Kern Andrással szólva: elfogtunk egy levelet.
Nem irigyeltük meg a Magyar Nemzet sikereit, amelynek postaládájába időnként csak úgy, ki tudja hogyan, beesnek mindenféle küldemények. Ügyészségi kihallgatások jegyzőkönyvei, minisztériumi munkaanyagok, sokféle irat postázódik véletlenül a jobboldali lap szerkesztőségébe – az alkalmi postások kiléte természetesen mindörökké titokban marad.
Egyre kisebbedő torta picinyke szeleteiért harcolnak a kórházak, az orvosok a morzsákért küzdenek, az ellenzék a tortalapátot akarja megragadni, s esze ágában sincs a kormánypártok ötletrohamait meghallgatni arról, hátha lehetne nagyobb tortát sütni és azt igazságosan elosztani. A nagy verekedésben a picinyke torta csúszik az asztal széle felé, így csak üvölteni tudunk: állj!!!!!
Azt mondja az ismerősöm, miért csak arról írok, hogy azok ott miket csinálnak. Hogy milyen szörnyű dolgokat mondanak, és mennyire vállalhatatlan eszmékhez statisztálnak.
Igaza van az ismerősömnek.
Tényleg, miért mindig arról írok?
És nekem is igazam van.
Ott volt mindenki, aki számít. Nem azok, akik húsz évvel ezelőtt voltak fontosak, hanem akik ma számítanak. Meg sokan a régiek közül. Nem mindenki, csak akit szalonképesnek találtak a vendéglátók.
Lezsák tanító elhíresült tanyasi udvaráról van szó, a bérelt sátorról, ahol a legenda szerint a magyar demokrácia született. Érdekes egy szülés volt, annyi biztos.
Olvasom a megyei önkormányzat szocialista képviselőcsoportja nyílt levelét. Súlyos vádak, s a lapot olvasva még azt is mondhatom, hogy sok igazság van a leírtakban: elfogult, egyoldalú, szerkesztői egy magát valamire tartó újságban gyakornokként sem vinnék sokra.
Ezzel a levéllel nem sok bajom van, de emlékszem, hogy az előző ciklusban, amikor a megyei önkormányzat akkori (szocialista) elnöke adta ki e lap elődjét, akkor egyetlen MSZP-s képviselő sem tiltakozott.
Ezt a kérdést tudták kitalálni a szerkesztők, vagyis biztosan tudtak volna ennél is egyszerűbbet, de nem akartak teljesen lemenni kutyába, és elveszíteni a nézőket. Így azután jobb híján aziránt érdeklődtek, hogy melyik megyében van Csongrád? Nyúlnák (sic!) a mobil után, hogy megcsengessem a helyes választ, de azután rájövök, hogy ennyire még nem vagyok lebutítva. Nyúlnék hát a mobil után, de mégsem: el vagyok bizonytalanodva, mint a rendőrség.
A miniszterelnök úgy véli, hogy egy "csődhelyzetben lévő állam élén" áll. Ezt gazdák előtt pénteken jelentette ki a miniszterelnök. Majd tegnap, a társadalombiztosítási szigorítások bejelentése kapcsán, megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az állami költségvetés kritikus helyzetben van. Az államadósságot és a deficitet illetően "túl sokáig titkoltuk el az igazságot " - jelentette ki.
Nem tudom, hány villamos, autóbusz, metrószerelvény közlekedik Budapesten. Azt hallom, olvasom, hogy huligánok, politikai garázdák zsidóznak a BKV járatain, és szólítják fel a zsidónak vélt utasokat, hogy azonnal szálljanak le, különben megverik őket.
Nem szervezhetek gárdát ez ellen. Sem én, se más. Minden utastérbe nem állítható rendőr.
Úgy döntöttem, hogy megdöntöm a kormányt. Ideje, hogy valaki végre megdöntse! Ott van az a sok miniszter, meg államtitkár, a főnökükről nem is beszélve. Emberek ezek? Az biztos, hogy nem olyanok, mint amilyen én vagyok. Egészen másmilyenek.
Igaz, már én sem vagyok olyan, amilyen.
Nehogy bárki azt gondolja, hogy egy kormányt könnyen meg lehet dönteni!
Bondone, Martini, Da Forlí, Da Messina, Da Fabriano, Da Panicale, Di Bari, Romano, Da Conegliano, Da Volterra, Del Vaga, Di Buoninsegna, Da Modena, Di Rimini.
Kik ezek az emberek? Az itáliai művészet jeles alkotói. Csakhogy ilyen néven egyetlen lexikonban, enciklopédiában, művészeti könyvben nem találjuk meg őket. Csak a keresztnevük alapján: Giotto di Bondone, Simone Martini vagy a másik, Francesco di Giorgio Martini, Melozzo da Forlí, Gentile da Fabriano, Masolino da Panicale, Nicoló di Bari, Giulio Romano, Cima da Conegliano, Daniele da Volterra, Perino del Vaga, Duccio di Buoninsegna, Tommaso da Modena, Pietro da Rimini.
Megszólalt a mi elnökünk.
Már nagyon vártuk, hogy mondjon valamit, és most örül a szívünk: nem volt hiábavaló a várakozás. Nem csalódtunk, bár lehetett volna szebben.(Kis lovag, más-más hangnemben, így ni, hallja csak…)
Felemelőbben, nagyobb átéléssel, több katarzissal. Kicsit olyan volt, amit a mi elnökünk mondott, mint amikor egy hosszú idő óta sóvárgott szerelemnél kiderül, hogy a várakozás gyönyörűségesebb volt, mint a beteljesülés.
„Havas egy tuskó, de sokan miatta nézték a Mokkát”. Ez a szöveg jelent meg a többi között a TV2 reggeli műsorának csíkjában, miután a csatorna vezetői előző nap közölték: leveszik Havas Henriket a képernyőről, mert viselkedése és hozzáállása nem illeszthető be a TV2 szellemiségébe.
Nem vagyok nagy Havas-fan, engem is sokszor zavart a magát ki tudja mi okból Tanár úrnak neveztető műsorvezető olykori pökhendisége és nyeglesége.
Megszórtam az utcánkat barna kis ragacsokkal, hátha jó lesz valamire. Nem az egészet, először úgy gondoltam, elég lesz belőlük csak néhány, mutatóba. Kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá a lakók.
Persze, nem saját kezűleg raktam ki azokat a büdös, kutyapiszokra emlékeztető masszákat, az ilyet én ugye nem engedhetem meg magamnak. Meg aztán nem is nagyon férne össze az imázsommal.
Van veszély, és nem kell félni.
Szerintem sem kell félni. Erősek vagyunk, és nem lehet, hogy ami volt, az még egyszer megtörténjen.
Nem elég erősnek lenni – erősnek is kell látszani.
Nem az a legnagyobb baj, hogy kedden reggel egy Polgár Tamás nevű honfitársunk gyalázatos dolgokat mondott a Mokkában. Ismerjük jól a Polgár Tamás nevű embert, ő már csak ilyen: ha kérdezik, válaszol, és ilyenkor mindig szélsőséges és demagóg mondatok jönnek ki belőle.
Jó biznisz most a magyarnak levés, úgy viszik a népek a Nagy-magyarországos matricát, mint a bubis ásványvizet a rekkenőben. Van itt pénz, hiába akarta a kormány elvenni, a magyar eldugta a népnyúzók elől a forintot, csak annak veszi elő, aki megérdemli.
Ráadásul még a Magyar Gárda is meg lett alakulva - hagyományőrző jelleggel, kulturális indíttatásból kifolyólag.
Hol álnokság van, ott álnokság van.
Telerakom a tányérom E-412-vel, tömöm a pocim dioxinnal, s mert biztosra akarok menni, még egy Morvai Krisztina kazettát is beteszek a videóba. Nincs még itt a világvége, de már nem lehet nagyon messze.
Ennél már nincs lejjebb: ha Orbán és Navracsics levélben nyugtatják a zsidó szervezeteket, akkor itt már minden megtörténhet.
Augusztus 20-án a közszolgálati televízióban szenzációs hírt osztottak meg a nézőkkel. Ezúttal nem a Balatonborzadályon született hatlábú borjúról számoltak be a derék sajtómunkások, s nem is arról, hogy Dunarettentőn megtalálták az Örök Élet titkát.
Egyre több jel mutat arra, hogy az elmúlt hetek részvény- és kötvénypiaci válsága nem lesz tartós. Egyszerűen túl sokat emelkedtek az indexek, illetve a hozamokba is túlságosan csak a jó épült be, így várható volt egy ez a kisebb korrekció.
Ha még emlékeznek, az indulópont: 2003 júliusára 1 százalékos mélypontra süllyedt az amerikai irányadó kamat. A rendkívül olcsó hitel eladósodásra ösztönzött - mindenekelőtt az USA ingatlanpiacán -, olyan embereket is, akik korábban nem tudták volna fizetni a törlesztési terheket, vagy a bankoknál nem voltak hitelképesek.
Összetrombitálok pár megbízható havert, katonaviselt öreg csóka mindegyik, indulunk a végekre. Valamit tenni kell, végünk van, ha nem védjük meg a hazát, ránk jön az ellen. Még mindig jobb ugye résen lenni, mintha erős Bástya elvtárs lenne az ember! Állunk a vártán, körkörös védelemben utazunk, izmos férfitestünk egymásnak feszül, ahogyan Cseh Tamás énekelte, anno: hátat a falnak és megdögleni.