-11-13

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ „Velünk élő kisebbségek” sorozatának következő programját a Bolgár Napok rendezvénysorozatot 2008. november 18-21. között tartja. A programot Debrecen Megyei Jogú Város Bolgár Kisebbségi Önkormányzatával közösen szervezzük.

20 év után újra együtt egy hazai rocklegenda…

Kultúra - 2008-11-13

12 évnyi közös zene eredménye: 7 nagylemez, 3 és fél kislemez, számtalan hazai és külföldi koncert és kiemelkedő közönségsiker. Különböző szakmai életpályák, maradandó érték a magyar rockzenében, ez az 1977-ben alakult V’Moto-Rock zenekar.

Demjén Rózsi, basszusgitár, ének, Lerch István billentyűs, Menyhárt János szólógitáros és Herpai Sándor dobos a progresszív rock legkiválóbb magyar reprezentánsai.

Cultiris – webshop húszezer fotóval, a magyar kultúráról

Kultúra - 2008-11-03

Fotóügynökséget hozott létre Magyarország egyik legnagyobb múltú könyvkiadója, a Kossuth Kiadó. A Cultiris által kínált gyűjteményt csütörtökön a Mai Manó Házban mutatták be.

A Kossuth Kiadó vállalkozása, a Cultiris Kulturális Képügynökség honlapján mától érhető el az az első húszezer fotó, amely az ügynökségtől megvásárolható.

Csokonai-díjas: VARGA MAGDA

Kultúra - 2008-10-24

A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Csokonai Színház örökös tagja. Életében meghatározó szerepet tölt be lelkész édesapjának erkölcsi, szellemi példája. Tanulmányait magánúton és a Konzervatóriumban végezte. 1950-51-ben az Állami Népi Együttes, ezt követően az Operaház énekkarának tagja. 1956-ban hívják Debrecenbe.

Csokonai-díjas: ROCKSULI (MÁS-MOZAIK KULTURÁLIS EGYESÜLET)

Kultúra - 2008-10-24

A Más-Mozaik Kulturális Egyesület 1989 óta működteti az ausztriai tapasztalatok alapján, itthon egyedülálló kezdeményezésként létrehozott rockzenei iskolát, a Rocksulit. Az alapfokú rockzenei képzés dob-, gitár- és basszusgitár-szakon indult el. Mára a képzés kibővült, billentyű-, bluesharmonika- és ének szakokkal, a gitároktatás pedig különböző műfajokra oszlik.

Csokonai-díjas: DR. DUFFEK MIHÁLY

Kultúra - 2008-10-24

A Csokonai-díjat Debrecen Megyei Jogú Város Képviselőtestülete a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységért, a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért, valamint átfogó életmű elismeréseként adományozza.

Hírességek a régi szerepben

Kultúra - 2008-10-09

Sorra hallhattuk az elmúlt évtizedekben a debreceni Alföld Gyermek- és Főnix Diákszínpadban induló növendékek első sikereit – rangos szerepek, színművészeti főiskola felvételije, országos ismertség, elismerések híreit. Díjakkal jutalmazták ezalatt a két ifjúsági színpad munkáját is. Négy országos fődíjat nyert a „Főnix”, az „Alföld” hármat, s hozzá még kettő megosztott fődíjat. Szabó Magda-díjat, és 2008-ban a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány díját is megkapták.

Virág Judit galéria:  remekművek kerültek elő

Kultúra - 2008-10-03

Egy teljesen ismeretlen és különösen értékes Gulácsy Lajos kép, egy 1936 óta eltűntnek vélt Tihanyi Lajos Önarckép és egy ugyancsak ismeretlen Czóbel Béla Csendélet felbukkanásának híre hozza lázba ezekben a napokban a hazai és a külföldi művészetszerető közvéleményt.

55 éves a Debreceni Hajdú Táncegyüttes

Kultúra - 2008-10-01

Az 1953-ban alakult együttes sikere töretlen. Számos nívódíj, kitüntetés mellett magukénak tudhatják a Népművészet Európa Díját és az elmúlt évben nekik ítélték a Területi Príma Díjat is. „Katonának kell menni a legénynek…” című új műsoruk a katonaéletet a sorozástól a hadifogságon keresztül a hazaérkezésig dolgozza fel, nagyszínpadi produkcióként. Az előadás második részében „Hidivásár”-ba csöppen a néző. Kísér a 15. jubileumát ünneplő Szeredás Népzenei Együttes.

Régi nóta, híres nóta

Kultúra - 2008-09-24

Csoportos nótaéneklő verseny

Szervezők: Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, Debrecen és Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Hajdúszoboszló.

Jelentkezhetnek: a megye nótaénekesei, nótakörei, bármely nótakedvelő csoport. Nevezési határidő: 2008. okt.17.

Újra itt a Szabadfogású Számítógép Verseny

Kultúra - 2008-09-23

Számítógéppel készített újszerű ötleteiket, kreatív megoldásaikat mutathatják meg a 19. életévüket még be nem töltött fiatalok a <19 Szabadfogású Számítógép Versenyen. A verseny lényege, hogy a fiatalok számítógéppel készített munkát: ötletes, akár humorral fűszerezett alkotást nyújtsanak be, mely lehet kép, rajz, videó, animáció, honlap, játék, zene, szoftver, hardver, kiegészítő alkalmazás, vagy informatikai megoldás.

Jönnek az oroszok

Kultúra - 2008-09-17

Az eredeti tervektől eltérően nem egy, hanem két - egymáshoz kapcsolódó -orosz kiállítás nyílik szeptember 25-én este Debrecenben, a Modemben. A Hogyan tovább Oroszország? című tárlat (három kurátor, Jevgenyij Bereznerk, Irina Csireva és Natalia Tarasova válogatásában) a nyolcvanas évektől máig tartó időszak kortárs orosz képzőművészetét mutatja be.

Public art kiállítás a MODEM előtt

Kultúra - 2008-09-16

Szeptember 16-tól láthatóak Debrecenben a Baltazár Dezső téren a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus által a Reneszánsz Év 2008 keretében kiírt országos public art pályázat díjazott alkotásai. A pályázat célja, hogy 2008 szeptemberében olyan kortárs képzőművészeti alkotások kerüljenek a partnerséget vállaló városok utcáira, tereire, amelyek az "utca emberét" próbálják megszólítani

Zenei csemegék

Kultúra - 2008-09-13

Ez évben a Nagyerdei Őszi Művészeti Napok szeptember 17. és október 4. között két tematikusan szerkesztett sorozat köré szerveződik: az "Orgona ünnepe" három hangversenyének a Református Nagytemplom ad otthont, ahol Karasszon Dezső mellett két fiatal művész, Kovács Szilárd és Sárosi Dániel ad hangversenyt. A koncerteken közreműködik a Debreceni Vonósok Kamarazenekar.

Hatvannégy kortárs orosz művész, kétszáznál is több alkotás a Modem kiállításán

Kultúra - 2008-09-13

Az avantgárd mozgalmak megjelenése óta az orosz művészet hatása világszerte meghatározó. A szeptember 25-én nyíló magyarországi kiállítás átfogó módon mutatja be az elmúlt három évtized orosz képzőművészetét. Többségében olyan alkotók szerepelnek a tárlaton, akiknek a munkái – Bécstől New Yorkon át Tokióig – a világ nagy közgyűjteményeinek féltve őrzött darabjai között találhatóak

XIV. Alternatív Színházi Szemle

Kultúra - 2008-09-11

Szeptember 12. és 16. között Debrecenben rendezik meg a XIV. Alternatív Színházi Szemlét. A szervezők célja, hogy az új helyszín kínálta lehetőségekkel a közel egy hetes seregszemle programja minden eddiginél színesebb, perspektivikusabb legyen. „Számunkra különös jelentősége van annak, hogy eljuttathatjuk Debrecen közönségéhez a független, kortárs színházi gondolkodás gyümölcseit, mivel a független társulatoknak alig-alig van lehetőségük megmutatni munkájukat Budapesten kívül.” Hudi László, elnök - Független Színházak Szövetsége

Öröm-zene ezer hangon

Kultúra - 2008-09-10

Megnyitották a művészeti tanévet Debrecenben is: a Debreceni Művelődési Központ intézményeiben énekeltek, színjátszottak és alkottak a gyerekek. „A zene valóban mindenkié lett ebben az órában, hiszen senki sem maradt mozdulatlanul a dalokat hallgatva” – szeptember 6-án 11 órakor a Debreceni Művelődési Központ Kismacsi Közösségi Házában a helyi, Waldorf-iskola tanulói énekelték el a Viva la musicát, Kodály Nagyszalontai köszöntőjét és egy népdalcsokrot, furulyaszóval és sámándobokkal kísérve  a zenét.

A legdrágább magyar kortárs festő életmű-kiállítása

Kultúra - 2008-09-10

Retrospektív kiállítás nyílik az idén 70 éves Nádler István Munkácsy és Kossuth-díjas festőművész alkotásaiból szeptember 13-án a Virág Judit Galériában. Az október 4-ig látható tárlat Nádler életművének teljes keresztmetszetét kínálja, köztük eddig nem látott korai és újabb alkotásokkal.

XIV. Alternatív Színházi Szemle

Kultúra - 2008-08-29

A 2008-as XIV. Alternatív Színházi Szemle az előző 5 szegedi év után új helyszínen - ám az előző évek tevékenységeinek folytatásaként szeptember 12. és 16. között, Debrecenben lesz.

Az Alternatív Színházi Szemle a független színházi terület eredményeinek megismertetését célozza, az aktuális évben született – különböző műfajú – alkotásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére.